Ha ma kellene pályát választania, építész lenne. Lenyűgözi, ahogyan az építész ötvözi a művészetet a praktikummal, semmiből maradandót alkot. Ő maga is ugyanezt tette és teszi. Igaz, nem kőből és malterrel, hanem eszével és tehetségével rakta le rangos és fontos intézmények alapjait.

A kilencvenes években még Nők Lapja-„címlaplány” is volt,

a külföldi újságokba pedig bekerült az a fénykép, amelyen George Bush amerikai elnökkel tárgyal. Most is ott van az irodájában, dedikálva. Ez a gesztus, akárcsak John Major brit miniszterelnökkel való találkozása, 1990-ben az áprilisi választások előtt az átalakuló Magyarországnak szólt – emlék­szik vissza. Ő aktív résztvevője volt ennek az átalakulásnak.

A tőzsde a szabad piacgazdaság szimbóluma, ezért követték nyugatról árgus szemek a létrejöttét. Hardy Ilona vezető szerepet vállalt a hazai értékpapírpiac kialakításában, az értéktőzsde jogi, szabályozási és technikai feltételeinek megteremtésében; ő lett a Budapesti Értéktőzsde első ügyvezető igazgatója.

A summa cum laude végzett, fiatal jogásznő pályája azzal kezdődött, hogy az ügyészségről azt üzenték neki: nem akarják, hogy elnőiesedjen az ügyészi szakma. Ezért nem lett belőle ügyész, hanem „élesztő” – ezt mondták rá munkatársai, akikkel együtt újraélesztette és újrateremtette a magyar tőzsdét.

Különös légkör uralkodott akkor az országban: lendületet adott az a pezsgés, amelyet pénzügyi körökben tapasztalt reformer gondolkodású kollégáival. Mint egy szellemi műhely tagjai, időn­ként elvonultak Dobogókőre. Nemcsak a gazdaság értői, hanem írók, államigazgatási szakemberek is. Nyitottak és progresszív gondolkodásúak voltak, kivételes helyzetben: létrehoztak, újraindítottak valamit. „Unikum és ezért önmagában hírértékű volt, hogy ezt a folyamatot egy fiatal nő fémjelzi Budapesten” – meséli.

Komoly testületek vezetője, és őszintén mondja, máskor sosem volt akadály az, hogy nő. A munka és a magánélet egyen­súlyát illetően nincsenek szikrázó, szemfényvesztő trükkjei: „Ha meg akarjuk magunkat valósítani, az bizony a munka terhére fog menni, mert valahol megbicsaklik. Nem megy minden tökéletesen, nem lehet mindig mindenhol megfelelni. El kell dönteni, hogy a női szerepeknek hogyan, mennyire akarunk eleget tenni.” Tudatos döntés volt, amikor a tőzs­dé­ről eljött, mert úgy érezte, a helyzet már magánélete harmóniáját fenyegeti: férje nem egy tőzsdét vett feleségül.

Nem kis erő kellett, hogy időben lépjen. Sokan nem is érthették, miért tette, hiszen a karrierje szárnyalt. Ő azonban úgy érezte, hogy amikor a család kezd háttérbe szorulni, akkor jobb vissza­húzódni, visszalépni, és a nyugodt időt követően újra felpöröghet, amit majd újra egy csendesebb szakasz követ. Ez nem volt ennyire tudatos, inkább ösztönös. Anyai ösztönös például, mert neki nem érte volna meg, ha nem tölthet elég időt kamasz lányával. „Meg kell fizetni az árát annak, hogy teljesen éljük az életünket, de nem is kell mindent egy dologra feltenni” – mondja.

Ezt tartja erősségének: hogy mer és jókor tud döntést hozni úgy, hogy a lehető legnagyobb támogatást kapja. A másik a szervezőképesség. Nem alkalmazott menedzser. Csak azért, mert jól fizetnek, nem megy el nagyvállalati vagy nagybanki első számú vezetőnek – pedig sokan hívják. „Csak amit összerakok, annak érzem minden részében biztonságban magam” – magyarázza meg.

Az ötletek mestere, amit kitalál, megvalósítja, legyen az kerti márványasztal vagy független nyugdíjpénztár. Nyitott az impulzusokra, és mindig arra törekszik, hogy jól tájékozott legyen. Ügyvéd férjének falára azt a mondást tűzte, hogy „könnyebb kimaradni belőle, mint később kiszállni”. Ő eddig minden jóban benne volt.