Generációk nőttek fel a dalokon, koncertjein a gyerekek mellett már a szülők is vele együtt éneklik a magyar költők megzenésített verseit. Szinte megszámlálhatatlanok a Vígszínházban négy és fél évtized alatt eljátszott szerepei. Több mint negyven játékfilmben, megannyi tévéjátékban láthattuk.

Elsőre felvették a Színház- és Filmművészeti Főiskolára, így nem kellett a jogi egyetemre mennie, holott szülei annak jobban örültek volna. Várkonyi Zoltánra, a Vígszínház igazgatójára aztán igencsak hatással volt az ifjú színészjelölt. Ő fedezte fel benne a tehetséget: ő vette fel a főiskolára, majd – tőle szokatlan módon – gratulált a még főiskolás lánynak, amikor első tévéjátékában látta játszani. A pécsi színháztól aztán ő hívta át a Vígbe. „Amikor leszerződtetett, figyelmeztetett: nehogy azt higgyem, hogy én vagyok a femme fatale, csak vígjátékokban fogok játszani. Így is lett; de nagyon örültem, amikor végre kaptam Krúdy Vörös postakocsi című darabjában egy szép drámai szerepet…”

„A színésznek az az elsődleges célja, hogy hasson a nézőkre, hiszen valamit el akar mondani, valamilyen irányba befolyásolni akarja a nézőket” – mondja. De hogy milyen is a színpadon igazán befolyással lenni az emberekre, azt különösen akkor tapasztalta meg, amikor dalaival elkezdett koncertezni. Zenekarával a háta mögött egymagában állt ott egy szál mikrofonnal, és meg kellett teremtenie a kapcsolatot a nézőkkel. „Fantasztikus visszahatással volt rám, én befolyásoltam őket, ők pedig engem.”

Bevallása szerint sokat tanult gyerekközönségétől: viselkedésükből, reakcióikból. Megfigyelte, mi érdekli hallgatóit, mikor figyelnek vagy épp miért türelmetlenek. Azt is megtapasztalta, hogy az emberek számára az a legfontosabb, legyen valaki, aki figyel rájuk. „Bennem igazi az érdeklődés a közönség iránt, valóban kíváncsi vagyok rájuk. Sokszor találkoztam olyan gyerekkel, aki nem várt tőlem semmit, csak azt, hogy elmondhassa, ami bántja vagy aminek örül, mert nem volt kinek.”

Az örömök, sikerek mellett az élet tragikus történéseket is tartogatott számára. Tizenévesen egy lovasbalesetben agyrázkódást szenvedett; a kilencvenes években egy autó ütötte el, egy hétig feküdt kómában; a kétezres években súlyos betegség támadta meg. Szervezete, akaratereje, hatalmas vágya a gyógyulásra mindannyiszor diadalmaskodott. „Ha valaki nem tesz semmit, akkor a sors sem tesz érte semmit. Persze a szerencsére is nagy szükség van, de a sors befolyásolása nélkül nem megy...”

Nyáron, ha teheti, mindig ellátogat a reneszánsz bölcsőjébe, Toscanába, a nyár többi részét próbálja igazi nagymamaszerepben tölteni: segít menyének az unokákról való gondoskodásban. Egy-egy hétre férjével együtt nyaralni viszi a hegyek közé vagy a Balatonra Félix Sámuelt, Maxit és Leókát. Közben azért már új koncertjeinek műsortervén gondolkozik. A középpontban vadonatúj lemezének dalai állnak, de természetesen a gyerekek nagy kedvencei is felcsendülnek majd. „Apukájuk nincs ezeknek a gyerekeknek, csak nagymamájuk?” – kapott néha szolid szidást a koncertek után édesapáktól. Ezért aztán szeptemberre elkészült az Apa, figyelj rám! című albuma Szabó T. Anna, Tóth Krisztina és más költők verseire – a már megszokott zeneszerzőtársakkal. A címadó dalt persze most is Bródy János írta.

Kiegyensúlyozott, egészséges, boldog nagymama. Unokái és gyermeklelkű közönsége örök fiatalon tartják.