Az „50 tehetséges magyar fiatal” program azt tűzte célul maga elé, hogy a hasonló kezdeményezéseken túlmutató felelősségvállalással a tehetségek elismerésének rangos, mértékadó platformjává váljon. Akik eddig részt vettek benne, visszaigazolták ezt a törekvést. A La femme pedig folytatni akarja, amit elkezdett.
Laki Balázs programtervező informatikus és közgazdász nagy reményekkel készült a mentorprogramra. Különösen örült annak, hogy Papp István, a Microsoft Magyarország ügyvezetője volt a mentora. Az akkoriban diplomázásra készülő Laki Balázs kijárta már az élet iskoláját, az egyetemi feladatai mellett több „ipari” projektben részt vett, ezekben alapvetően a matematikai modellalkotó készségét hasznosítva, az informatika, a matematika és a közgazdaságtan határán mozogva szorgoskodott. És programozott már Budapesten és Párizsban is, kiemelkedő kvalitást felmutatva! Látott tehát egyet és mást, általában tudta, mit akar, de… Minden döntéshez kell tapasztalati és kapcsolati tőke is! És ez volt az, amiből Papp Istvánnak, aki a Cisco regionális vezetői tisztségéből érkezett 2011-ben a redmondi óriásvállalat hazai vezetői székébe, sokkal, de sokkal több volt!
„Az ember valamennyire látja a jövőjét is a következő öt évet szinte biztosan, talán még a 25 éves távlatot is, de mindennek a megragadása sokkal könnyebb, ha látok egy példát magam előtt. Ilyen persze a szülőé is, de ha ez még egy mentor vezetésével-tanácsaival is párosul, mint amilyen István, az kivételes segítség az élettől!”- mondta Balázs. „Leszűkített programba kezdtünk tudván, hogy a rendelkezésünkre álló fél év kevésre elég: a szakmai előmenetelét, a karrierépítése kezdetét vettük elő, tekintettük át, ehhez igyekeztem segítséget adni, felvázolni az esélyeit…Őt megismerve felmértem, hogy ebben tudom neki a legtöbbet nyújtani… és erre volt a leginkább szüksége.” – mondta István. Papp István először is úgy vélte: azokat a könyveket ajánlja Balázs figyelmébe, amelyek őrá is nagy hatással voltak, meghatározó élményt jelentettek pályája során. Azt gondolta: ezek megvitatása, elemzése fontos ismereteket nyújt, túl az olvasási élményen.
Ezután a mindig rohanó, örökös időszűkében hajtó István azt ajánlotta Balázsnak, vonuljon be egy-két napra mellé, a Microsoftba, csinálja vele végig ezeket az órákat, hogy benyomásokat szerezzen egy vállalati menedzser mindennapjaiból. A várakozásait végül messze felülmúlta a körülbelül fél éves együttműködésük.Papp István higgadt, nyugodt, nagy tapasztalatú személye és vezetői mentalitása, a munkatársaihoz való viszonya igazi példaképpé tette őt. Balázsban is vannak vezetői ambíciók, irányított már gyakorlati munkái során projekteket, ilyesmibe pillanthatott bele a Microsoftnál is.
50 TEHETSÉGES MAGYAR FIATAL
|
"Lényegesen szebbet és többet kaptam a programtól, mint amit eredetileg reméltem."
|
Közvetlenül is megtapasztalhatta vezetői mentalitását, az adott témákban vállalt problémakezelését, a feladatok számonkérésében mutatott határozottságát.Mentor és mentorálltja végül nem ragaszkodtak a fél évhez, Balázs ugyanis később a Microsoft globális vetélkedőjére is eljuthatott Papp István pártfogásával. „Én önálló embernek tartom magam, olyannak, aki mindig tudja, mit akar. Ő abban adott nekem sokat, hogyan kell a világhoz viszonyulni. A problémakezeléshez nyújtott nagyon sokat, hogyan mérlegeljem mások nézeteit egy problémában. Lényegesen szebbet és többet kaptam a programtól, mint amit eredetileg reméltem.” – mondta Balázs.