Mentor és mentoráltjának kapcsolata ma már inkább nevezhető barátinak, mint szakmainak, egyikőjükben sincs azonban kétség, hogy nem csupán beszélgetéssel, hanem komoly munkával töltötték együtt az időt.

Ajándék volt nekem ez a program, mert én is nagyon sokat kaptam Zsófitól – mondja Müller Csilla, aki mielőtt üzleti és életvezetési ügyekben kezdett tanácsokat adni coachként, évekig sikeres vállalkozások élén, vezetőként dolgozott, így mostani munkája során üzleti tapasztalatait vegyítheti a saját magán is kipróbált leghatékonyabb nemzetközi módszerekkel. Csendes, rendezett, harmóniát árasztó irodájában beszélgetünk, ahol az interjú időnként „munkába” csap át, egy-egy kérdés, dilemma esetén az interjúalany Müller Csilla azonnal „átmegy coachba”, aki a fejében már a következő foglalkozás témáit rakja össze.

Ez a fajta precíz hozzáállás segített talán a legtöbbet Kálnay Zsófiának, aki számos ötlettel, a kreatív energiák tömkelegével érkezett meg mentorához. Ezeket kellett egy vágányra terelnie a szakembernek, felmérniük közösen, mit lehet megvalósítani közülük, és mivel kell még várni. Az eredmény persze csak akkor garantált, ha megvan a kölcsönös szimpátia. Megvolt. Olyannyira, hogy a találkozókat önként tovább folytatják; nem mintha nem lett volna sikeres már a féléves program is.

Mintakövetés helyett tudatosság

„Higgadtabb, nyugodtabb, türelmesebb vagyok magammal szemben, ma már nem a környezetem elvárásai presszionálnak, hanem a magam tervei motiválnak, ez hatalmas életszemléletbeli különbség” – látja be Zsófia maga is. Merthogy meg kellett tanulnia: nem mintákat követünk. De akkor mégis mit? Éppen ezen segített a féléves önismereti tréning, amely a néhány hetente tartott találkozókon túl két foglalkozás között sem hagyta magára az operaénekest. Ha a munkája miatt csúszott is néha, merthogy rengeteget dolgozik, a kapott feladatok tulajdonképpen folyamatos odafigyelésre ösztönözték.

Tudatosságot tanult ezzel, és nemcsak a következő 5‒10 vagy akár 30 évet látja maga előtt jóval tisztábban, hanem a nem várt helyzetekre is megoldási kulcsot kapott. Azzal ugyanis, hogy kimondta, és beleélte magát a döntési helyzetekbe, nem kell többé megijednie egy-egy váratlan szituációtól. „Hatvanéves koromig vetítettünk elő tervet, mindezt pedig egy szobában jártam le, lépésről lépésre, kimondva, megfogalmazva a számomra fontos állomásokat. Egyszerre éreztem, hogy vissza akarok lépni a biztos pontra, és szeretnék a célban állni” – meséli. A szakember segítségével sikerült felépítenie olyan pozitív jövőképet, amelytől többé nem kell tartania.

Az út első mérföldköve a nemzetközi porond, amelyet egyszerre vágyik ‒ és amelytől egyszerre tart az operaénekesnő. Nem mintha nem állnának már mögötte most is sikerek, persze amikor erről kérdezem, szerényen szóba kerül az elmúlt pár hónap két fellépése, az egyiken Miklósa Erika, a másikon Rost Andrea oldalán énekelve, a „maradékot” azonban nekem kell felderítenem. Nem is olyan nehéz, hiszen tele van vele az internet: 2011-től a Szegedi Nemzeti Színház, 2014 óta a Magyar Állami Operaház szólistája, rendszeresen megfordul Győrben, tehát mindenhol ott van, ahol operát énekelnek a kőszínházaktól a szabadtéri programokig. Olyan jelentős dirigensekkel dolgozott már együtt, mint Pál Tamás, Halász Péter, Rácz Zoltán, Vashegyi György, Kocsis Zoltán, Fischer Ádám, az utóbbi által vezetett Budapesti Wagner-napok rendszeres közreműködője.

Az út kezdete

Egész fiatal kora óta énekel, amitől ugyan tízévesen eltántorodott, az Opera gyermekkórusába való sikertelen felvételi miatt, mégsem adta fel teljesen a zenélést. Hegedült, majd újra elkezdett énekelni, csak éppen a négy fal között, mígnem megtalálta magának a YouTube-on Cecilia Bartolit, és nem volt többé választása, az opera iránti rajongása megpecsételte sorsát. Még nagyon izgult, amikor kétévnyi, újrakezdett intenzív énektanulás után a Zeneakadémiára adta be a jelentkezését, a lámpalázat nyugdíjasklubokba szervezett fellépéseivel igyekezett leküzdeni… A felvételi ugyan nem sikerült, Szegedre viszont bejutott, azt követően pedig egymást érték a felkérések.

Ma már inkább az okoz nehézséget, hogy eldöntse, az operaházi felkérések mellett mit nem szabad elvállalnia, idő hiányában. Látja, hogy ha három különböző városban vállal előadásokat, nemcsak a fellépések emésztik az energiáit, hanem az utazás is. Pedig energiára szüksége van, ha szakítva az elmúlt öt év rendjével, maga keresi a fellépési lehetőségeket. A számos hazai megkeresés miatt ugyanis alig marad ideje arra, hogy külföldön is megmutassa magát, pedig Kálnay Zsófia hosszú távon nemzetközi sikerre vágyik, és ezért új kihívásokat kell keresnie, pályáznia, gyakorolnia a külföldi felvételikre. „Eddig mindig csak énekeltem, így érkeztek a felkérések, de most már tudom, hogy feltöltődnöm, pihennem kell ahhoz, hogy felkészüljek a külföldi meghallgatásokra, versenyekre” – mondja.

Feltérképezve

„Nem kell mindenhez értenem, foglalkozhatom a munkámmal, lehetek operaénekes” – hangzott a felismerés a szájából. Ez a tudatosság az, amivel a tehetségprogram a legtöbbet adta neki. Az interjú idején derült ki például Müller Csilla számára is, hogy amint azt az utolsó találkozón közösen megtervezték, sikerült átadnia pénzügyeit és a menedzseri feladatokat. Azzal ugyanis, hogy tisztába került saját erőforrásaival, önbizalma is megnőtt, ami a legfontosabb akkor, ha valaki a nemzetközi színpadokra vágyik. Ezt a folyamatot készítette elő a 76 oldalas riport, amelyet a szakértő készített Kálnay Zsófia viselkedéséről, belső motivációjáról, személyes tehetségéről. Objektivitása aztán meggyőzte az operaénekest is saját érdemeiről.

„A megközelítés lényege, hogy ha tisztában vagyunk saját viselkedésünkkel, motivációinkkal, tehetségeinkkel, és ezekre fókuszálunk, akkor kevesebb energiával jóval többet tudunk kihozni magunkból” – mondta Müller Csilla már egy korábbi interjúban. Tőle most azt is megtudtuk, hogy vizsgálata 185 kompetenciát érint, és egyedülálló abban, hogy a tehetséget és az önbizalmat egyszerre vizsgálja.