„Remek könyv! A lényegről beszél, egy élet, egy művészpálya lényegéről, amit nehéz egy könyvben összefoglalni. Fegya sorsa érdekes, kalandos, művészete sokarcú, lehetne róla akár 600–800 oldalt is írni. De ebben a több mint kétszáz oldalban az jelenik meg, ami igazán fontos… Amire nagyon is emlékszem, az Fegya két előadása, a Hegedűs és a Menyasszonytánc. Azt kell mondanom, hogy mind a kettő belém égett. A Hegedűsben Fegya és zenekara a tetőn játszott, a lényegét világították meg a történetnek. A Menyasszonytánc pedig az elementaritásával, a magával ragadó lendületével varázsolt el, amivel a nézőnek muszáj együtt élni.”
Szinetár Miklós e bevezetője már megadja az alaphangot, miért is érdemes megismerni egy rendkívüli művészember, Fegya, azaz Jávori Ferenc életét. Molnár Piroska színművész, Závoda Pál író, Gryllus Dániel zenész, Szabó István filmrendező is az elsők között, még kéziratban láthatták e Könyvhétre megjelent kötetet, és a bevezetőben méltathatták főszereplőjét. Závada Pál bevallotta, hogy egy ültő helyében olvasta el a művet, nagy-nagy élvezettel.
Ezen nem is lehet csodálkozni, mert valóban olvasmányos a kötet, több okból is. Részben, mert nagyon izgalmas a főhős személye, részben, mert a könyv szerzője érdekesen avat be minket e különleges élettörténetbe. Balogh Gyula, lévén évtizedek óta újságíró, színikritikus, a portrékötetben gyakorlottan, okosan kérdez, s húzza ki hőséből élete legfontosabb eseményeit, melyek egyben összeforrnak a magyar kultúra történetével is. Hiszen interjúalanya Magyarországon egy addig nem művelt, és szinte ismeretlen zenei műfajt teremtett meg: a klezmert.
Jávori Ferenc 1990-ben alapította meg együttesét, a Budapest Klezmer Bandet, mely sikert sikerre halmozott az eltelt évtizedekben, mind Magyarországon, mind a nagyvilágban, Európától az Egyesült Államokon át Izraelig. De nemcsak koncertekkel írta be magát a zenetörténetbe, hanem olyan jelentős művek alkotásával és előadásával is, mint többek között a Menyasszonytánc (a Budapesti Operettszínházban), a Purim, avagy a Sorsvetés (a Győri Balett produkciójában). A Hegedűs a háztetőn című darabot a Madách Színházban kétszáznál is többször játszotta; együttesével a színpadon jelenlétével is az előadás főszereplőjévé vált.
Balogh Gyula több mint egy esztendőn át rendszeresen találkozott Fegyával a Fészek Klubban és a zenész otthonában, Újlipótvárosban. A könyvben megismerhetjük a művész népes családját, Munkácson, a szülővárosában töltött éveit. Őszintén beszél arról, mikor és miért települt át Magyarországra, hogyan talált hegedűsként munkát az Operettszínházban, miért érezte úgy, hogy zenekart kell alapítania, immáron zongoristaként. Miből fakadnak klezmergyökerei, s melyek voltak az út nehézségei.
Fegya csak mesél és mesél, sztorizik, történetek jutnak az eszébe, de a szerzőnek mindig sikerül kordában tartania a zenész gondolatait. (Nem véletlenül írta Szinetár Miklós, hogy akár 600–800 oldalas is lehetett volna a kötet.) De akkor nem marad hely a zenésztársaknak, akik a könyvben elmondják találkozásukat e sokoldalú emberrel. Aki határozott, de megértő, demokratikus vezető, ám amikor kell, ő mondja ki, mikor és miért kell elválni egy szeretett zenésztárstól. A bő három évtized alatt azért a zenekarban kialakult egy állandó csapat; a héttagú zenekar többsége egykoron alapító is volt. Nemcsak a tagok, hanem alkalmi zenésztársak is vallanak Fegyáról; azok az énekesek, akiket az évek alatt felkért, hogy néhány dal erejéig muzsikáljanak együtt.
A koncerttermekből, a színházak előadásaiból felületesen már alkothattunk egyfajta képet Fegyáról, amellett, hogy kezdetben érdekesnek találtuk, majd meg is szerettük zenéjét. Örültünk díjainak (egyebek mellett Kossuth-díj, Kodály Zoltán-díj, Magyarország érdemes művésze-díj). Ám e könyvből megismerhetjük személyiségét is. Ezt a nyíltszívű, játékos, vidám, örökifjú muzsikust, aki rendkívüli zenei adottságait olyan képességgé fejlesztette, hogy kreativitásával örökre nyomot hagy a magyar és a világ zeneművészetében.
(A könyv a Rózsavölgyi és Társa gondozásában jelent meg.)
