Az idén háromszáz éve elhunyt I. Esterházy Pál herceg az Esterházy-ház egyik legjelentősebb és legkülönlegesebb egyénisége volt. Tisztelhetjük benne a költőt, a festőt, a zenészt és zeneszerzőt sőt már egész fiatal korában színdarabokban is fellépett, és jó valamint kedvelt táncos hírében is állt. Nagy támogatója volt a képzőművészeteknek, nevéhez fűződik az Esterházy-kincstár, amelyet később csak csodakamraként emlegetnek, és a fegyvertár megalapítása is. Neki köszönhető a kismartoni közékori vár barokk kastéllyá való átépítése.
J. B. Pölt: A kismartoni Esterházy-kastély angolparkja. Rózsa György: Városok, várak, kastélyok. HG és társa kiadó, Budapest, 1995, 64. kép. Fotó: Dabasi András
Magyar Nemzeti Múzeum, Történelmi Képcsarnok, Budapest
Mélyen vallásos volt, ő építtette például a Fetrőboldogasszonyi (ma Frauenkirchen) Szent Mária bazílikát, számtalan templomi, kolostori festménynek, oltárnak és vallási témájú tárgyaknak, szobroknak a megrendelője volt. Gondoskodott a környezetében élő szegény emberekről is. A habsburg ház támogatójaként számtalan török elleni hadháratban vett részt.
Pál a család első tagja, aki kiérdemelte a császártól a hercegi rangot, erősen fáradozott a család körüli mítoszok megteremtésében, létrehozta azt a családfát is, ami a mai napig látható Fraknó várában, melyhez megfestettette az elődök ősgalériáját is. Az mintegy négyszáz barokk portéfestményből álló ősgalériával a család legitimációja és a hatalom demonstrációja volt a célja. Akkoriban nagy divatja volt a lengyel és a magyar nemesek körében származásuk ősgalériában történő bemutatásának, a magyarok egészen a honfoglalásig visszamentek őseik származtatásában. Nem csoda tehát, hogy az Esterházy-ősgalériában megtaláljuk a bibliai Ádám és Noah alakja mellett a hunok legendás királyát, Attilát és III. Vlad Tepes, azaz Dracula grófot is.
A vár vastag falai között bonyolult zárszerkezetekkel ellátott ajtók őrizték az Európában ma ilyen formában egyedülállónak számító barokk kincstár kincseit. A kincsátr a humanizmus gyűjtési elképzeléseinek egy késői megnyilvánulása, melynek szellemében a mikrokozmosz, azaz a mi esetünkben a kincstár segítségével megpróbáljuk a makrokozmost, azaz a világot leképezni és megérteni. Nagyságában, kialakításában az Esterházy kincstár a nagy német hercegi családok csodakamráival vetekszik.
Az Esterházy hercegek barokk ékszerei - Az illusztrációktól a fényes kincsekig
I. Esterházy Pál herceg idejében az ékszerek nem csak az Esterházy család tagjai által viselt pompás díszruhák „szikrázó díszei” voltak, a társadalmi rang és helyzet reprezentálására is szolgáltak. Akkoriban úgy vásároltak ékszert, mint földbirtokot, hogy aztán később örököseiknek továbbadhassák. Pál végrendeletében második felesége, Thököly Éva kapcsán a következőképpen rendelkezett: „[…] a feleségemnek ajándékoztam ingóságokat, ékszereket 30.000 Fl. értékben, valamint drága ruhákat, ezek maradjanak a tulajdonában, és az öröklési jog alapján kerüljenek a lányai tulajdonába.“ A végrendelet további részében a következőket rendelte el: „Minden egyéb rendelkezés előtt […] a hitbizomány értelmében az összes a forchtensteini kincstárban tárolt ékszert és ritkaságot hagyják meg […].“
Rubinnal és gyöngyökkel díszített násfa
Esterházy Magányalapítvány, Fraknó vára, Kincstár
Az ékszerek nagy részét több eljövendő generáció számára tervezték megőrizni, így a forchtensteini kastély kincstárába kerültek. A leltárakban gyémántokról, rubinokról, gyöngyökről, smaragdokról vagy zafírokról olvashatunk. Az ékszerek a kincstárban őrzött többi tárggyal együtt egyben a felemelkedés és a rang legitimálásának dokumentálására is szolgáltak. Bár az ékszereket kölcsönvehették és hordhatták, azonban nem adhatták el.
Az eddig ismert Esterházy ékszerek jelentős részét a 20. század elején Budapestre szállították, és az ottani múzeumokban őrzik. „Az 1650 – 1700 körüli időkből származó ékszerek egy része azonban a forchtensteini kastélyban maradt, valószínűleg azért, mert az ékszerek használata során számos drágakő elveszett vagy az évszázadok során az ékszerből eltávolításra került, így nem kerültek az elszállított kincsek közé“, ecseteli Dr. Florian Bayer a ritka példányok ausztriai fellelhetőségét.
Finom érzékre, kiterjedt kutatásokra és óvatos, a hazai és nemzetközi szakértők segítségét is igénylő, több mint három éves restaurálásra volt szükség ahhoz, hogy az értékes ékszerek eredeti fényét visszaadhassák. A köveket és gyöngyöket ki kellett egészíteni, csiszolni, igazítani és a foglalatba rögzíteni, a fémrészeket formálni és kiegészíteni. Legfőbb céljuk az volt, hogy a történelmi eredetiséget megőrizzék, ill. amennyire csak lehet, megfeleljenek e célnak.
„A munka megkezdése előtt a leltárakat, festményeket, történelmi rajzokat, levelezéseket, végrendeleteket, hagyatékokat, stb. fel kellett kutatni és elemezni, hogy az ékszerek eredeti formáját, valamint anyag- és színösszeállítását rekonstruálni lehessen“, tájékoztat Bayer.
Első útmutatóul a forchtensteini várkastély Esterházy ősők galériájában található portrék szolgáltak. A portrék kiváló tanúi, hogy a család egykori díszes ruházatát milyen pompás ékszerek díszítették, és hogyan viselték azokat.
Esterházy Pál második feleségének, Thököly Évának a képe klasszikus példa teljes ékszergarnitúrák bemutatására, valamint a nyakba akasztható nagy függők, az ún. násfák viselésére, amelyek a dekoltázstól egészen a test középvonaláig értek. A függő felső és legnagyobb részét szalag formájú melldarab alkotja, amelybe aztán tetszés szerint további ékszereket aggathattak. Az ékszerek elcsúszásának megakadályozása érdekében az egyes darabokat a ruhához kellett rögzíteni. Thököly Éva több részből álló függője sejteti, milyen nehéz terhet kellett viselnie – többek között a ruhaujjak redőzésére szolgáló brossokkal vagy a hajában viselt ékszerekkel, a nagy fülönfüggőkkel vagy a hatásos övveretekkel együtt.
Az Esterházy kincstár leltárjai a család grófnőinek és hercegnőinek gyöngyékszerekhez való vonzódását is igazolják. Az ősök arcképcsarnokában lévő portrékon gyakran látható gyöngyfüzérek mellett szívesen viseltek gyöngyöt tartalmazó függőket, fülbevalókat, gyűrűket, csatokat, kapcsokat, felvarrható ékszereket, gyémántokkal, de rubinokkal is kombinálva. A főrendiházakban voltak olyan szolgálók, az úgynevezett „gyöngyfűzők”, akik a ruházatra a gyöngyöket és az ékköveket arany- vagy ezüstfonállal rögzítették. A gyöngyök ugyanis igen gyorsan leváltak a ruhákról és azonnal begurultak a padló réseibe vagy a szoba legeldugottabb sarkaiba. Ilyenkor nem lehetett vesztegetni az időt, össze kellett szedni a gyöngyöket és ismét fel kellett varrni a fejfedőkre, kabátokra, szoknyákra vagy cipőkre. A fel nem használt gyöngyöket a kincstárban külön tartókban őrizték.
Ezeket és az egyéb értékes darabok tárolására szolgáló tokokat az ékszerekkel együtt restaurálták. Ha az egykori tartalmuk már nincs is meg, a bennük őrzött ékszerek méretéről, formájáról, darabszámáról és fajtájáról mesélnek. Bayer úr erről is tájékoztatást nyújt: „Teljes ékszergarnitúrákat őriztek a díszes fadobozokban: széles láncokat függőkkel, fülönfüggőket, brossokat, hajtűket, karkötőket, tolldíszeket, számtalan gyöngyfüzért és még több gyűrűt.“
Az ékszerek, kiválasztott ősöket bemutató portrék, tokok és ékszerrajzok kiállított gyűjteménye bemutatja, hogy milyen ékszerekkel mutatkoztak a néhai Esterházy hercegek. Olyan páratlan és ritka ékszerek láthatók itt, amelyek más múzeumokban és gyűjteményekben alig lelhetők fel.
Az Esterházy család barokk ékszerei
Kismarton, Esterházy-kastély
