Nem tudja már, mennyire szerette, csak arra emlékszik, hogy négyévesen kapta az első hangszerét: egy hegedűt. Az ismerkedés nem tartott túl sokáig, mert a család rábeszélte a csellóra, mondván, a nővére is hegedűs, a nővére férje is, minek ennyi hegedűs egy családban.
Édesanyjánál kezdett csellózni tanulni, olyan kicsi volt még, hogy el sem tudott volna képzelni más tanárt. „A mai napig nagy élmény ez, mind az összes jó és rossz pillanatával, mert azért egy gyerek az anyukájával könnyebben veszekszik, mint mással.” És jöttek a következő, nem kevésbé meghatározó tanárok: Agócs Márta, akihez öt éven keresztül járt, majd a Zeneakadémián Mező László, és a jelenlegi mester, Perényi Miklós. Mellette a Londonban élő orosz professzortól, Oleg Kogantól vesz magánórákat. „Ez a két egyéniség tűz és víz. Eleinte nem tudtam, milyen lesz két tanárhoz járni, hogyan fogok hasznosítani két teljesen különböző információt, de szerencsére ez remekül működik. Annyira máshonnan közelítik meg a dolgokat, hogy az tökéletes.”
A londoni órákra azért van szükség, mert Dóri mostanában kétlaki, kinn él ugyanis a párja, aki brácsás és karmester. Egyébként a brit fővároshoz kötődik az a koncertterem is, ami számára a legvonzóbb: a Wigmore Hall. „Mind szólóban, mind a kvartettel játszottam már itt, ami óriási élmény volt, mert azon a színpadon tényleg az összes legendás nagy művész megfordult. A művészszoba falán kinn is van az aláírt fotójuk, nagyon megható oda belépni.”
A közelmúltban hosszabb olaszországi turnén járt a Kelemen Quartet, a következő időszak azonban meglehetősen nagy változást hoz. Dóri egy időre szabadságot kért, szeretne ugyanis jobban koncentrálni a szólókarrierre. „Nagyon sokat köszönhetek a kvartettnek, olyan fajta módon nyitotta ki a szememet és a fülemet, és minden szempontból olyat adott, amit nem tud átélni az, aki csak szólót játszik. Tizenhét éves korom óta, öt éve kvartettezem, sok versenyen részt vettünk, rengeteg koncertet adtunk, most szeretnék ugyanennyi energiát fektetni abba, hogy egyedül is kipróbáljam magam.”
Tudja, hogy ez nem megy egyik pillanatról a másikra, számításai szerint legalább négy-öt év. Nyár végén megy ugyan megint versenyre, de azt csak kis célpontnak tartja, és több ilyen kisebb célt szeretne kitűzni maga elé a következő évekre. Tavaly ősszel két díjat nyert a Nemzetközi Pablo Casals Csellóversenyen, megkapta a Gundel Művészeti Díjat, zenekarok hívják játszani, szólófellépések követik egymást. „Szeretném magamból a legtöbbet kihozni, és számomra ez a legnehezebb, mert nagyon magas a mércém. Nem tudom azt mondani, hogy ezt a versenyt szeretném megnyerni vagy azzal a zenekarral játszani… ez annyira meghatározott lenne, ennél spontánabb vagyok. Majd amit hoz az élet. És ahhoz alakulni mindig.
