Akkor találkozunk a két tehetséges fiatallal, amikor az egyikük éppen A Dal című műsor elődöntőjére készül, másikuk pedig előző nap kapta a jó hírt, hogy felvételt nyert a neves londoni Trinity Laban Conservatoire koreográfus mesterképzésére. Az Eurovíziós Dalfesztiválon ugyan nem Balogh Tamás képviseli Magyarországot, de az elődöntőbe jutás is hatalmas sikert jelent számára, Gyulai Júlia pedig, ha el is kellett gondolkodnia azon, egyáltalán részt tud-e venni az annyira vágyott mesterképzésen, reméli, hogy sikerrel jár majd.

Nagyon sokat kell dolgozni

Amíg beszélgetünk, rájövök, nem csak a szenvedélyük, a zene közös bennük, nagyon hasonlóan gondolkodnak a világról is. Szinte együtt fogalmazzák meg, hogy az alkotói út során mindig akadnak buktatók, és az lehet csak sikeres, aki igazán kitartó. „A bekerülésért A Dalba nagyon sokat kellett dolgozni. Volt például egy olyan hét, amikor minden egyes hétköznap más-más énekes érkezett a stúdióba, és énekelte fel a direkt rá szabott dalt. Amikor pedig az egyes előadók elmentek, én tovább dolgoztam, és alig aludtam, hogy a következő előadóra is felkészüljek” – meséli Balogh Tamás a nehézségeket, és hozzáteszi, ebből az öt dalból került be egy a válogatás során a műsorba.

Egyáltalán nincs az arány miatt elkeseredve, hálás, ha láthatja munkája eredményét, és tudja, hogy a befektetett energia mindig megtérül, még akkor is, ha nem pontosan úgy, ahogy azt eredetileg képzelte. Az említett műsorban előadott Journey című dal például korábban már több előadót is megjárt, ha azonban ez nem így lett volna, nem tudta volna felénekelni Horváth Cintia, és talán élő adásban sem tudtak volna bemutatkozni. Gyulai Júlia sem gondolja ezt másként, ő például tíz évet áldozott arra életéből, hogy létrehozza professzionális tánctársulatát, és most érzi csak elérkezettnek az időt arra, hogy saját szólókarrierjére is koncentráljon, a rengeteg befektetett munka eredményeként ma már úgy látja, alkalmanként nélküle is működhetnek a próbák.

Mindkét fiatalt élete fordulópontján érte a La femme tehetségprogramja, Gyulai Júlia például ismerősei, kollégái körében afelől érdeklődött, miként válhatnak professzionális táncegyüttessé. Hatalmas segítség volt, hogy mentora, Bán Teodóra, a Szabad Tér Színház Nonprofit Kft. ügyvezetője és művészeti vezetője is ellátta tanácsokkal. „Az 50 tehetséges magyar fiatal program nagyon jó katalizátor, lehetőséget ad arra, hogy megismerj olyan pozitív példákat, amelyek terelik az ember gondolkodását, olyan személyeket, példaképeket, akik előrébb járnak a karrierjükben, és ez sok energiát ad” – mondja. Bán Teodórával azóta is tartja a kapcsolatot, aki meghívta őket például tavaly nyáron a Városmajori Szabadtéri Színházba, Júlia ott mutathatta be a Fairplay – Sportóriások legendája című előadást. Az utóbbi négy-öt évben rendszeres fellépői a nyári fesztiválnak, bemutatták például ott a Szentivánéji álom és a Merlin című előadásukat.

Több hangszerrel, zeneiskolával a háta mögött Balogh Tamás is vágyott valami újra a tehetségprogramba kerüléskor, régóta foglalkoztatta a gondolat, hogy saját stúdiót alapítson. Érdekes módon jazz-zenészként Zséda személyében egy popénekest kapott mentornak. „Addigra már a fejemben hangszereltem a számokat, mutattam is négy-öt verziót Zsédának, aki rábökött egyre, és mentünk is a dalszövegíróhoz, aztán pedig egy stúdióba, hogy felénekelje” – meséli Balogh Tamás, és hozzáteszi, nagyon örül, hogy kézzelfogható eredménye volt a közös munkának. Az már csak hab a tortán, hogy ez a dal lett a Nemzeti Tehetség Program hivatalos dala. És persze az egészen a korona, hogy a stúdiófelvételkor volt lehetősége megtapasztalni a popzenei zeneszerzést, az elektronikus hangszerek használatát, belekukkanthatott a stúdióprogramok kezelésébe.

Nem is volt megállás, elkezdte felszerelni saját stúdióját, jöttek a hangkártyák, a számítógép, a keverőpult. Nem volt elveszve akkor sem, amikor ezek használatát meg kellett tanulnia, a YouTube-on ugyanis mindent megtalált. „Ma már kihagyhatatlan, hogy egy zenésznél laptop legyen, ezt láttam a programmal kijutva Amerikában is. Így bármikor le tudom én is jegyezni azokat a dallamokat, amik eszembe jutnak” – meséli. Tetszik neki, hogy míg a zenekarával a kigondolt dallamokat az előre egyeztetett időpontokban, alkalomról alkalomra tudja begyakorolni, és valódi zenévé varázsolni, addig az elektronikus eszközökkel azonnal dal kerekedhet egy ötletből. Mára ez inkább frusztrálja, mondja, mivel szinte mindennap ír egy új számot, a digitális fiókjában már most öt évre elegendő alap és dallam lapul, és nem tudja, miként fogja ezeket mind hasznosítani.

Első szárnycsapások

„A szakmai út első négy-öt éve nem azt az eredményt nyújtja, amire feltétlenül büszke az ember, viszont anélkül elképzelhetetlenek lennének a későbbi sikerek” – tér vissza a kezdetekre Gyulai Júlia, s ezzel maximálisan egyetért Balogh Tamás. Pedig elnézve a pályájukat, külső szemlélőként nem látunk benne mélyrepüléseket.

Gyulai Júlia például tizenhárom évesen kezdett el táncolni: bár eredetileg édesanyja akart beiratkozni arra a bizonyos sztepptánctanfolyamra, öt perc után kiderült, ez lánya számára jelenti a jövőt. Olyannyira, hogy tánctudását már gimnazistaként Dublinban fejleszthette. Tanult közben itthon balettozni, megismerte a modern táncokat, az érettségi után pedig a színművészetin és a táncművészeti főiskolán folytatta tanulmányait. Később Bozsik Yvette osztályában tanult koreográfusnak.

Balogh Tamás tizenkét évesen hallotta meg a Harvey Mason Trio lemezét, és úgy érezte: minél előbb meg kell tanulnia dobolni. Az Egressy Zeneművészeti Középiskola dob szakán azonban megjelent a következő szerelem, mégpedig a kötelező zongora tantárgy képében. A Zeneakadémia jazz-zeneszerzés szakán végzett, játszott együtt Binder Károllyal, a Vukán György alapította Creative Art Díj 2013. évi nyerteseként pedig a Müpában zongorázhatott.