Nagyjából így írható le az a hatás, amit dr. Prokop Susanne egyénisége és megjelenése együttesen kivált a beszélgetőtársból. A kettős anyanyelvű, de persze több idegen nyelvet is beszélő lány az 50 tehetséges magyar fiatal legutóbbi, harmadik év­adá­nak egyik nagy felfedezettje. Komoly és megfon­tolt mondandója azonnal a tudás mély­sé­geibe pörgeti kérdezőjét. Hogyan lesz a fiatal, álta­lá­nos orvosként végző doktornőből agy­ku­ta­tó, s emellett pszichiátriai önkéntes gyógyító? Mert Pro­kop Susanne agykutatóként dolgozik az MTA Kísérleti Orvostudományi Kutatóintéze­té­ben, emellett pedig a Semmelweis Egyetem Kö­zös­ségi Pszichiátriai Központjának önkéntes or­vo­sa. A pszichiátrián a mentális betegek diszkri­miná­ciója ellen próbál küzdeni.

Önkéntes segítő

Az ambiciózus Susanne maga kereste megterhelő elfoglaltságait. Már az egyetemi évek kezdetén tudományos diákköri munkába kezdett, ennek eredményeként számos konferencián első díjas, az Or­szágos Tudományos Diákköri Konferencián pedig az első helyezés mellett megkapta a legjobb előadó díját is. Kísérletező személyisége irányította az MTA-kutatásba, ahol azt vizsgálják, hogyan hatnak a pszichiátriai betegek gyógyszerei az agyra, s hatásuk mellett milyen mellékhatásaik vannak…

„Ugye téged a mellékhatások fogtak meg?” – szegezem neki a kérdést. Azt feleli: természetesen. Pontosabban az, hogy mi okozza a mellék­hatásokat. „Így kerültem önkéntesként olyan pszi­chátriai csoportok foglalkozásaira, ahol a mentális betegek tapasztalati szakértők bevoná­sával keresik az utat, hogy befolyásolni tudják betegségük zavarait.” Prokop Susanne ezekben a csoportokban ismerte fel, hogy a pszichés betegeket egyáltalán nem kell leírni! Nem az ő félreállításuk a megoldás: sem az érintett beteg, sem a társadalom számára. „A kulcs itt a tapasztalati szakértők bevonása! – jelenti ki határozottan. – Az A tapasztalati szakértők például már tudják kezelni skizofrén betegségük tüneteit, s ezt a tudást képesek átadni sorstársaiknak is.” Elmagyarázza: a módszer Hollandiából indult hódító útjára, az ottani gyógyító kutatásokban és terápiában jöttek rá arra, hogy a társdalomba való beilleszkedés eszközei megtanulhatók, átadhatók. És a módszer kipróbálása, tanítása idehaza is eredményes, alkal­mazása sikeres.

Egy lehetőség

Csakhogy nincs elég orvos, elég működő csoport és önkéntes segítő, vagy tapasztalati szakértő, aki a tudását átadhatná a hasonló betegségekben szenvedőknek, hogy a számukra is élhetőbbé váljék a világ. Pél­dául képesek legyenek megfékezni vagy megelőzni az indulatokat, a kitöréseket, a szorongásukat, ezáltal komfortosabbá téve a létüket…

Prokop Susanne valójában az önkéntes támogatók és szakemberek hiányára, arra a képtelen helyzetre keresett áthidaló megoldást, hogy az igény nagyobb, mint a segítőkapacitás! Ez az állapot erősíti fel az ilyen betegekkel szembeni diszkriminációt. „Amikor elkezdtem bejárni közéjük a tréningekre, tapasztaltam, hogy aki rászorulna, az vagy nem tud rendszeresen eljönni, vagy képtelen megfizetni a részvétel költségeit, így válik végül betegségének áldozatává.” Ezzel a gondolatával pályázott a tehetségprogramba. Megoldást keresett, s reményei szerint talált is.

Mit adhatott ehhez a mentorprog­ram? „Szlankó János lett a mentorom, tulajdonképpen ő választott ki engem. Ő most olyan honlapokon dolgozik, amelyek kognitív programokat kínálnak például gyerekeknek. Én pedig egy pszichés zavarokkal küzdőknek szánt mobil­applikáción törtem a fejem, amely egyfajta kommunikációs tréning lesz számukra. Az új applikáció nemcsak betegeknek szól, mindenki számára hasznos lesz.”

A mentorral végzett munka gyümöl­csöző volt. „Még fejlesztés alatt áll a prog­ram, de a tavasszal szeretnénk már bemutatni egy országos pszichiátriai konferencián…” – mondja Prokop Susanne. És mindjárt le is hűti hallgatója lelkesedését, kiemelve, hogy nagyon tágak a szélsőségek a pszichátriai betegek körében, s hogy ebben létezni tudjon, az a családon, az orvoson, a környezeten múlik… „Az applikáció csak eszköz lehet ebben. A mentorprogramban jó fogadtatást kaptam, Szlan­kó János segített abban, hogyan tudok az orvosok és az informatikusok között hidat építeni. A formálódó alkalmazás segít­ség lehet abban a rászorulóknak, ho­gyan érvényesíthetik nézőpontjukat…”

Reményt adni

„Nem kész receptet adunk, hanem a reményt, hogy a betegsége ellenére képes lehet beilleszkedni! – hangsúlyozza kis töp­rengés után Prokop Susanne. Vannak megtanulható technikák, egy könnyen elérhető applikáció segíthet ezek elsajátításában. „Persze a leghitelesebb akkor is a tapasztalati szakértők segítsége…” – teszi hozzá nyomatékkal. A tekintete most mint­ha fáradt lenne. „Sokat dolgozol?” Bólint: „Azt érzem, hogy a munka mellett nagyon kevés idő jut a pihenésre, az egyetlen az edzés, ha nagyritkán eljutok. És még a divat képes kikapcsolni, felszabadítani…” Meglepetésünket látva rögtön megmagyarázza: „Van kapcsolatom divattervezőkkel; az 50 tehetséges magyar fiatal program révén például találkoztam S. Hegyi Luciával, és mondhatom, hogy mély benyomást tett rám…”