"Gianni Annoni, gyerekkorról, Magyarországról, gasztronómiáról és jövőről, ahogy eddig még soha."

lorem iposum dolor

Praesent suscipit aliquam urna. Praesent et velit lorem. Fusce id ligula odio. Aenean feugiat ante ut sapien fermentum mollis.
rendben
 
 

A mi olaszunk

Gianni Annoni, gyerekkorról, Magyarországról, gasztronómiáról és jövőről, ahogy eddig még soha.

A népszerűségét töretlenül tartó olasz fiú 20 évvel ezelőtt robbant be a köztudatba, s mai napig az egyik legismertebb arc a gasztronómia színterén. De ki is ő valójában? Olyan dolgokról beszélgetett velem az elmúlt napokban, amelyekről eddig még senkivel.

 

 

 

− Olaszország híres a kiváló konyhájáról. Rengeteg az olasz férfi séf, aki kiválóan főz. Mi a titkotok?

 

Ez hozzátartozik az olasz macsósághoz. Van egy ételünk, a mezzanotte, ami tipikus bulikaja: amikor véget ér a disco, a férfiak mindig nekiállnak főzőcskézni, és legtöbbször ez a tésztaétel kerül az asztalra. Az én történetem viszont az illatokkal főző nagymamámhoz és az ő konyhájához kanyarodik vissza. Létezik egy olasz mondás, miszerint a fiúgyermek a legnagyobb biztonságban a nagymamája és az anyukája szoknyája mellett van. Ez a hagyományos többgenerációs családmodellre vezethető vissza: míg a szülők dolgoznak, a nagyszülők vigyáznak a gyerekekre. Megalapozott tehát a konyha iránti rajongásom, ahol a serpenyők csörömpölése joggal nyomta el a szülői akarást, miszerint legyek inkább orvos. 

 

− Mi motivált még a nagyin kívül, hogy a gasztronómiát válaszd?

 

− A nagymamámról sok mindenkinek meséltem már, de arról már kevesebbet, hogy a szüleim nyolcéves koromban vettek egy hegyi házat. Rengeteg időt töltöttünk ott, főleg gombászással, de ezekben az években nyertem bepillantást a horgászat csodálatos világába is. Legjobban azt szerettem, hogy a kifogott pisztrángot levélbe csomagoltuk. Így nem bomlott meg a húsa, és sokszor ugyanebben a levélben sütöttük meg. Megtanultam tehát a fűszerezését is, amire nagyon kellett vigyázni, hiszen a hegyi növények zamata nagyon dinamikus. Ekkortájt, nyolcévesen találkoztam először a tűzzel. Az első gasztronómiai élményem ezen a téren a grillezés volt. Őzlábgombát rántottam, vargányát szeleteltem vékonyra a salátákhoz, császárgombát sütöttem olajon, tőkegombát rántottunk anyukámmal. S ott voltak még a csodás hegyi ételek. A puliszka, a kolbász; a hegyek között tanultam meg tejet fejni, sajtot készíteni, vajat köpülni. Ma is erősebben vonzódom a hegyekhez, mint a tengerhez. A hegyekben töltött mindennapok megtanítottak egyedül lenni és gondolkodni.


− A hegyi közegnek és a természet közelségének köszönheted azt a mély vallásosságot, amelyről régebben is beszélgettünk?

 

− Részben igen, hiszen a természet közel visz a mélyebb gondolatokhoz, de leginkább apukám családjának a neveltetését dicséri. Az iskoláimat apácáknál töltöttem, majd a jezsuitáknál. Sok emlékem maradt onnan, főleg az ételekről, amelyek kegyetlen rosszak voltak. (nevet)


− Azért egy ilyen iskolai múlt nagyon sok komolyságot ad az embernek. Te mit érzel, mennyire vagy komoly ember? A celebvilág egy ismert tagja vagy, ami nem igazán illik össze ezzel a képpel.

 

− Az erős vallásos neveltetés mellett már fiatalkoromban is nagy igényem volt a társaságra. S ezt az első focicsapatomnál találtam meg. Nagyon csöndes gyerek voltam, akkor kezdtem kinyílni. Addig rengeteget voltam a családommal, ahonnan szeretetet, de szigorú nevelést kaptam. Ez nagyon jó volt. Ma már magam is nagyon sok szeretetet adok az embereknek, hiszen a szüleimnek ezt a csodálatos örökét tovább kell adnom azoknak, akik fontosak számomra. Amikor pár éve elment a nagymamám, ott álltam egyedül, s nem tudtam, hogy most mi lesz. Azt gondoltam, vége a világnak. Ő a mai napig a lelkemben és a tetteimben él.


− Ezek nagyon erős kötelékek, de te eljöttél. Miért éppen Magyarországon telepedtél le?

 

− Otthon kezdtem közgazdaságtant tanulni. Amikor az egyetem elindította a Tempus és Erasmus programokat Keletre is, ez a lehetőség hatalmas újdonságnak számított. Igazi kihívás volt, hiszen akkoriban a kocsikra sem kötöttek biztosítást, ha valaki Keletre akart jönni. Viszont a nyugati városokba csak féléves programok voltak, mert abba az irányba nagy volt a sorban állás. Én hosszabb időre terveztem eljönni. Szabadságra vágytam, ki akartam magam próbálni a világban egyedül, a családom nélkül. Nem volt túl sok választási lehetőség a keleti blokkban, és azok döntő hányadát már bejártam a focicsapattal. És, erről se feledkezzünk meg, akkoriban volt egy név az olasz parlamentben, ami nagyon sokat segített a döntésben, mégpedig Cicciolina. Ott voltam alig 20 évesen, nem láttam még nőt ruha nélkül, csak őt. Amerikába anyagi okok miatt nem tudtam menni, így maradt Cicciolina hazája.


1 | 2 | 3 | tovább
Riedl Annamária Riedl Annamária cikke 2013. november
Lepje meg üzleti partnereit, családtagjait egy különleges, személyre szóló ajándékkal.