"A megbocsátás elengedhetetlenül fontos ahhoz, hogy az emberiség fennmaradjon."

lorem iposum dolor

Praesent suscipit aliquam urna. Praesent et velit lorem. Fusce id ligula odio. Aenean feugiat ante ut sapien fermentum mollis.
rendben
 
 

A megbocsátás legyen glamúros

A megbocsátás elengedhetetlenül fontos ahhoz, hogy az emberiség fennmaradjon.

Nem múlhat el hét, hogy ne érjen egy rossz megjegyzés, egy bántó pillantás vagy egy félresikerült gesztus: nem veszik észre erőfeszítéseinket, cserbenhagynak, elárulják reményeinket, visszaélnek a bizalmunkkal. Nemcsak személyes szinten esnek meg sérelmek: politikusok tisztességelenül viselkednek, üzletemberek csalnak, a fiatalok tiszteletlenül bánnak az idősekkel, a bűnözők megfélemlítik a sebezhetőket, gyengéket.

 

 

 

Olyan sok ok adódhat arra, hogy engesztelhetetlen hangulatba kerüljünk. Először is a legtöbb rossz dolog, amit látunk, olyan távol esik mindentől, amit valaha is el tudunk képzelni, hogy úgy érezzük, egyszerűen nincs értelme megérteni vagy együttérezni az elkövetővel. Rázzuk a fejünket, és csodálkozunk, hogy néhány ember hogyan teheti azt, amit tesz. A következtetés az, hogy ezek az emberek csak rosszak lehetnek, és csak egy engedékeny elme ragaszkodhat ennél bonyolultabb magyarázathoz.

 

Továbbá az ellenségnek megbocsátani, noha jócselekedetnek tűnik, végső soron a gyengébbek utolsó menstvára, amire az ember akkor vállalkozik, amikor az akaraterő hiánya miatt nem marad más lehetősége, mint hogy elnézze ellenségei bántásait. Egy bizonyos mértékig könyörtelen hozzáállás védelmet jelent a káosz és a társadalmi széthullás ellen. A civilizáció nem tud fennmaradni, ha túlságosan engedékenyek vagyunk a gonoszsággal szemben.

 

A megbocsátás végső soron nehéz, mert nem keletkezik magától, ez az érzelem, amely a legtöbb figyelmet igényli: tudatosan kell gyakorolni, és próbálgatni, mint egy nem kellően kihasznált izmot. Azért kell megtenni, mert máskülönben nem tudjuk fenntartani társas kapcsolatainkat, nem leszünk képesek egy közösség tagjaivá és gyermekeink gondozóivá válni anélkül, hogy rendszeresen képesek vagyunk a megbocsátásra. Nem válni keserűvé, nem állni bosszút, nem rögtön a másik arcába mondani, ami a fejünkben jár, nem visszavágni akkor sem, ha minden jogunk megvan hozzá: ezekhez kell a társadalom minden támogatása és bátorítása.

 

A megbocsátáshoz vezető út mindig ott kezdődik, hogy felismerjük saját bűnös természetünket. Akkor is, ha soha nem vetemedtünk arra a borzasztó dologra, ami miatt fel vagyunk háborodva. De a megbocsátó hozzáállás lényege, hogy valamit tettünk, ami szintén kisebb-nagyobb mértékben, hasonlóan elítélhetnek minket. 

 

Valaki adót csalt, más fizikailag bántott egy embert vagy lopott, mindenesetre óhatatlanul - hazudott és megbántott, becsapott és megalázott, terrorizált és kijátszott másokat. Mindannyian képesek vagyunk ezernyi mindennapi bűnbe esni. A tiszta lelkiismeret csak az érzéketlenül fantáziátlan emberek számára lehetőség. A mindennapi élethez mindannyiunknak szüksége van arra, hogy számtalan más ember megbocsásson nekünk: expartnerek, szülők, kollégák, barátok, akik nem álltak adott pillanatban bosszút, noha megillette volna őket. Túlélésünk azon múlik, hogy sokan mások a kulcsfontosságú pillanatokban nagyvonalúan viselkednek velünk. 

 

Az empátia az elkövető iránt nem azt jelenti, hogy akár egy pillanatra is elfeledkezünk az áldozatról, csak azt, hogy elismerjük a pszichológiai mozgatórugók létezését. A szörnyű viselkedés gyökerei - sokkal gyakrabban, mint azt elismerjük- a félelem és a szorongás. Szembesülnek az emberi faj esetlenségével, az embereket inkább mély szánalomra, semmint felháborodásra, bánatra, semmint dühre kellene hajlania.

 

Az is segít, ha felismerjük, hogy a megbocsátás nem csak a gyengék eszköze. Éppen akkor a legcsodálatosabb és legmegindítóbb, amikor egy erős emberben nyilvánul meg, amikor az érettség és a belső bizalom jele, a nagylelkűség és józanság kísérője. A megbocsátásnak glamúrosnak kellene lennie, megérdemli a csillogást. A vallások egykoron tudták ezt: a buddhizmus, a judaizmus és a kereszténység különböző módokon igyekezett rábírni az embereket arra, hogy megerősítsék képességüket a megbocsátásra.

 

Gyakori a félelem, hogy a megbocsátással kockáztatjuk a jó társadalmi rendet. De a valóság az, ha az ember mindig teljes igazságra törekszik, a civilizáció (és egy sokkal kisebb szinten a házasságok, kapcsolatok, barátságok és üzleti kapcsolatok) nem tud fennmaradni. A történelem azt mutatja, hogy a jól működő társadalmakban emberfeletti mértékű megbocsátásra van szükség a csoportok részéről, amelyeket rettenetes sérelem ért, annak érdekében, hogy az élet folytatódjon. Meg kell tanulni a félrenézés művészetét, hogy úgy tesz, mintha nem vettük volna észre a hibát. Ha a rosszindulatú embereknek soha nem bocsátunk meg, az életben túl nagy a szerepet tulajdonítunk nekik, és lehetővé tesszük számukra, hogy a végtelenségig fogva tartja elménket a kegyetlenségükkel. Ezzel lehetővé tesszük, hogy az ellenség nyerjen. A megbocsátás igazi győzelem a rossz fölött, és az erő és a bátorság valódi jele.

La femme La femme cikke 2014. december
Lepje meg üzleti partnereit, családtagjait egy különleges, személyre szóló ajándékkal.