Kisfaludy Zsófia igazi színpadra termett egyéniség. A szintén muzikális szülők, Kisfaludy András zenész, dokumentumfilm-rendező és Hűvösvölgyi Ildikó színésznő lánya sorra hódítja meg a színházakat, egymás után kapja a jobbnál jobb szerepeket. Többek között volt már Eliza Doolittle a My Fair Ladyben, Lina Lamont az Ének az esőben musicalben, Mercedes a Monte Cristo grófjában, Belle A szépség és a szörnyetegben, és újabban Larát alakítja a Doktor Zsivágóban. A fiatal színésznőt nemrégiben újabb nagy megtiszteltetés érte: munkája és tehetsége elismeréseképpen Kisfaludy-ösztöndíjat kapott a Győri Nemzeti Színháztól.

Milyen volt a gyermekkorod a két, szintén előadóművész szülővel? Mit tapasztaltál gyermekként a rivaldafényből, a színpad és a backstage világából?

A színház világa, a színészek közelsége már gyermekkoromtól kezdve természetes volt számomra. Mindig elmentünk a családdal megnézi anyu új bemutatóit, a backstage-ben pedig találkoztam a kollégáival, akik egyébként gyakran megfordultak egy vacsora vagy bor erejéig nálunk, a családi házban is. A szüleim természetesen finoman terelgettek engem a színészet irányába, zenére oktattak, zongorázni, énekelni taníttattak, művészi tornára, jazzbalettre jártam, de nem erőltettek rám semmit. Tudták, hogy úgyis mindig a saját fejem, saját vágyaim után megyek.  

Voltak aggályaid is?

A színészi életforma mélyebb, személyesebb ismerete miatt, amiatt, hogy ennyire beleláttam ebbe a világba, tartottam is a színészi pályától. Nemcsak azért, mert kevesebb idő jut a magánéletre, és nehezen lehet tervezni, de a feladatok mennyisége is mindig változó, az ember van, hogy túlságosan elfoglalt, és bizony van, hogy nincs elég szerepe. Láttam az elhivatottság szépségei mellett a bizonytalanságokat, melyek ezt a pályát jellemzik. A színészet ezért nemcsak munka, de mindenképpen életforma is, méghozzá eléggé a feje tetejére állított fajta, hiszen legtöbbször este, éjszakába nyúlóan dolgozunk, próbálunk, tanulunk, valamint a hétvégék és az ünnepnapok a legsűrűbb időszakok számunkra. Ezért mondják, hogy hivatás, hiszen ez egy teljes, a szabadságáról nagy részben lemondó embert igénylő szakma. De én ezt is szeretem benne, élvezem, ha be vannak táblázva a napjaim.

Érettségi után a Gazdasági Főiskolán is kitérőt tettél, bár ekkoriban sem hanyagoltad el az éneklést. Milyen tapasztalattal gazdagított a marketing szak?

Ez a kitérő nem is volt igazán kitérő – így utólag belegondolva –, inkább a látótér kiszélesítése. Akkor, tizennyolc évesen szükségem volt arra, hogy a színház világától távolabb is kipróbáljam magam. Nagyon szerettem a matekot, ami kellett a marketing szakhoz, így jutottam el a Budapesti Gazdasági Főiskolára. Hogy mi köze ennek a színészethez, az énekhez? Meglepően sok. Logikai felépítésében a zene és a matematika egészen közel áll egymáshoz: a ritmusok, összhangzattan és a képletek szabályainak megértése egészen hasonló készségeket igényel.

Másrészt pedig a marketing szakmában szerzett tapasztalataimat színészként is kamatoztatom: egy szabadúszó színésznek az önmarketing nagyon fontos: tudnom kell úgymond „eladni” magam. Megtanultam képviselni az érdekeimet, és próbálom érvényre juttatni azt, ami bennem rejlik. Például egy meghallgatáson fontos, hogy ne szorongjon az ember, hanem a jelenlétével azt kommunikálja: „engem kell, hogy válasszanak” – már ha valóban illik az a szerep az adott művészhez. Ismerni kell a határainkat, és a reális vágyainkat kell kommunikálni a külvilág számára

Szeretném még használni a jövőben a marketinget, talán épp a színház világában. Szerencsés helyzetben vagyok, mert belülről ismerem a színház kereslet- és kínálatoldalát. Vannak elképzeléseim, hogy melyik színdarabot hogyan lehetne népszerűsíteni – milyen reklámfelületen, milyen eszközökkel, milyen célcsoportnak címezve.

Hollandiában is töltöttél fél évet. Mit adott ez neked művészileg?

A Gazdasági Főiskola Erasmus-ösztöndíját megnyerve jutottam el Hágába. Itt töltöttem el azt a csodálatos félévet, ahol pár évnyi intermezzo után újra személyes kapcsolatba kerültem az énekléssel és a zenével. Ott nagyon népszerűek az élőzenés karaoke estek. A kiválasztott dalt előadó, szórakozni vágyó amatőröket igazi zenekar kíséri. Egy átlagos péntek este, váratlanul keveredtem el egy ilyen helyre, ahol hirtelen egy zenekar frontemberének éreztem magam. Kivételes, megismételhetetlen élmény volt ez, aminek következtében megint új lendülettel vágtam bele a zenélésbe. Elkezdtem látogatni a Hágai Egyetem zenei részlegét, zongoráztam, énekeltem, számokat tanultam. Hazatérve Magyarországra elkezdtem a munkát az első musical-hangképző énektanárommal.

Pályafutásod kezdetétől fontos szerepeket tudhatsz magadénak. Melyik szereppel tudtál leginkább azonosulni, és melyik jelentette előadóművészként a legnagyobb örömet?

Minden szerep a kedvencem, mind másmilyen, más képességeket igényel, mindig máshogyan, de ki tudok teljesedni benne. Érdekes módon azt tudnám mondani, ami szakmailag nehézséget jelent, éppen az adja a hivatásom igazi szépségét. Sok ponton éppen azok a szerepek, jelenetek adnak igazán sokat, amelyekkel meg kellett küzdenem, amelyek határaimon túlra csaltak engem. Ha ki kellene emelnem egy kedvenc szerepet, akkor az Eliza Doolittle, a Soproni Petőfi Színházban. A My Fair Lady hősnője nagy szerepívet jár be, hiszen a szlengben beszélő, modortalan, koszos virágáruslányból komoly, kiművelt úrinő lesz az előadás végére. Humor, dráma, ének, tánc, minden van benne. Este 7-től 10-ig bejárok egy életutat, ami leírhatatlan boldogsággal tölt el.

Volt olyan szerepem is, amelyhez új képességeket kellett elsajátítanom, például A szépség és a szörnyeteg Belle-jét német nyelven játszom Németországban, illetve Ausztriában. Ez tökéletes német kiejtést igényel, mind énekben, mind prózában, de én csak alapfokon tudok németül. Ezért egy anyanyelvű német korrepetitor segített, aki szóról szóra, dallamról dallamra a Budapesti Operettszínház társulatának fülébe ültette a darabot, a német nyelv melódiájával. Ez komoly gyakorlást igényelt, de igazából ezek a kihívások biztosítják számomra a fejlődést.

Több színház kért fel a legkülönbözőbb főszerepekre. Hol érezted leginkább otthon magad?

Ez az évad igazi mérföldkő számomra: három olyan főszerepet is kaptam, amelyből rengeteget tanultam, amely rengeteget adott. A Győri Nemzeti Színházban játszom a Doktor Zsivágóban Lara Antipovát, az Ének az esőben című musicalben Lina Lamont némafilmes sztárszínésznőt, akit szinkronizálni kell, mert fülsértő a hangja – egyébként a kihívásokra visszatérve ez a szerep is komoly feladat volt, mivel az egész előadást torzított hangon beszélem és éneklem végig a Budapesti Operettszínházban. A harmadik főszerep pedig a már említett My Fair Lady Eliza Doolittle-je, Sopronban. Három város, három színház. Szabadúszó színésznek lenni sok szempontból nem könnyű, de éppen az benne a pláne, hogy rengeteg színtársulatot, rendezőt, színészt, színteret ismerhetek meg. Minden színházban mások az elvárások, így sok mindenben kipróbálhatom, megmérettethetem magam. A különböző színházaktól pedig rengeteget kapok, nemcsak szakmailag, hanem emberileg is, sok értékes, csodálatos, tehetséges embert ismerek meg. Nagyszerű színészekkel találkozom, akiktől folyamatosan új impulzusokat kapok, és tanulok tőlük.

Egy negyedik „társulatba” is belekerültem az idén, ugyanis elkezdtem a Színház- és Filmművészeti Egyetem drámainstruktor szakát, egy hároméves, levelező képzést. Harmincan vagyunk az osztályban, színészek az ország különböző pontjairól, és a harmadik év végén diplomás színészként fogunk kijönni az egyetemről. Ez hiányzott még nekem, hogy végre legyen hivatalos papírom a hivatásomról.

Van olyan szerep, amelyre gyermekkorod óta különösen vágysz?

Természetesen van, bár egyre óvatosabban bánok ezekkel a szerepálmokkal, nem szabad ragaszkodni hozzájuk. Ha eljátszhatom valaha őket, nagyon boldog leszek, de ha nem, akkor úgy is jó, hiszen – azt gondolom – minden okkal történik. Az egyik ilyen szerep Anna Karenina, Kocsák Tibor zenéjével. Egyszerűen szerelmes vagyok mind a zenébe, mind a darabba, mind pedig a szerepbe. A szerelemért mindent feladó asszony olyan karakter, akit már gyermekszemmel is lenyűgözve figyeltem, tiszteltem. A másik szerep pedig a Chicago Velma Kellyje. Ez egy igazi táncos szerep, amelyben nagyon szívesen megmutatnám a szenvedélyes, dögös oldalam. A zene és az éneklés mellett a tánc, a mozgás is az életem fontos része. A Madách Musical Tánciskolában a vizsgadarabunk volt a Chicago keresztmetszete, ahol belekóstolhattam ebbe a szerepbe, de ugye ez egy rövidített, összehúzott verziója volt az eredeti előadásnak. Csak egy falatot kaptam belőle: hogy mindinkább, azóta is áhítozzak rá.

Jelenleg a Győri Nemzeti Színház Doktor Zsivágójának Laráját játszod. Mit jelent számodra ez a szerep?

A szerep leginkább azért jelent nekem sokat, mert a Doktor Zsivágónak ez a győri előadás egyúttal az európai ősbemutatója is. Lara Antipova szerepét tehát közel s távol először én testesíthetem meg, mondhatni a nagy elődök példája, útmutatása nélkül. A karakter így részben az én szülöttem is, megformálása a rendezővel, Forgács Péterrel együtt igazán kreatív munka volt. Az előadást egyébként június 30-án és július 2-án láthatja a közönség a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon, illetve repertoáron marad a következő évadban Győrben is. A Győri Nemzeti Színház az évadzáró társulati ülésén Kisfaludy-ösztöndíjjal tisztelt meg, ezért (is) sok köszönettel, hálával tartozom nekik. Otthon érzem magam közöttük, sőt a következő évadtól társulati tagnak számítok, mert két előadásban is játszom majd, az István, a király Rékájának szerepét bízták rám, illetve a készülő Abigélben leszek az egyik matulás lány.

Portré forrás: Budapesti Operettszínház

My Fair Lady fotó: Torma Sándor

Doktor Zsivágó fotó: Orosz Sándor