Kerékgyártó István Rükverc című novellagyűjteményének hőse Vidra Zsolt. Valójában korunk antihőse, egy „Akárki”, aki előtt naponta elmegyünk, esetleg dobunk neki némi pénzt, aki felett sajnálkozunk, vagy éppen elhúzódunk tőle, mert szaga van. A szegénység, a fizikai-szellemi leépülés, az anyagi, erkölcsi lezüllés, a társadalom perifériájára szorulás már csak ezzel jár. Mind a könyv, mind pedig a belőle készült színpadi alkotás a hajléktalan gyűjtőnévvel jelölt embert egyszerre emeli ki az arctalanságból és a névtelenségből és helyezi vissza oda. Radnai Annamária dramaturg értő kézzel nyúlt az életszerű helyzetekhez és szövegekhez. Máté Gábor pedig kíméletlenül precíz, letisztult , ötletdús előadást rendezett. „Ez egy lepusztulás-történet, amelyet rendkívül aktuálisnak érzek. A Katona József Színház lényegében egy hajléktalantanya közepén található. A Katona és a Kamra között naponta átjárni pedig borzalmas” – meséli a rendező.

Az immár ötödik regényén dolgozó Kerékgyártó István a sikeres üzleti pályának fordított hátat, mielőtt írni kezdett. Korábban volt egyetemi oktató, privatizációs tanácsadó, vállalkozó, közhivatalnok. 2000-ben jelentkezett első könyvével, a Vagyonregénnyel. A brókerek, pénzcsinálók világának kontrasztjaként vetette papírra a Vidra-novellákat, amelyek végül összeálltak egy sajátosan honi lecsúszástörténetté. A szerző közelebbről is tanulmányozta a hajléktalanszállók, a börtönbeszélők, a nevelőotthonok világát. A Rükverc nagy leleménye, hogy visszafelé, fordított sorrendben meséli el Vidra Zsolt akárkiből senkivé „válásának” történetét. Az 1953-as születésű antihőssel a hullaháztól a csecsemőlétig, sőt az anyaméhig járatja végig a felesleges emberré válás tragédiáját vagy inkább szívszorító tragikomédiáját. A szenvtelenséggel megírt és ábrázolt jelenetekből összeáll egy lecsupaszított kép, mint a puzzle darabkáiból az egész. Az előadás alappillére Bán János és a végzős Bán Bálint – a valóságban apa–fiú – kettőse.

Bán János szikár-energikus intenzitású alakítást nyújt a börtöntöltelék apa szerepében. Bájosan megkapó az a suta, naiv rajongás, amellyel Bán Bálint ifjú Vidrája az élet elé néz. A „lehettem volna...” elfuseráltsága, a született lúzerség (az anyja el akarta vetetni), a privatizáció lázában felcsillanó „nagy buli” reménye egyszerre személyre szabott és kollektív történetet dokumentál. Vidra életének főbb szereplői: Bodnár Erika mint anya és hajléktalantárs, Pelsőczy Réka mint lány és feleség, Borbély Alexandra mint fiatalkori anya és első szerelem lényegében mind félrecsúszott egzisztenciák, magányosak, elszegényedettek, kiábrándultak.

A Rükverc a Kamrában egyszersmind szimbolikus és naturalista társadalomrajz. Az előadásban – az utánzások segítségével – elegáns találékonysággal érzékeltetik a bunyó- és a szexjeleneteket, dobolásokat, üvegkoccanásokat. Maga a játszó tér egy hatalmas szatyor-díszlet, a társulat összesen tizenegy színésze jelmez helyett az adott jelenetbeli nevével feliratozott formatrikókat visel. A boncasztal rideg fényétől a csecsemősírásig szomorú látleletet kapunk egy szolidaritás nélküli társadalomról és a benne marginalizálódó lényekről.