A 15 éves Frenák Pál Társulat 1999-ben mutatta be a Trafóban Tricks & Tracks című előadását, amellyel nemcsak saját magát, hanem a Trafót is újrapozicionálta. A produkció azóta sem vesztette el aktualitását, Juhász Dóra a társulat menedzsere szerint, újszerűségében messze megelőzte a korát.
– Március végén mutatja be Frenák Pál legújabb darabját, a Tricks & Tracks 2-t. 1999-ben ennek előzményével robbant be a magyar kulturális életbe, és most, az évfordulót ünnepelve, ismét ehhez nyúl vissza.
– A társulat idén tizenöt éves, és ez adott apropót ahhoz, hogy bemutassuk a Tricks & Tracks második részét. Annak idején legendás előadás volt ez, a Trafó életében is meghatározó produkció, és Magyarországon van egy generáció, amelynek számára a Tricks & Tracks a legfontosabb Frenák-darab. Óriási kezdeti energiát adott az akkor alakult magyarországi társulatnak – Frenák Pál franciaországi társulata már azelőtt tíz évvel jött létre, és 1999-re már egész Európában ismert volt –, és ekkor bontakozott ki igazán a jellegzetes Frenák-stílus, fényben, hangban, mozgásban, térkezelésben egyaránt. Ebben az előadásban született meg az a híres jelenet, amikor egy függesztett kötélszerkezettel a táncosnő fejjel lefelé hirtelen lepörög, és összekapaszkodik a földön álló táncossal – még ma is megdöbbentő élmény, ez majd a mostani előadásban is lélegzetelállító lesz –, ilyet akkoriban itthon még nem lehetett látni. Ahogy nem volt jellemző a Fred Bigot-féle elektroakusztikus zenevilág sem mint a kortárs tánc kísérője, sem az az elképesztő, zsigerekre ható energia, sem az az organikus mozgásnyelv, amely Frenák Pál előadásaiban testet ölt.
– Tizenöt éve a budapesti előadásnak volt nemzetközi visszhangja?
– Igen, nagyon komoly, ez volt az egyik legtöbbet turnézó Frenák-darab, körbejárta egész Európát. A bemutató utáni két-három év azzal telt, hogy utazott a produkció.
– Mit hozott ez a magyar kortárs táncművészetnek?
– Vitte a magyarok hírét, és a Trafón keresztül talán a magyar kortárs táncot is beemelte a nemzetközi vérkeringésbe. Ezáltal fontos fordulópont volt, ráadásul megmutatta, hogy ennek a művészetnek erős közönsége lehet itthon is. A Trafó folyamatosan építette föl a profilját, és ehhez a társulat törzsközönsége is hozzájárult, összekapcsolódott a két brand. A Trafó számára zászlóshajó lett a Frenák Pál Társulat, nekünk pedig nagyon fontos bázissá, szövetségessé vált a Trafó.
– Abban a szerencsés helyzetben van, hogy évekig a Trafónak dolgozott, majd a Frenák Pál Társulat menedzsere lett, így mindkettő alakulását jól átlátja.
– Így van, ilyen szempontból egy kicsit mindkét részről érintett vagyok, és közelről látom mindkettőt. A Trafóban idővel más tánctársulatok is helyet kaptak, változott-változik a piac, de akkoriban a Frenák Pál Társulat valóban kivételes helyzetben volt. Így most, hogy a tizenöt éves fennállásunkat ünnepeljük, Frenák Pál úgy gondolta, újra előveszi az első nagy hazai sikert. Akkor azt mondták a Tricks & Tracksról, hogy újszerűségében messze megelőzte a korát. Frenák Pál akkor jött vissza egy féléves japán tanulmányútról – megkapta a kiotói Villa Kujoyama koreográfusi díját – és nagy hatással volt rá a japán kultúra. Ott találkozott az egyik legnagyobb, akkor még élő butoh-mesterrel, Kazuo Ohnóval, és átélte, hogy a milliós metropoliszok modern kultúrájában milyen alapvető szerepet játszik az ősi tradíció, a forrásokhoz való viszony. Ez a kontraszt izgatta, a kérdés, hogy az európai élet túlpörgött, túlfeszített világát egyensúlyba lehet-e hozni egyfajta belső figyelemmel, a lélek intenzív munkájával.
A darabbal azt mutatja meg, hogyan tudunk ebben az életritmusban is összekapcsolódni a hagyományainkkal. A bemutató óta eltelt tizenöt évben ez a gondolat még erősebb lett: minden felfokozottabb, a világ még erősebben fejezi ki magát, de vajon hol a belső központunk, ahonnan minden kiindul? Ez ma talán még aktuálisabb kérdés, mint akkor. A mostani előadás részint idézetekkel dolgozik, a régi darabra reflektálva, de mégis egy másik, új kreáció lesz. Néhány elemet megőriz, másokat felvillant, utal rájuk, vagy újraértelmez, kibővít. Benne lesz például az a bizonyos függesztett duett, amely az első változatban emblematikussá vált, de a koreográfia nagy része teljesen más. A meglévő keretet a társulat új tartalommal tölti meg – aki látta az eredeti előadást, egyszerre fogja megélni a ráismerés élményét és az új elemek okozta meglepetést. Az egész nagyon zsigeri, nagyon aktuális, nagyon a máról szól. Úgy érzem, hogy aki most látja majd először, annak is tökéletes élményt fog adni.
– A szereplők között van olyan, aki az előzőben is táncolt?
– Igen, Frenák Pál mellett Jantner Emese is táncolt az 1999-es verzióban, számára is meghatározó előadás volt. De a többiek újak, az egyik táncosunk például mindössze húszéves, vagyis az első verzió idején még óvodás volt. Pontosan ettől lesz izgalmas az előadás, a generációk találkozásától. Azt is fölveti, hogy most mi a fontos mindabból, ami akkor az alapgondolat volt: az, hogyan viszonyulunk önmagunkhoz, mennyire vagyunk önazonosak a szerepeinkkel.
– Mennyiben változott az elmúlt tizenöt év alatt a társulat filozófiája?
– Lényegében nem változott. Kevés olyan alkotót tudnék mondani, aki annyira hiteles, annyira konzekvensen önmaga, mint Frenák Pál, ugyanakkor mindig fejlődik, mindig tud újat hozni. Sok táncosa idővel külföldre megy, mást is kipróbál, de a legtöbben azt vallják, hogy az itt töltött időszak volt a legfontosabb számukra, szakmai és emberi szemszögből egyformán. Frenák Pál ugyanis mindig hihetetlen figyelemmel és intenzitással dolgozik a táncosaival. A tökéletes technika és a precizitás a minimum, igazi tétje annak van, hogy a táncos meg tudja-e tölteni a formát tartalommal, mélységgel, jelenléttel. Frenák szereti kibillenteni a táncosokat a megszokott térből, akár a függesztéssel, akár döntött színpaddal, a cél mindig az, hogy a rutin helyét egyfajta organikus figyelem, kreatív energia és intenzív koncentráció vegye át.
– A mai fiatalok nyitottak a kortárs tánc műfajára? Tizenöt évvel ezelőtt még sok mindent nem láthattunk itthon, kulturális sokkhatásként éltük meg, ahogyan egyszerre bejöttek Magyarországra a legfrissebb művészeti formák. Az akkori nyitottság, úgy érzem, mára kicsit elkopott, bizonyos fásultság vett erőt a hazai közönségen. A kortárs tánc sokszor nagyon mélyen élő ösztönöket szólaltat meg; vajon a mai fiatalok megnyílnak az ilyen élmény előtt?
– Ez nagyon fontos kérdés. Egyrészt ma, az online tartalmak és a végtelen sávszélesség korában nincs már határ a test, a meztelenség, a szexualitás megmutatásában. Másrészt ugyanennek a másik oldalán van egy elég erős prüdéria, álszentség, ami tagadja a test szabadságát. A Tricks & Tracks 2. egyik fontos témája a testhez való saját viszonyunk. Egyáltalán nem biztos, hogy a mai, úgynevezett Z-generáció, akik már bármikor nézhetnek pornót az interneten, többet tudnak a testükről, a lelkükről, mint az előző generációk, és még fontosabb kérdés, hogy elfogadják-e önmagukat. Számukra egy-egy kortárs táncelőadás húsba vágó, felejthetetlen élményt jelenthet. A jelenlegi iskolarendszer sem arra nevel, hogy belefeledkezzünk az új élményekbe, hanem kész megoldásokat ad, a kortárs tánccal való találkozás pedig pontosan azt modellezi a nézők számára, hogy megtapasztalni valami újat, az izgalmas és inspiráló, ha nyitottak és elfogadók vagyunk.
Egy nem nyelvi eszközökkel dolgozó művészeti ágnak nehezebb dolga van, hiszen a tartalom nem feltétlenül fordítható le, inkább az intuícióra, az ösztönökre hat. Ezért is sikeresek a kortárs táncos beavató programok, amelyeket francia minták alapján mi kezdtünk el a Trafóban annak idején – az ilyen előkészítő, ráhangoló programok alkalmával egy-egy iskolába visszük egy adott darab néhány kulcspontját, és együtt dolgozzuk ki, beszéljük át a mozdulatokat a fiatalokkal, akik ki is próbálják a koreográfia bizonyos részleteit, aztán persze megnézik magát a produkciót is.
– Menedzserként a washingtoni Kennedy Center és a profi kulturális menedzserek képzésével foglalkozó amerikai DeVos Institute of Arts Management Nemzetközi Fellowship Programjának egyetlen magyar résztvevője 2013-tól. Mennyiben érinti ez a társulat jövőjét, és merre tart a csapat így a tizenöt éves évforduló után?
A részvétel az amerikai programban fontos elismerés, nem csupán nekem, de a társulatnak is, és nagy lehetőség, hiszen láthatóvá teszi a munkánkat egy olyan közegben, ahol az ománi operaház, az izraeli Suzanne Dellal Center vagy épp a Dance UK vezetői találkoznak. Ugyanakkor a program nagy inspirációt nyújt arra is, hogy merjünk itthon nemcsak a színpadon, de a menedzsment és a stratégiai tervezés területén is iránymutatók lenni. Most indult el a társulat támogatói programja, amelyen keresztül szeretnénk a mi fantasztikus nézőinket még jobban bevonni a társulat életébe, és lehetőséget adni nekik arra, hogy pártoló tagként aktívan segíthessék egy-egy különleges programunk létrejöttét.
Erre már csak azért is szükség van, mert ebben a labilis gazdasági környezetben nagyon nehéz tervezni. Az itthoni pályázatok egy évadot fognak át, de mivel a társulat a nemzetközi szcénában is folyamatosan jelen van, minimum 2-3 évre előre kell látnunk, mi következik, és hosszú távon kell gondolkodnunk. A legfontosabb most persze ez az év – áprilisban német és francia turnéra indulunk, vendégszereplünk majd Pozsonyban és Párizsban, Frenák Pál pedig Oroszországban és Romániában koreografál, és készül róla egy amerikai–magyar koprodukcióban forgatott, egész estés dokumentumfilm is, amelyet már nagyon várunk. Ám ami most a legaktuálisabb és legizgalmasabb, az a Tricks & Tracks 2. és a tizenöt éves évforduló, amelyet szeretnénk méltón megünnepeli – a közönségünkkel, a szakmával, a barátainkkal.
