30 perc kérdés, de hol a válasz? A koreográfia kerete az örök kételyre fókuszál. Önmagunk megfogalmazása, az állandó vívódás, hogy képesek vagyunk-e megfelelni a világnak és elvárásainak? Van-e érzelem és értelem? Tovább tudunk-e lépni, túljutni korlátainkon, és ha igen, mégis mi marad belőlünk? Talán az egyetlen járható út az elfogadás. De Te akarsz-e...?” – ezeket a témákat bontja ki Szakács Richárd alkotói estje, amelyre a La femme magazin 50 tehetséges magyar fiatal programjának keretében kerül sor június 11-én 19 órakor. Az előadás után Ertl Péter, a Nemzeti Táncszínház igazgatója beszélget mentoráltjával, most pedig mi, mindkettőjükkel:

– Hogyan kezdődött a mai napja?

Szakács Richárd: Viszonylag korán keltem, eléggé fáradtan, a próbafolyamat azért felemészti minden időmet és energiámat. Mostanában minden reggel ilyen, ébredés után kicsit lustálkodom, aztán jön a reggeli kávé, megpróbálok magamhoz térni. Az első gondolatom persze a június 11-i előadás, semmi más nem fér a fejembe. Szóval, így indul minden nap, kicsit teszek-veszek otthon, átgondolom, milyen feladataim lesznek a délutáni és az esti órákban, és hát – zajlanak a próbák.

– Olvastam egy önnel készült interjút, amelyben azt mondja: ha egy napig nem gyakorol, megérzi, ha két napig, azt a kollégák is észreveszik, ha három nap marad ki, az már a közönségnek is feltűnik.

Szakács Richárd: Így van, az intenzív gyakorlást, a napi rutint nem lehet elhanyagolni. Akár otthon, akár a főiskolán egy másfél-két órás tréning elengedhetetlen ahhoz, hogy a testtudatomat felébresszem, hogy ne csak talpon legyek egész nap, de a táncban is fitt maradjak. Muszáj a testet rutinban tartani.

Ertl Péter: Az előadásban Ricsi is táncol, tehát ez a munka nemcsak koreográfiai alkotótevékenységet jelent, hanem táncosként is be kell lépnie. Így még bonyolultabb a feladat: ha az ember koreográfusként, kívülről nézi, akkor képes átlátni egy folyamatos, állandó próbafolyamatot, de ha időnként táncosként is belép a darabba, akkor ez még összetettebb, még bonyolultabb. Bizonyos fokig jobban benne van az alkotó a darabban, ha táncol is benne, viszont nehézséget jelent egyszerre két feladatnak megfelelni.

– Péter, mikor döntött úgy, hogy a Nemzeti Táncszínházban bemutatkozási lehetőséget ad Ricsinek, ráadásul rögtön alkotói est keretében?

Ertl Péter: A mi kapcsolatunk valóban megmutatja a La femme magazin „Ötven tehetséges magyar fiatal” programjának kapcsolatépítő erejét, hiszen mi – ha tudtunk is egymásról – személyesen csak most ismerkedtünk meg. Nagyon sokat beszélgettünk, és így jöttem rá arra, hogy – habár fiatalon az ember inkább táncolni szeret és akar – Ricsit mégis inkább az alkotás, a darab létrehozása, a táncosokkal folytatott munka érdekli. Erre viszont egy pályakezdő táncosnak kevés lehetősége van, hiszen ma a neves koreográfusoknak is nehézséget okoz, hogy megteremtsék egy új színpadi produkció feltételeit. És itt jött az a gondolat, hogy ebben tudnánk neki segíteni: ahogyan egy doktorandusz- vagy PHD-karrier kezdetekor a szakmai előmenetelnek feltétele egy-egy cikk megjelenése egy fontos médiumban, egy fiatal művésznek is referenciát jelenthet a későbbiekben, ha saját produkcióját bemutathatja egy neves intézményben. Emellett az alkotófolyamat során még jobban kifejlődhetnek a készségei, képességei, és létrejöhet egy olyan előadás, amely önmagában nagy érték.

– Ricsi, amikor megkapta ezt a lehetőséget, elkezdett téma után kutatni, vagy nagyjából tudta, mit is szeretne színpadra vinni?

Szakács Richárd: Eleve volt már ötlet a tarsolyomban, volt kerete a dolognak. Amikor Péter felajánlotta, hogy ad egy harmincperces bemutatkozási lehetőséget, kapva kaptam az alkalmon, és a következő héten már bele is csaptunk a munkába. Most már azt mondhatom, hogy a darab elkészült, de a munkafolyamat során nagyon sok nehézségbe ütköztem: néhányan lesérültek, aztán az egyik táncos helyett mást kellett keresni, de ilyesmi mindig benne van a pakliban, ezzel számolni kell. Meg kellett tanulni ezeket a problémákat is megoldani, de tulajdonképpen már a főiskola felkészített arra, hogyan is kell kezelni az ilyen helyzeteket. Remélem, most már minden rendben lesz. Az is számít, hogy a többiek mennyire partnerek. Szerencsére találtam olyan táncosokat, akik száz százalékig mellettem állnak, és akikkel remekül tudunk együtt dolgozni. Azt gondolom, ez alapfeltétel.

– Péter, egy pályakezdőnek ilyen lehetőséget adni azért valamennyi bizonytalansági tényezővel is jár, nem?

Ertl Péter: A koreográfiai alkotómunka alapja mindig az ötlet. A gondolatiság a legfontosabb, ennek a táncművészi megvalósítása már a következő lépés. Amikor elolvastam Ricsi szinopszisát, éreztem, hogy ez mind eredetiségében, mind mondanivalójában abszolút aktuális, az ő életére is kimutató, és táncprodukcióban is nagyon jól megvalósítható. Szóval, láttam, hogy ebben a fiatalemberben megvan az a tehetség, az a csíra, ami ahhoz kell, hogy ebből jó előadás legyen. Ráadásul Ricsi Dózsa Imre főigazgató úr osztályában végzett, a mentorprogramban Szakály György, a Táncművészeti Főiskola rektora a szakmai referense, tehát az ajánlata két nagyon fontos szakmai referenciával érkezett. Ha pedig jó ötletre épül a darab, és ilyen szakemberek igazolják az ő képességeit, a Nemzeti Táncszínház bátran vállalhatja ezt az első produkciós bemutatkozást.

– Megnéz néha egy-egy próbát?

Ertl Péter: Járok a próbákra, és pár napon belül ide, a házba is megérkezik a tánctechnikailag már elkészült darab. Elkezdődnek a színpadi próbák, és akkor fogjuk létrehozni a darab szcenikáját, Ricsi felkért, hogy ebben segítsek. Úgyhogy részemről a lehetőségteremtés és a szakmai tanácsadás is jelen lesz a produkciónál.

– A részletek maradjanak titokban a bemutatóig, de annyit azért talán megtudhatunk, hogy mi volt az előadás alapötlete.

Szakács Richárd: A korosztályombeli fiatalok helyzetét szeretném kibontani, főleg az enyémet. Próbálom magam kifejezni a darabban, hisz ez az alkotói est rólam szól, de épp ilyen fontos az üzenet, hiszen a nézőért vagyunk, a nézőért táncolunk. Lényeg, hogy ez az üzenet átjöjjön, és a közönség pontosan értse, miről is táncolunk.

– Hozzám, nézőként, biztosan közelebb jön az a darab, amely mögött érzem a személyességet. Mi az, ami most leginkább foglalkoztatja? A pályakezdő művész sorsa?

Szakács Richárd: Igen, hiszen nehéz elindítani egy pályát. Én is egészen az elején járok, egy évadot táncoltam a Győri Balettben, aztán visszakerültem Pestre, és elkezdődött ez a táncművészszempontból függetlenebb élet. Próbáltam kicsit önállósodni, erősíteni az alkotói pályát, célokat kitűzni, és ebben óriási segítség ez a június 11-i előadás. Sokat várok ettől az esttől, az volt az egyik álmom, hogy egy ilyen bemutatkozó előadást színpadra vihessek. Nagyon örülök, hogy Péter ezt támogatja. A lényeg az, hogy a mostani időszakom, az, amit mostanában megélek, teljesen igaz lesz erre az előadásra. Remélem, átjön majd a nézőnek, hogy mit is akarok közölni, hogy mi miért van, a mozdulatok, a különböző térformák, a színészi játék, a kellékek, a zene, és mindez hatni is fog a közönségre.

– Megszületett önök között a személyes kapcsolat, amely nyilván nem fejeződik be a mentorprogram végeztével. Van elképzelés a folytatástól?

Ertl Péter: Az, amire mi az „50 tehetséges magyar fiatal” program kapcsán szövetkeztünk, hat hónapig tart. Először is megismerkedtünk, többször találkoztunk, aztán közösen megnéztük a Nemzeti Táncszínház előadásait, beszélgettünk róluk, ezzel is készültünk a produkcióra. Így már van közös víziónk, közös nyelvünk. Arra készülünk, hogy a Nemzeti Táncszínház Refektóriumában bemutatott előadás után kijövünk a Galériába, és ott Ricsinek lehetősége lesz a közönséghez szólni, én is reflektálok majd a darabra, és arra is számítunk, hogy a nézők, köztük a meghívott szakemberek is reagálnak majd az előadásra, így az alkotó rögtön komplex visszajelzést kaphat. Ez az út eleje, nem tudom, hogyan folytatódik majd, de Ricsinek továbbra is nyitott a Nemzeti Táncszínház, ha élni kíván vele, én ezt a lehetőséget továbbra is fenntartom.

Akarsz-e....? Szakács Richárd alkotói estje

Időpont: június 11. kedd, 19.00 óra

Helyszín: Nemzeti Táncszínház – Refektórium