Az ember maga a stílus – szoktuk mondani. De mit is nevezünk stílusnak, illetve stílusosnak? Nehéz lenne körülírni, hiszen mint sok minden más, ez is rendkívül szubjektív. Abban talán egyetérthetünk, hogy a harmónia, az önazonosság, illetve az esztétikum mind a stílussal kéz a kézben járó fogalmak. Érdemes azonban különbséget tenni stílus és divat között. Utóbbi folyamatosan alakul, változik, örök körforgás. A divat valójában a fogyasztói társadalmak által generált pillanatnyi igények, szükségletek előidézője. Ami egy adott momentumban, esetleg szezonban divatos, másikban nem feltétlenül kelt esztétikus, illetve harmonikus benyomást. Ezzel szemben a stílus örök, életre szóló, nem befolyásolhatják mesterségesen kreált szükségletek. Persze ez nem jelenti azt, hogy egy modern, divatos összeállítás nem lehet stílusos, vagy csak egy nagyanyáink korabeli gardrób lehet az. Csupán arról van szó, hogy a stílus szelektál, nem enged teret mindennek, ami divatos.
Az utóbbi években egyre többen (nők és férfiak egyaránt) ismerik fel a stílus fontosságát, és áldozzák fel a szeszélyes divatirányzatokat annak oltárán. Egyre tudatosabban próbálunk figyelni arra, hogy öltözködésünkkel, beszédstílusunkkal, gesztikulációnkkal, viselkedéskultúránkkal és az élet egyéb területeire kiterjedő választásainkkal milyen üzenetet közvetítünk a külvilágnak, hogy mit is kommunikálunk magunkról. Hiszen a stílus nem csupán az öltözék, hanem a fent felsoroltaknak egy sajátos, magával ragadó egyvelege. Ez a fajta tudatosság fokozottan jelen van az üzleti életben, de manapság a magánéletben is egyre inkább tetten érhető. Sajnos azonban az időtálló, kifinomult stílus kialakításának képessége sokunkból hiányzik, ilyenkor érdemes szakemberhez fordulni.
„A stíluskommunikátor fő feladata az, hogy a személyiséget támogatva, bizonyos normákhoz igazodva az egyén céljainak elérése érdekében olyan ruhatárat/stílust alakítson ki, amely biztos bástyaként áll mögötte, s finom eszköze lesz a harmóniának” – állítja Kovács Marcella. A stíluskommunikációval is foglalkozó szakember megkeresésünkre elmondta, hogy az utóbbi időben „egyre többen ismerik fel a mindennapi személyes jelenlét külsőségeken alapuló fontosságát is”. Hozzátette, hogy mivel naponta érintkezünk, kapcsolódunk másokkal, számít, hogy milyen hatással vagyunk egymásra, a hatásnak pedig elengedhetetlen része a tálalás, vagyis hogy „mibe csomagoljuk a személyiségünket”. Fontos, hogy a szakember ne a saját egyéni szabályai, ízlése, elvei alapján alakítsa ki a hozzá forduló stílusát, hiszen a lényeg a másik ember és az ő személyiségének kiemelése. A cél az, hogy a végeredmény „igaz, támogató és könnyen használható legyen”, az ügyfél harmonikus és önazonos benyomást keltsen, akár a magán-, akár az üzleti életben.
Többnyire a magunkról kialakított kép kevésbe jelentős a magánéletben, a tét kisebb. Az üzleti életben sok áll vagy bukik a kémián, a személyes benyomásokon. Fontos a bizalom, amelynek kialakításában – az üzenet tartalmi részén túl – jelentős szerepet játszanak a külsőségek. Ez persze nem jelenti azt, hogy a magánéletben (randevún, színházban, vagy egész egyszerűen a szürke hétköznapokban) ne volna fontos a küllemünk, hiszen magánemberként is számtalan szerepben kell helytállnunk, amelyekben szeretnénk magabiztosan, komfortosan érezni magunkat. A különbség talán abban rejlik, hogy ha mondjuk egy elegáns, baráti összejövetelen strandpapucsban jelenünk meg, az inkább csak minket érint kínosan, nem bukunk el miatta egy lehetséges ügyfelet.
Mindazonáltal érdemes különbséget tenni a stíluskommunikátor és a stylist szakma között. Míg előbbi elsősorban magánemberek, illetve cégek megkereséseinek tesz eleget, utóbbi munkája inkább médiamegjelenésekhez köthető. Egy stylist többnyire magazinoknak, televíziós műsoroknak dolgozik, egy hatalmas gépezet része. Ezzel szemben a stíluskommunikátor munkája sokkal intimebb, az ügyfelekkel való kapcsolata sokkal személyesebb.
Bár Magyarország nem feltétlenül tartozik a divat, illetve a stílus klasszikus értelemben vett fellegvárai közé, a stíluskommunikátor szakma egyre elismertebbnek számít hazánkban. Kovács Marcella elmondta, hogy ez a tendencia főleg annak köszönhető, hogy a magánemberek mellett egyre több cég, illetve üzleti ügyfél veszi igénybe ezt a szolgáltatást. Nem ritka, hogy egy stíluskommunikációs szakembernek egy egész vállalat arculatát kell kialakítania, hiszen az ügyfelek szemében is sokat számít a vizualitás. Egyre több cég hajlandó pénzt áldozni arra, hogy szakember segítségével újradefiniálja a dolgozók öltözködését, a vállalati dress code-ot szem előtt tartva. Ami a magánembereket illeti, az ügyfelek mindinkább ráébrednek arra, mennyi időt és pénzt pazarolnak el olyan holmik megvásárlására, amelyek végül a szekrény mélyén – rosszabb esetben a kukában – végzik. Ez előbb vagy utóbb deficithez vezet. Nyugaton persze ezt már korábban felismerték, nálunk ez a tendencia még csak most van kialakulóban.
Kérdésünkre, miszerint mennyire van valójában a magyar nőknek szükségük stílustanácsadásra, a szakember elmondta, hogy az alapok sokszor hiányoznak. Hozzátette: ebben nincs semmi meglepő, hiszen „követni a magazinok divatorientált tanácsait bizony sokszor vezet káoszhoz”. Hiányzik az egységes stílusrendszer, illetve irányvonal, amelyre támaszkodni lehetne. Mindent összevetve a cél az, hogy a „kevesebb több” elvét követve kialakítsunk egy letisztult, jól variálható ruhatárat, szem előtt tartva a személyiséget és az egyéni célokat.
