Nincs még egy magyar szerző, akinek varázslatos világa olyan intelligens humorral párosulna, mint Rejtő Jenőé. A Piszkos Fred, a kapitány 1940-ben jelent meg. A történetet Korcsmáros Pál képregény formájában is adaptálta. A híres karikaturista volt, hogy napi húsz órát is dolgozott a rajzokon, az igazi hírnevet a Rejtő-képregények hozták meg számára. Több mint hetven évvel a mű megszületése után egy sokat próbált színházi és filmes csapat úgy gondolta, itt az ideje színpadra vinni az egyik legismertebb művét. P. Howard egyedi, bölcselkedő humorral átszőtt történetét, amely mindenkit megnevettet, szórakoztató regényein generációk nőttek fel. A Piszkos Freddel elkezdődött az idei Budapesti Nyári Fesztivál, amely augusztus 31-ig különböző helyszíneken számos érdekes programot kínál.
A Budapesti Bulvárszínház és a Szabad Tér Színház közös produkciója zenés vígjátékként viszi színre a regényt Sas Tamás rendezésében, akinek ez az első nagyszínpadi munkája. A szövegkönyvet Vajda Katalin készítette, aki más Rejtő-regények szereplőit is becsempészte a cselekményébe. Vajda Katalin a műfajok kombinálását, átalakítását mesteri színvonalon űzi, 30 évvel ezelőtt kóstolt bele először ebbe a miliőbe, a Hyppolit, a lakáj színpadra állításával. A parádés szereposztásban prózai színészek és musicalsztárok egyaránt feltűnnek. A címszerepet Bezerédi Zoltán, a Katona József Színház művésze alakítja, Fülig Jimmyt felváltva játssza Miller Zoltán és Gesztesi Máté, Pepita Oféliát Balogh Anna és Tunyogi Bernadett, a Királynőt Vándor Éva alakítja, a Herceget György-Rózsa Sándor és Gulyás Hermann Sándor, míg Balikó Tamást kettős szerepben, Egmontként és a titokzatos Valaki szerepében láthatjuk. A darabot a közönség június 6-án és 7-én láthatta először, a további előadást augusztus 23-án és 24-én tartják.
A darab egyik főszereplője, Miller Zoltán énekes, színész mesélt szerepeiről, színházról és a Városmajori Szabadtéri Színpad új produkciójáról!
― Mesélnél egy kicsit arról, hogy fiatalabb korodban olvastad-e, és ha igen, milyen élményt jelentettek számodra a Rejtő-regények, konkrétan a Piszkos Fred, a kapitány?
Annyira nem voltak meghatározók számomra a Rejtő-regények, de azért a Piszkos Fred, a kapitány maradandó élményt nyújtott. Ahogy felmerült a szerep lehetősége, rögtön beugrott az első pár humoros kezdőmondat: „Uram! A késemért jöttem!” Ez a jelenet nagyon megmaradt bennem is, pedig hát 8 és 12 éves korom között olvastam, ami gyakorlatilag már 30 éve volt. Rejtő úgy tudott egy történetet elmesélni, hogy annak a mai napig is vannak aktuális elemei, mind az élettel, mind pedig a hétköznapokkal, sőt akár a politikával kapcsolatban is. Mindig lehet jelen idejűen játszani, annak ellenére, hogy egy nagy meséről van szó, hiszen soha nem járt ott, amiről beszél, soha nem találkozott ezekkel az emberekkel. Kicsit olyan számomra, mint Jules Verne.
― Mi volt az első reakciód, amikor megtudtad, hogy Fülig Jimmy szerepe vár rád?
A darab nem teljesen a Rejtő-regény adaptációja, Vajda Katalin alakította át, néha a történeten is változtatva, és csak egy-két ikonikus emlékezetes részt tartott meg. Pontosabban négy olyan eredeti pont van a darabban, amelyet a regényből egy az egyben átemelt. Megmondom őszintén, amikor megkaptam a felkérést, nem nagyon emlékeztem rá, hogy Fülig Jimmy mekkora szerep a Piszkos Fred, a kapitányban. Tulajdonképpen hihetetlenül jó indulatú, alapvetően jó lelkű gyerek, aki egy másodperc alatt válik életveszélyessé, és ha szükséges, agyonver bárkit. Rejtő ebben a figurában a jót és rosszat úgy keveri össze, hogy valahogy megbocsátható lesz ez az egész történet. Mindez fontos üzenetet hordoz. Azt, hogy nem szabad senkit és semmit csak jóként vagy rosszként definiálni. A lényeg, hogy végeredményben a jó legyen túlsúlyban, és akkor elmondhatjuk, hogy valamennyire hasznára voltunk a világnak.
― Mennyire sikerült véleményed szerint visszaadni a képregények miliőjét a darabban?
Halász G. Péter megpróbált képregényhangulatot teremteni a színpadon, mintha egy mesevilág elevenedne meg. A díszlet ötletes, és könnyedén variálható, de sajnos még nem volt alkalmam kívülről egyben megcsodálni.
― Mi jelentette számodra a legnagyobb kihívást a szerep során?
Alapvetően probléma, hogy a Rejtő-regények adaptálása nem nagyon szokott sikerülni. Nem lehetett tudni, hogy azok a fajta poentírozások, amelyek a darab sajátjai, Rejtő alapvető verbális humora, kiegészülve a Vajda Kati-féle stílussal, hozzátéve saját magamból pár poént, amely az előadások, de inkább a próbák alatt született, mennyire arat majd együtt sikert. Nekem is több dolog eszembe jutott, amit utólag másképp csináltam volna. Igazából ezekben a szerepekben az a nehéz, hogy ha valamitől nem találja meg a nézőhöz az utat, mivel nem drámai mély szerepről van szó, hanem szórakoztató, de igazi karakterekről, akkor gyakorlatilag veszett ügyről van szó.
― Hogyan értékeled a két eddigi előadás sikerét?
Rejtőnek és a darabban lévő neveknek köszönhetően eddig elég nagy volt az érdeklődés mindkét előadásra, már hetekkel előtte nem lehetett jegyet kapni. A Városmajori Színpad kezdő produkciója volt, ezzel nyitotta a 2014-es évadját, akárcsak a Margitsziget. Ilyen szempontból ez már magában is siker. Azt gondolom, hogy maga az előadás is némely pontjával, némely pillanatával elnyerte a nézők tetszését, meglepő módon a premieren nagyobb siker volt, mint a második előadás. Ez a darab akkor mérettetik majd meg igazán, amikor augusztus végén a vidéki előadások után visszatér a Városmajori Színpadra.
― Mennyi pluszt jelent egy színésznek egy ilyen vidám, élettel teli, humorral átszőtt szerep és darab a magánéletben?
Nemcsak egy vidám szerep ad az embernek plusztöltetet, hanem bármelyik szerep. Egy drámai szerep sokszor talán sokkal többet is adhat az embernek az életéhez. Ami nagy szerencsénk, nekünk, művészembereknek, hogy olyan impulzust kaphatunk egy darabból, a kollégáktól, a nézőktől, a különféle szituációktól és élethelyzetektől, vagy éppen a mögöttes tartalmaktól, amit egyébként az emberek általában kevésbé vagy csak másodkézből kaphatnak meg. Itt a nézőkre gondolok főképp, akik a mi interpretációnkban egy szűrőn, egy másik emberen keresztül kapják meg az információt mintegy fordításként. Ehhez természetesen nagyon fontos magának a darabnak a minősége, a színészkollégák és a rendező minősége, és természetesen a saját minőségünk. Emellett fontos még esetleg az az élethelyzet, amely a színész saját élethelyzetével éppen összeköthető, vagy akár a múltjára visszatekintő. De értelemszerűen mivel mi is a saját lelkünkből fogalmazunk, egyértelmű, hogy ez egy oda-vissza kölcsönhatás.
― Volt olyan karakter a pályafutásod alatt, aki nagyon közel állt hozzád, vagy párhuzamot tudtál vonni az élethelyzetetek között?
Több is, és mindegyikben van valami, ami az emberre egy kicsit kikacsint akár a múltjával, akár a jelenével kapcsolatban. Mint szabadúszó immáron 21 éve, azt mondhatom, hogy nem véletlenül találják meg az embert darabok és szerepek.
― Van kedvenc darabod?
Több is akad. De van egy kedvenc darabom, amelyben szívesen eljátszanám egyszer az összes szerepet. Ez a Nyomorultak. Ebből a darabból már jó néhány karakter rám talált korábban, így Németországban Enjolras, a forradalmár szerepe, aztán a Madách Színházban Marius, a fiatal szerelmes szerepében léptem színpadra, később pedig a kecskeméti Katona József Színházban játszottam el Javert, a rendőrfőnököt. Úgyhogy még Jean Valjean és a Thénardier szerepe maradt ki a kívánságlistából.
― Hová helyezed a magyar musicalszínházat a nemzetközi palettán?
Tapasztalataim alapján azt mondhatom, hogy emberileg, szakmailag, tehetségileg és már anyagilag is közelebb vagyunk az élmezőnyhöz, mint hozzáállásban. Hozzáállásban nagyon távol állunk ettől a világtól. A szakembereket illetően nincs őrületes különbség, legyen szó akár díszlettervezőkről vagy színészekről, Kentaur például nemzetközileg is világszínvonalú díszlettervező. De még bőven lehetne sorolni a magyar pillanatnyi valóságban olyan szakembereket, akik megállják a helyüket külföldön. Az apróbb lemaradásoknak egyszerű magyarázata van. Kint maximálisan meg lehet élni abból, ha valaki profi módon, magas színvonalon űz egy művészeti ágat, és nem kell mellette 80 darab szinkronszerepet és húsz prózai darabot elvállalni, hanem egyetlen dologra tud koncentrálni, ezért abban a szakágban, abban a szegmensben igazán valami nagyon komolyat és egyedit tud nyújtani, és nagyon magas minőséget tud képviselni. Nem lehet ugyanazt a 100 százalékot teljesíteni minden egyes területen.
Piszkos Fred, a kapitány fotók: Kaiser Ottó
