"A harmadik évezred nőinek szerepéről, választásairól és erejéről Mohás Lívia pszichológussal, irónővel beszélgettünk. "

lorem iposum dolor

Praesent suscipit aliquam urna. Praesent et velit lorem. Fusce id ligula odio. Aenean feugiat ante ut sapien fermentum mollis.
rendben
 
 

Az új évezred istennői

A harmadik évezred nőinek szerepéről, választásairól és erejéről Mohás Lívia pszichológussal, irónővel beszélgettünk.

Már nem fűzők szorítanak minket, hanem társadalmi elvárások. A férfiak trónját megingattuk, aztán mellé álltunk, hogy mégse boruljon fel.  Mohás Lívia pszichológussal, irónővel beszélgettünk.

 

 


Az évezredek során van, ami nem változott: a mai modern nők előképeit az ókori görög istennők között fedezi fel. Milyen istennőtípusok járnak ma az utcán?

 

Perszephoné, aki nem bír vagy nem akar leválni anyjáról, Démétérről, csakis mellette érzi magát jól és biztonságban, még akkor is, ha férje mellett királynő lehetne. Pallasz Athéné, aki a mesterségek és tudás istennője, aki Zeusz fejéből teljes fegyverzetben pattant ki, azaz inkább apapárti, s a legnagyszerűbb segítője lehet a nagyra törő férfinak, akár férje az, akár a főnöke. Artemisz, a nagy vadász, nem fiúkra vadászik; alig van benne a sorsában szerelem, szakmája vagy hobbija élteti. Hesztia, akinek az otthon és annak hangulata a legfontosabb. És persze Aphrodité, a szerelem istennője, akit nem lenne szabad holmi utcalánynak elképzelnünk, hanem annak, ami: egy nő, aki ért a férfiakhoz, és tudja, mi a szerelem. 

 

Könyvében, a Nők a harmadik évezredben azt írta, ha férfi lenne, Démétér típusú nőt választana, mert lehet rá alapozni, bízni a bölcsességében, erejében, tudásában. Démétér az, akinek a legnagyobb az esélye a magánéleti sikerre?

 

Démétér azért különleges, mert anyai. Az ember szereti, ha dédelgetik, gondoskodnak róla, megvédik. 

 

Mégis sokszor halljuk, hogy az emberi kapcsolatok játszmák. Lehet ezeket őszintén játszani, vagy a manipuláció elkerülhetetlen?

 

Az emberi játszmákban az a lényeg, hogy „simogatásra”, szeretetre vágyunk, és ezeket akár fondorlatosan, kerülő utak segítségével, játszmákkal be is akarjuk gyűjteni. Ha két ember között kölcsönös és őszinte a szeretet, akkor és csak akkor el lehet felejteni a jászmázást.

 

Úgy tűnik, a szemlélete modern tradicionalista: a hagyományos nőtípusokat a harmadik évezredbe helyezi át.

 

Egész jó meghatározás, a szemléletem is modern, ugyanakkor bizonyos mértékig hagyományos. Fontosnak tartom a szerelmi kapcsolatokban a monogámiát, és biztos vagyok abban, hogy a régieknek igazuk volt abban, hogy hangsúlyozták: a férfi–nő kapcsolat sokkal több, mint szex. Megismerés híján nem tud kibontakozni meleg, mély szeretet, és nincs bizalom. Lehet, hogy ma sokan azért sietnek a szexszel, mert üresek, s nem próbálnak a másik lelkéhez közel férkőzni. Vagy nem is érdekli őket a másik, csak a hirtelen támadt vágyukat akarják kielégíteni. 

 

Viszont mintha a nők torkán azt próbálnák lenyomni, hogy fogadják el: a férfiak poligámok.

 

A nők közül sokan valóban elfogadták, hogy a férfiak poligámok – mindig is azok voltak, a természet így alkotta meg őket. A zsidó-keresztény kultúra a monogámiára helyezte a hangsúlyt. Ezelőtt papíron a férfiak is meghajolnak, csak a gyakorlatban nem nagyon tartják be, bár általánosítani nem lehet.

 

És a monogámia ránk, nőkre is érvényes, s ma már a nők félrelépése sem tabu. Van még olyan tabu, amelyet nem döntöttünk le?

 

Még mindig eltagadjuk a szülés fájdalmát és kínját. Kislánykorunktól azt halljuk, hogy az anyaság hatalmas boldogság, hogy a gyermek születésénél nincs nagyobb gyönyör, fenn megszólalnak a hárfák, és minden rózsaszín ködbe burkolózik. Arról nem beszélnek, hogy mennyi mocsok, vér, szenvedés van benne. Persze különbözők vagyunk.

EGY MAI TABU
Még mindig eltagadjuk a szülés fájdalmát és kínját. Kislánykorunktól azt halljuk, hogy az anyaság hatalmas boldogság, hogy a gyermek születésénél nincs nagyobb gyönyör, fenn megszólalnak a hárfák, és minden rózsaszín ködbe burkolózik.
Én fütyültem az elvárásra, hogy csendes legyek és finom, és tűrjem a fájdalmat, úgyhogy végig ordítottam. Sok nő kegyetlenül megszenvedi a szülést, és utána elfelejti. Vagy nem felejti el, de nem illik beismerni, milyen kegyetlen tud lenni – és ami utána jön, az is nehéz. 

 

„Az anyaság szent” – s mint ilyet, kevéssé merjük a maga természetességében nézni. 

 

Amit az anyaságból megragadunk, kimondunk, az a boldogság. „Milyen szép a baba, milyen szép a ruhácskája.” És a nővel mi van?


Panaszkodni sem is illik, ha a nő diplomás létére unja a pelenkázást. Attól még szereti a gyerekét.

 

Sok anyának lelkiismeret-furdalása, bűntudata van, amikor elmegy dolgozni. Vannak ennek szélsőséges formái. Egyik páciensem, egy keramikusnő nemcsak azért alkotott, mert szerette a munkáját, hanem mert ő volt a kenyérkereső, a férje link alak, eljátszotta, elköltötte a pénzüket, semmit nem segített. Az asszony túlhajszolta magát, elfáradt, és azért jött pszichológushoz, mondta, mert fél, nem meri nyitva hagyni az ablakot és a teraszajtót – a hatodikon laktak – , mert kényszert érez, hogy kidobja a babát. Ez a nő nem volt elmebeteg, de megroggyant a belső világa. 

Iván Viktória Iván Viktória cikke 2014. január
címkék:
Lélek |
Lepje meg üzleti partnereit, családtagjait egy különleges, személyre szóló ajándékkal.