Sűrű és emlékezetes év volt számomra a 2009-es: januárban életem első Rosalindáját énekelhettem a Chicagói Lyric Operában, augusztusban a Budapesti Nyári Fesztiválon az Operaház előadásán búcsúztam az egyik legfontosabb szerepemtől, Gildától Verdi Rigolettójában. Aztán jött Firenze és a Traviata, melyben Violettát, a címszereplőt kaptam, mely talán a második legtöbbet énekelt szerepem.

Azóta leginkább Puccini-szerepek találtak rám, így voltam Mimi, Liu, Pillangókisasszony… Érzelmi megrázkódtatások és katarzisok azonban nemcsak a színpadon értek, hiszen magánéletem legnehezebb időszakát éltem át ebben az öt évben. Tavaly Nepálban jártam, és egy tíznapos „elvonuláson” vettem részt. Azóta is folyamatosan történik velem az életem, amit azonban már sokkal éberebb tudattal élek meg. A legmeglepőbb az, hogy minél jobban megismerem magam, annál inkább érzékennyé válok mások örömére, gondjára.

A La femme-ban is azt szeretem, hogy igényesen nyit ablakot a világra, a különféle emberi sorsokra és teljesítményekre. Egy olyan magazin, amit már megfogni is jó, és a cikkek, fényképek minősége, a fogalmazás pontossága, szépsége igazi értéket ad az olvasónak. A sokszínűség - ami sokszor pejoratív jelzőként is megjelenhet - ebben az esetben viszont a jóleső "bő választék" érzését adja, amitől elkényeztetve érzem magam. Letisztult, elegáns és aktuális. Magnifique! Öt év múlva is ott szeretném látni az újságosok polcain, illetve szívesen látnék egy luxus kivitelű albumot is, melyben olyan hazai és külföldi NŐK-kel folytatott beszélgetések és fényképek lennének láthatók, akik kivételeset nyújtanak a tudomány, a művészetek, a politika vagy az anyaság mint hivatás területén.