A leghíresebb írók és művészek számos rigolyával rendelkeztek, melyeket a napi rutinjuk során következetesen betartottak. Ernest Hemingway minden reggel fél 6-kor kelt, még akkor is, ha előző este többet ivott a kelleténél, Beethoven az erős kávé józanító erejére esküdött, és maga számolta ki azt a 60 babszemet, amelyből a reggeli kávéját készítette. Benjamin Franklin szerint a legjobb, ha egy kiadós „levegőfürdővel” kezdjük a napot. Az író időjárástól függetlenül minden reggel hosszú percekig ücsörgött meztelenül a nyitott ablak előtt. Mason Currey könyvében a legkreatívabb elmék és a leghíresebb művek szerzőinek inspirációja és titkai után kutatott!

Aki korán kel…

Természetesen nem arról van szó, hogy nem léteznek sikeres éjjeli baglyok. Marcel Proust például legtöbbször délután 3 és 6 között kelt fel, elszívta az ópiumadagját, remélve, hogy enyhíti az asztmáját, majd nekilátott a kávénak és a croissant-jának. A kreatívok között azonban a korán kelők egyértelműen többségben vannak, így Mozartot és Hemingwayt is. Egyesek számára a reggel 5 vagy 6 órai kelés volt az egyetlen módja annak, hogy összeegyeztethessék az írást, illetve festést az egyéb kötelességekkel, a munkával, illetve a gyerekneveléssel. Mások számára ez az egyetlen olyan napszak, amikor zavartalanul koncentrálhatnak. Ahogy Hemingway írta: „Ilyenkor nincs senki, aki zavarjon, az idő hűvösebb, és ahogy elkezdesz írni, egyre inkább felmelegszel.” Emellett van azonban még egy meglepő érv, amely a korán kelés mellett szól. Kutatások szerint ugyanis a kora reggeli álmosság hasznos lehet kreativitás szempontjából. Nicholson Baker író mindennap 4.30-kor kelt. Szerinte az elménk ilyenkor egyszerre tiszta és zavarodott, ami csodálatos dolgokat eredményezhet.

Pszichológusok az embereket két csoportra osztják, hajnali pacsirtára és éjszakai bagolyra, de nincs rá igazán bizonyíték, hogy egyik jobb, mint a másik. Bizonyított tény, hogy a korán kelő emberek boldogabbak és lelkiismeretesebbek, az éjszakai baglyok viszont sokszor intelligensebbek.

Valamiből élni is kell

„Az idő rövid, az erőm korlátozott, az iroda egy horror, a lakás zajos” – panaszkodott Franz Kafka egyszer a menyasszonyának. Az író este 10.30-kor és a reggeli órákban tudott csak írni, hiszen napközben egy biztosítási irodában dolgozott. Nem volt egyedül, hozzá hasonlóan sok művésznek kellett alkotótevékenységeit egy mozgalmas, dolgos élet mellé beszorítania. William Faulkner a Míg fekszem kiterítve című regényén sokszor csak délutánonként tudott dolgozni, még az erőműben végzett éjszakai műszak előtt. T. S. Elliotnak a Lloyds bankban végzett munkája adta az anyagi biztonságot, míg William Carlos Williams költő gyermekorvosként dolgozott, költeményeit rendszeresen receptek hátuljára firkálta. „Rájöttem, hogy a munka a legjobb dolog, ami történhetett velem – írta Wallace Stevens biztosítási végrehajtó és költő. – Fegyelmet és szabályszerűséget visz az ember életébe. Lehetetlen naponta néhány óránál többet koncentrálni az írásra, és a fennmaradó időt valahogy ki kell tölteni.”

Hosszú séták

Bár nincs bizonyíték arra, hogy a séta összefüggne a megnövekedett kreativitással és a művészi termékenységgel, de számos művész alkalmazta ezt a módszert. Az olyan nagy zeneszerzők, mint Beethoven, Mahler vagy Csajkovszkij, hittek abban, hogy a napi 2 órás séta csodákat tehet az emberi elmével. Azt már régen megfigyelték, hogy ha ihletről van szó, bármi jobb, mint az íróasztalnál ülni, és várni a csodára. Emellett séta közben elszakadunk azoktól a mindennapi dolgoktól, amelyek elterelhetik a figyelmünket, vagy nem hagyják kialakulni a mély gondolatokat.

Egy csodaerejű forró ital

A művészek előszeretettel kísérleteztek különböző élénkítő szerekkel, illetve alkohollal azért, hogy magukhoz csalogassák a múzsát. Volt, aki vodkával, mások dzsinnel vagy droggal próbálkoztak, de csak egyetlen szer bizonyult igazán hatékonynak, és állta ki az évszázadok próbáját: a kávé! Beethoven maga számolta meg a babszemeket a reggeli kávéjába, Kierkegaard fél csésze cukorral itta, Balzac pedig állítólag több mint 50 csésze kávét is képes volt meginni naponta. Persze érdemes mértékkel fogyasztani a csoda erejű italt, hiszen bár rendkívül termékeny író volt, Balzac 51 évesen hunyt el szívelégtelenségben. 

Dolgozni bárhol, bármikor

Az egyik legnagyobb tévhit, hogy a jó munkához először találni kell egy helyet, ahol nyugodtan tudunk dolgozni. Persze van, aki számára ez elengedhetetlen, William Somerset Maughamnak például mindig fehér fallal szemben kellett ülnie, miközben dolgozott, máskülönben képtelen volt koncentrálni. A legtöbb író és művész azonban mégis a bárhol-bármikor elvet vallja. Jane Austen legproduktívabb éveiben Hampshire-ben dolgozott, a családi nappaliban, miközben édesanyja mellette kötögetett. A munkájukat folyamatosan vendégek zavarták meg, így az írónő papírdarabokra írt, melyeket aztán könnyen el tudott rejteni. Agatha Christie gyűlölte az újságírókat, amiért folyton le akarták fényképezni, ahogyan íróasztalánál ül. A probléma mindössze annyi volt, hogy az írónőnek sosem volt íróasztala, bármilyen stabilabb felületen képes volt írni.

Sokak szerint az abszolút nyugalom, a teljesen zavartalan környezet nem mindig jó, ha alkotómunkáról van szó. Egy tanulmány a közelmúltban bebizonyította, hogy a kreatív munkához szükségünk van némi háttérzajra. Ezt megkaphatjuk akár egy kávézóban is. Ron Rosenbaum újságíró versengő koncentrációnak hívja ezt az elméletet. Állítása szerint ő maga imád úgy dolgozni, hogy a háttérben megy a tévé, ugyanis ez fenntartja a figyelemeltérés lehetőségét, amitől még erősebben koncentrál a munkájára.

A megfelelő eszköz

Modern világunk abszolút számítógép-centrikus. A legnagyobb mai írók példájából tanulva azonban úgy tűnik, ha sikeresek akarunk lenni, nem árt egy kicsit visszalépnünk az időben, és beruházni egy klasszikus írógépre. Annak ellenére, hogy a modern technológia újabb és újabb nagyszerű vívmányokkal lep minket, a legtöbb sikeres író még mindig tollhoz, papírhoz vagy más őskori eszközhöz ragaszkodik, és az internetet csupán zavaró tényezőnek tartja. J. K. Rowling például csak tollat és papírt használt kezdetben a Harry Potter-regényekhez, pontosan úgy, ahogy a híres rendező, Quentin Tarantino is, aki piros és fekete tollal készíti el a véres scripteket. Agatha Christie a krimik koronázatlan királynője egy hordozható Remington írógépet használt, hogy megírja Poirot és Miss Marple kalandjait. A Trónok harcának szerzője, George R. R. Martin egy 80-as évekből származó DOS-alapú szövegszerkesztőben írja könyveit. Bár rendelkezik a legújabb számítógéppel is, azt levelei elolvasásához és internetezésre használja csupán. Az író elmondta, utálja a mai modern számítógépeket, különösen a helyesírás-ellenőrző programokat. A romantikus szerző Danielle Steel szintén az írógépek híve. Regényeit egy 1946-os Olympia írógépen készíti. Bárhogyan is, mint a legtöbb embernek, a zseniknek is megvannak a különös rigolyáik, a sajátos elképzeléseik a kreativitás, az alkotótevékenység fokozására.