A pakisztáni származású kulturális miniszter hangsúlyozta, hogy programjában a kulturális diverzitásra fog összpontosítani, annak norvég társadalomra gyakorolt hatására, különös tekintettel a kisebbségek és a nők fátyolviselési jogára.
„Az új szemléletnek biztosan számos ellenzője lesz, hiszen a jobboldali csoportok többsége az effajta változások ellen van. Úgy vélik, hogy a társadalmi diverzitás túl nagy kihívás az európai kultúra számára” – írja Tajik megválasztása kapcsán a The Muslim Times, nem felejtve ki Anders Breivik nevét sem, aki saját bevallása szerint azért ontotta ki hetvenhét fiatal életét tavaly Utoya szigetén, mert így akart tiltakozni a multikulturalizmus és a külföldiek bevándorlása ellen.
A rekorddöntögető
Hadia Tajik a kulturális diverzitás elkötelezett híve, ami nem meglepő, hiszen életútja igazi sikersztori. Édesapja pakisztáni bevándorló, ő azonban Strand városában született, először újságírást, majd emberi jogokat tanult Nagy-Britanniában, s mellé jogi diplomát is szerzett. Egy ideig újságíróként dolgozott, de huszonöt évesen már a miniszterelnök politikai tanácsadó csapatának tagja volt, egy évvel később pedig a parlamentben ült. A szemtelenül fiatal politikus már korábban felhívta magára a figyelmet, amikor ténykedése alatt az igazságügyi minisztérium engedélyezte, hogy a rendőrnők hidzsábot viseljenek szolgálat közben, a döntést azonban a konzervatív erők tiltakozása miatt hamar visszavonták. A kormány viszont teljes mellszélességgel mögötte áll, Jens Stoltenberg miniszterelnök úgy jellemezte, mint „keményen dolgozó, okos, újszerű gondolatokkal és tiszta, erős hanggal rendelkező” nőt.
Hadia Tajik egyébként nem az első arab származású európai miniszter. Franciaországban mind François Hollande, mind elődje, Sarkozy kormányában láthattunk két hölgyet, a marokkói származású Rachida Datit, aki igazságügyi miniszter volt Sarkozy kabinetjében, valamint Yamina Benguguit, aki algériai édesapától született, majd filmrendezői karrierjét követően jelenleg Hollande kormányában foglalja el a frankofóniáért felelős miniszteri posztot.
A nők Norvégiában közel száz éve, 1913-ban nyertek szavazati jogot, s attól kezdve mind aktívabb szerepet vállaltak a társadalmi és politikai életben. A hetvenes években a feminista hullám keretén belül érdekvédelmi szervezeteket hoztak létre, és olyan problémákat vetettek fel, mint az abortusz engedélyezésének kérdése, az óvodák létesítése, az egyenlő fizetés vagy a hatórás munkanap. Később néhány párt kvótarendszert vezetett be, és a 2009-es választásokat követően a parlamenti helyek 40%-át nők foglalták el. Most pedig elég csak megnézni a jelenlegi norvég kormány összetételét, amelyet tíz nő és tíz férfi alkot. A nők ilyen arányú szerepvállalását egyrészt az oktatásnak, a munkalehetőségeknek és az országra jellemző „genderbarát” attitűdnek tudják be, másrészt a speciális kampányoknak és az előbb emlegetett – nem csak a politikai életre jellemző – kvótarendszernek. Ezt először a szocialista baloldali párt vezette be mintegy negyven évvel ezelőtt, mára pedig az összes nagy párt alkalmazza, jóllehet a rendszer nem kötelező érvényű.
Az első fecskék
Kirsti Kolle Grøndahl a hetvenes években egy røykeni iskolában tanárnőként dolgozott, ám mivel két gyermeket nevelt, a legtöbb kisgyermekes, dolgozó anyához hasonlóan igen nehezen tudta összeegyeztetni a gyereknevelést és a munkahelyi teendőket. Elment hát a polgármesterhez, hogy az óvodai lehetőségek után érdeklődjön, ám a polgármester kereken megmondta neki, hogy egy anyának legalább addig otthon a helye, amíg a gyerekei nem elég idősek ahhoz, hogy gondoskodjanak magukról. Hozzátette azonban, ha szeretne óvodát, szálljon be a politikába, és harcolja ki magának. Grøndahl így is tett, belépett a munkáspártba, ahol kezdetét vette politikai karrierje, miközben tanított és gyereket nevelt. Hat év helyi politizálás után parlamenti képviselőnek választották. 1986-ban vallás- és oktatásügyi miniszterré nevezték ki, ezzel ő lett az első nő, aki ilyen pozíciót töltött be, méghozzá egy másik elsőséget kiharcoló nő, Gro Harlem Brundtland kormányában. Az az év igen zajos volt, hiszen a miniszterelnöknő nagyon tudatosan választotta meg minisztereit: kabinetjének közel felét nők alkották. Brundtlandról Grøndahl később úgy nyilatkozott, mint példaképéről, aki meghatározó szerepet játszott abban, hogy a nők politikai életben betöltött szerepe ma olyan, amilyen. Elég bátor volt ahhoz, hogy változtasson, és esélyt adjon kolléganőinek. „Egyes nők nem birkóznak meg a feladattal, csakúgy, ahogy egyes férfiak sem” – számolt be tapasztalatairól az amerikai norvég követség egyik munkatársának Grøndahl, akit 1993-ban a parlament elnökének neveztek ki, s ezzel politikai karrierjének csúcsára ért.
Fotók: http://www.tu.no, http://www.listenarabic.com, wikipedia
