A kert az emberi kultúrában régtől fogva (mind a zsidó, katolikus, iszlám, valamint buddhista vallásban) olyan teret jelöl, vagy olyan metafizikai tér jelképe, ahol a transzcendens, az isteni valamilyen módon tetten érhető. Mitológiai, vallási történetek százai kötik a legfelsőbb hatalom és az ember találkozásának mozzanatát egyfajta kerthez. Ugyanakkor sok kultúra a mai napig a legfontosabb spirituális térnek, a meditációra és átszellemülésre legalkalmasabb helynek szintén a természetet, a kertet tartja. A természet törvényeiben, csodáiban sok filozófus és spirituális gondolkodó a transzcendens jelenlétét véli felfedezni. Arisztotelésztől Szent Ferencig sok-sok kiemelkedő filozófus, vallási vezető és történelmi személy választotta a kertet, a természetet gondolatai rendszerezésének és megosztásának helyszínéül. Egy biztos: a zöldövezet, a növények és a benne élő állatok a legtöbb ember számára az elmélkedés, vagy egyszerűen csak a teljes kikapcsolódás lehetőségét hordozzák.
A kert és a modern ember
A városiasodás, az ipari forradalom és a modern életforma, mely a fejlődés alappillérének a tiszta, kézzel fogható hasznot tartja, a relaxációs időt, és vele együtt a természetet úgyszólván száműzte a mindennapokból. Azzal, hogy az idő mértéke a teljesítmény lett, az „öncélú” pihenésre, önismeretre sarkalló tevékenységekre fordított idő megcsappant. A sűrűn lakott nagyvárosok frusztrált lakóinak a természettel való találkozás lehetősége jószerével egy-egy út menti fára korlátozódott. A betonba foglalt és körülkerített zöldövezetek mellett a természet hasznosnak ítélt részét is leigázta az ember, szépségét többé észre sem véve formálta igényeire, a termelés fokozására.
Mára tudományos kutatások tömkelege bizonyítja a természetben, a növények között töltött mindennemű tevékenységnek többszörösen jótékony hatását. Szerencsére egyre több kezdeményezés, szervezet tűzte zászlajára a zöldövezetek védelmét és visszatelepítését a mindennapi életbe. Nem új keletűek azok a gyakorlatba is sikerrel átültetett kutatások sem, amelyek a kertekben végzett munkát és szemlélődést rehabilitációs tevékenységként alkalmazzák.
Kertterápia a gyógyászatban
A szerzeteseknél jól működő növénygondozást mint terápiás tevékenységet később világi orvosok is felismerték, és felvették a gyakorlatukba. Egy pennsylvaniai orvos 1879-ben üvegházat létesített depressziós páciensei számára. Az itt tevékenykedő betegek a többi munkaterápiásnál gyorsabban gyógyultak, a természettel való foglalatoskodás közben nyíltabbá váltak, és később könnyebben tudtak a társadalomba is visszailleszkedni. Roger Ulrich amerikai pszichológus 1984-es vizsgálataiban azt tapasztalta, hogy a kórteremből zöldterületre látó operált, testileg is sérült páciensek lényegesen gyorsabban épültek fel.
Ma már a kertterápia nemcsak kórházakban megszokott, de az összes ápolással és rehabilitációval foglalkozó intézményben, iskolákban, táborokban, hajléktalanok, szenvedélybetegek között és a börtönökben is jelen van.
Gyógyító kert és terápiás táj
Több oka is van annak, hogy a növényekkel, a természettel való kapcsolatteremtés egyaránt kedvezően hat az emberi testre és lélekre. A természettel való találkozásnak egyik útja az elmélkedő szemlélés, a csöndes be nem avatkozás. Ilyenkor nemcsak a táj, a látvány, a hangok és a szagok, a természet egésze hat alakítóan ránk, de megfigyelhetjük érintetlen, önálló működését is. Ugyanakkor nemcsak a zöld szín hat nyugtatóan, de a természet sokszínű békéje szintén; a szabadban egyre érzőbbé, és élénkebbé válik a szervezet, élesedik a hallás és a szaglás, így kifinomultabb érzékekre, újfajta örömökre lelhetünk. Felfedezhetjük a természet végtelen szabadságát, harmóniáját és általa mi is egységet, szabadságot tapasztalhatunk meg, hozhatunk létre az életünkben.
A kertterápia másik módja a növények személyes nevelése, termesztése. A virágok, növények gondozásának a fizikumra, a testre gyakorolt elsődleges, biológiai hatásai igen jelentősek: nemcsak a mozgáskoordinációt javítja, de az ízületek, a csontok erősítését is elősegíti, míg a friss levegő jótékonyan hat a szervezetre. A természetből szerzett tapasztalatokat a kertész átülteti a gyakorlatba, így maga is részt vesz az élet alakulásában, e konstruktív tevékenység pedig pihenés mellett a teremtés érzésével is terápiásan hat a lélekre.
Kertterápia a mindennapi életben
Fontos, hogy a természettel való találkozást és saját növényeinkről való gondolkodást beépítsük életünkbe, legyen az rendszeres kirándulás, futás vagy séta a parkban, saját kert gondozgatása, vagy cserepes növények ápolása, fűszernövények termesztése lakáson belül. Hiszen nem csak a súlyosan sérült, fizikai vagy lelki rehabilitációt igénylő embereknek van égető szükségük a természetben töltött szemlélő és alkotó tevékenységre. Természeténél fogva minden ember alapvető igénye a személyes találkozás a természettel.
A modern életben egyre nagyobb szükségünk van arra, hogy felismerjük helyünket a természetben, hogy működésének megfigyelése által rácsodálkozzunk az életre, hogy a növények növekedését, változásait és rendszeres újjászületését tapasztalva megkönnyebbüljünk, tanuljunk tőlük, higgyünk az újrakezdésben, míg ápolásukkal türelmet és gondoskodást gyakoroljunk naponta, felnyitva szemünket az élet mindenütt megbúvó, végtelen szépségére. Ez az az egységérzet, az a teremtő aktus, amely nekünk is észrevétlen oldja le lelkünkről a mindennapok terheit.
