- Maga a házasságban a boldogtalanságot tapossa- mondta a cigányasszony a fiatal nő szemébe nézve. A barátok, akikkel Szentendrére érkezett, nem sokat adtak arra, amit a cigányasszonyok összevissza fecsegnek, de ő bevallotta, hogy neki igazat szoktak mondani.

- Idegen katonaviselt férfi tetszik magának- tette még hozzá a kéretlen igazmondó, mielőtt továbbállt. Bár nem mutatták ki, a társaság érezhetően feszengett. A fiatalasszony, Beck Judit elpirult, zavartan, mégis büszkén nézett; Radnóti Miklós, aki akkor nem katona volt, hanem munkaszolgálatos (s ez a cigányasszony fejében valószínűleg egyet jelentett), elfordult és rágyújtott. A szép Fanni rezzenéstelenül ült, teljes nyugalomban- örökítette meg a közös barát, Vas István költő önéletírásában az emlékezetes 1941-es nyári kirándulást. 

Beck Judit valóban boldogtalan házasságban élt Gombosi György művészettörténésszel, amikor szerelmes lett a már hat éve házas Radnótiba. A festőnő nem ismeretlenül lépett a költő életébe: húga Gyarmati Fanninak volt az osztálytársa, öccse, Beck András szobrászművész a költő baráti köréhez tartozott. Fanni naplójában jegyezte fel 1941 februárjában, hogy férjét felvillanyozza Judit jelenléte. A vonzalom kölcsönös volt, Judit férje okkal féltékenykedett, látva, hogy felesége keresi az alkalmat, hogy Radnótival találkozhasson, és harminckettedik születésnapjára egy önarcképet is ajándékozott a költőnek. 

Radnóti naplójában kevés említést tesz Juditról, akibe Vas István szerint barátja hirtelen lett szerelmes.  A június 11-i bejegyzés mindössze két kétségbeesett kiáltás: „Judit! Judit!”. Majd másnap: „Ideges vagyok, járkálok, menekülök, ebédelni megyek és mikor már semmi sem segít- megírom a Harmadik eclogát. S mint mikor a hosszan készülő zápor leszakad…” 

Zápor

Jókor menekülsz! A patak csupa bánat.
Felborzad a szél. Kiszakadnak a felhők.
Csattanva lezúdul a zápor a vízre.
Elporlik a csöpp. Nézek utánad.

Elporlik a csöpp. De a test csak utánad
nyújtózik, az izmok erős szövedéke
még őrzi a vad szoritást, a szerelmet!
Emlékezik és gyötri a bánat.

Úgy gyötri a testet utánad a bánat,
úgy röppen a lélek utánad, elébed,
ó, semmi, de semmise már! ez a zápor
sem mossa le rólam a vágyat utánad.

„Jún. 13. Péntek. Ugyancsak 13 és ugyancsak péntek. Szörnyűség. „Felnőtt” dolgokba keveredtünk.”

Vágyakozás, fájdalom és reménytelenség: szenvedélyes fellobbanás volt az övék; erotikus megérintődés, semmint mély, szerelmes kötődés. A Harmadik ecloga Pásztori Múzsája, aki a „csodás szerelemben” nem újjászületést hozott, hanem fölemelt a magasba, az ifjú/ régi tetőkre, a vágy kamaszos vadonába röpített”. Emiatt lélektani magyarázatot sem igényel, miért ment bele Radnóti a közel egy évig tartó kapcsolatba. Beck Judit nagyon más volt, mint Fanni: a kissé érdes, önérzetes Judit kizökkentette a költőt, aki rajongott a mindig vibráló nő képeiért. Mintha rajtuk keresztül készítőjükhöz került volna közel: „Judit új csendéleteiben annyi indulat van, beszélnek, kiabálnak, fenyegetnek, festőibb, mint valaha és líraibb, áradóbb is. Szeretem. Nyughatatlan, lobogó művész és most valahogy nem törődik az „iskolával”, felszabadult és talán először látja a világot egy kicsit újra. Eddig is külön világ volt, de a szomszédos világok közelében keringett.” 

Egy szerető arcképe
 

Beck Judit a neves szobrász Beck Ö. Fülöp lánya volt, aki már tizenhat évesen a Képzőművészeti Főiskola növendékeként Csók István szárnyai alá került. A szentendrei művésztelep nagyjai között forgott, mély tónusú, expresszív önarcképek, aktok kerültek ki a keze alól. Radnótiról nem egy portrét készített: köztük van olyan, amelyet emlékezetből fejezett be, és olyan is, amelyet Radnóti halála után évtizedekkel festett. Utóbbin a költő szürkészöld szemeit élénk kékké változtatta, a háttérbe pedig saját magát festette, kezében magnóliaággal, amelyet a valóságban egy margitszigeti sétájukon a költő felé nyújtott.  

Zsarnoki apjának kedvenc gyermeke volt Judit, aki nemcsak pálya-, hanem párválasztásában is követte az atyai akaratot, és hozzáment Gombosihoz. Nem volt kifejezetten szép, de annyira nőies és vonzó, hogy a férfiakat egyhamar magába bolondította. Könnyedsége, gondtalansága csak a felszín volt; unokaöccse, Havas Gábor szerint a gyerekkora óta elfojtott és magába zárt megannyi feldolgozatlan konfliktusát, szomorúságát leplezte vele. Beck Judit úgy beszélt kapcsolatáról Radnótival, mintha a költő jobban szerette volna őt; Vas István szerint viszont Judit reménykedett válásban, ami Radnótiban fel sem merült.

A naplójegyzetekből kiderül, hogy Radnóti nem rejtegette érzéseit felesége előtt. Társaságban többször találkozott Fanni és Judit, ilyenkor „civilizáltan, sőt szívélyesen fesztelenül viselkedtek egymás társaságában. Ha ugyan volt köztük némi titkos feszültség, a nevetésben az is könnyen feloldódhatott”- legalábbis így látta férfiszemmel Vas István. Házasságukat Ferencz Győző, Radnóti-monográfiájában a Beck Judit- viszonyt először, teljes részletességében feltáró költő-irodalomtörténész „életkísérletnek” nevezte, amelyben a felek megalkotják és kiteljesítik önmagukat; egymást nem sajátítják ki és feltétel nélkül elfogadják. Óriási terhet vállaltak, hogy a csalódást elkerüljék, a teljes őszinteség és kíméletlen nyíltság mindkettőjüknek sok gyötrelmet okozott. Radnóti rosszul aludt, holtfáradtan ébredt. Szorong, önmagát ostorozza, nem találja a helyét. Judit gondolata nem menedék, hanem még nagyobb bizonytalanság és kétségbeesés forrása. „Üres a ház, mire felkelünk, íme „az álom”, ragyog a nap, Fif a teraszon fekszik, -dolgozz! Hisz költő volnál, vagy mi a fene. És a nagy nyugalomban remegek az idegességtől. Írni próbálok, fordítani…nem sikerül, olvasni…azt sem tudok…kifekszem a napra…bemegyek a szobába…Judit gyötör? Fif szerint igen…Ropogtatom az állkapcsaimat…Egyedül ebédelünk, sokat eszem és elkeseredetten, ½ 1-kor. Utána alszom hatig. Fáj a fejem, s amit sohasem szoktam, bekapcsolom a rádiót.”  

Játék volt

1942 februárjában levelet írt feleségének, amelyben nyíltan vallott a viszonyról, amelynek a levél szerint már vége volt. Bocsánatkérése szerelmi vallomás, őszinte bűnbánata megerősített eskü kapcsolatuk mellett. „Drága Egyetlen kicsi beteg Fif, látod, nem tudok aludni, bánt a leveled, az egyedüllét, minden. Imádlak. És még szeretni sem hagyod magad. Hisz értelek én, tudom, mit gondolsz, de tévedsz, teljesen helytelenül látsz. Helytelenül látod a J.-ügyet is. Igen, ez van, inkább volt, de nem úgy, ahogy gondolod. (…) Téged szeretlek. És terajtad kívül minden csak játék. És játszani is jól esik néha.”

A játéknak vége lett: Beck Judit szerint ő döntött a szakításról Radnóti érdekében, ,,aki egy hozzá írott levelében a benne uralkodó zűrzavarról panaszkodott,  míg Radnóti a naplójában azt jegyezte fel, hogy Judit lett számára„távoli, távoli földrész.” Júliusban már Major Tamás színész, rendező udvarolt neki. Majort is azonnal elbűvölte, s ez Juditnak jólesett- hirtelen föl is ragyogtatta egész nőiségét. Egy közös séta alkalmával elöl sétált Judit Majorral, mögöttük Vas és Radnóti. - Hagyjuk őket.- mondta Radnóti Vas Istvánnak, aki bámulta barátja lélekjelenlétét, ahogy ilyen helyzetben „egy ilyen sorsdöntő „passzolást” ilyen mesterien tudott nyélbe ütni.”  Amikor Radnótit 1942. július 1-jén másodszor is behívták munkaszolgálatra, nemcsak a felesége látta el a szükséges holmikkal, hanem Judit is "hozott még  rengeteg vajat, feketekávét, szalonnát" - írta naplójában Fanni. A Nők Lapja 1984. évi egyik számában Beck Judit visszaemlékszik a találkozásra, felelevenítve, hogy Radnóti senkitől nem kért segítséget, szinte riasztóan nyugodt volt. Látogatói közül senki sem sejtette, hogy ez az alkalom egyben a búcsú is.

Köztünk ott voltak a versek

Radnótinak már korábban is volt egy másik múzsája Fanni mellett: Tini, vagyis Klementine Tschiedel. Kettőjükhöz „váltólázszerűen” írta korai szerelmes verseit a húszas évek végén. A Beck Judithoz fűződő röpke viszony megrendítette kapcsolatát Fannival, ugyanakkor meg is erősítette. A Fanni-szerelem nem volt idilli és problémamentes: emberi volt. A harmóniát szenvedések árán harcolták ki maguknak, újra egymásra találásuk bizonysága annak, hogy megkérdőjelezhetetlenül összetartoznak.

„Köztünk ott voltak a versek”- vallotta Fanni a naplójában: a költészet volt az a különleges kötelék, amely segített túlélni megrázkódást; amely több volt, mint ők külön. Az 1989-ben megjelent, és Fanni által gondozott Radnóti napló nem értelmezi a „Judit!, Judit!” felkiáltást. Ugyanakkor Bíró Balogh Tamás irodalomtörténész szerint Fanni azzal, hogy nem hagyta ki a naplóból, 45 évvel a költő halála után kaput nyitott a nyilvánosság felé. Beck Judit maga beszélt egy rádióinterjúban a kapcsolatról, és Ferencz Győző 2005-ös monográfiája a házaspár legszemélyesebb irataiba ad bepillantást. Bíró Balogh Tamás elismeri, hogy „Fifi néni asszonyi érzékenységét mindig is sérteni fogja a történet, de a napló megjelentetése mutatja, hogy képes az eseményeket más megvilágításban is látni. Tudja, hogy a nagy költőről van szó - aki történetesen a férje volt”.