A legtöbben azért érkeznek Tapolcára, hogy meglátogassák a tavasbarlangot. Ám ha már ott járunk a hangulatos kisvárosban, érdemes elsétálni a csupán pár percnyire lévő, rendkívül hangulatos Malom-tóhoz is. A parton körben fűzfák hajolnak a víz fölé, az egész táj olyan, mintha valahol Lombardiában járnánk. Az itt álló egyik panziót és vendéglőt is Gabriellának hívják. Ennek oka egyszerű: a Malom-tó mellett találjuk Baumberg Gabriella szobrát, Kocsis András alkotását. Baumberg Gabriella osztrák költőnő, az itt született Batsányi János felesége volt.

Bámulók serege vette körül

Az osztrák költőnő 1775-ben született, átlagos bécsi nemesi családba. Édesapja császári hivatalnok volt. Kortárs vélemények szerint Gabriella már fiatalon is átlagon felüli, kivételes szépség volt. Gyermekkorában táncolt, de később a zene és az olvasás felé fordult az érdeklődése. Berde Mária a Baumberg Gabriella élete című könyvében (Kolozsvár, 1913.) így ír róla: „Mint a többi serdülő leány, boldogan vegyül bele az álarcosbálok tarka forgatagába. E mulatságok ekkoriban voltak a legfényesebbek és Gabriella nemes ízlésű jelmezeiről sokat beszéltek a bécsi előkelőségek. A tündöklő táncosnőt bámulók serege vette körül, hisz akkoriban minden csinos lánynak udvara volt.”

Bár hivatalos forrás ezt sehol nem igazolja, de fennmaradtak olyan legendák is, hogy Gabriella már tizenéves gyerekként apja névnapjára verset ír, és azt az ajándéktárgyba, egy dohányszelencébe véseti. A megajándékozott természetesen büszke gyermeke tehetségére és mindenkinek, akinek egy tömésnyi pipadohányt fölajánl, a költeménnyel is eldicsekszik. Állítólag így figyel föl a lány költői tehetségére a Musen-Almanachban egyik szerkesztője.

Az bizonyos, hogy Gabriella irodalmi érdeklődése már fiatalon megnyilvánult: naplót vezetett, verseket írt. Első, álnéven írt verse 1785-ben, a Wienerblättchen című lapban jelent meg. Még az évben, majd több mint tíz évig az említett Wiener Musen-Almanach is közli verseit, amelyekből többet Mozart és Schubert is megzenésítettek.

A bécsi Sappho

A Wiener Musen-Almanach tizenegy évfolyamában (1785-1796-ig) hatvankilenc költeménye jelenik meg, közülük hét álnéven vagy pusztán nevének kezdőbetűivel. Hogy ezek Gabriella versei, azt az 1800-ban megjelent gyűjteménybe való felvétel bizonyítja. Hogy nem a saját neve alatt adta ki őket, annak több oka lehetett, egyeseknél a férfihez illő tárgy vagy a leplezetlen érzelemnyilvánítás. A hatvankilenc költeményből hét fordítás. Ezek egy részéről már a az első megjelenésnél, másokról csak az 1880-ban megjelent gyűjteményes kötetben derül ki, hogy műfordítások. A bécsi Sappho nevet kapta kora irodalombarátaitól. Késői korszakában vallásos jellegű verseket is írt, egy fiatalkori versében azonban inkább a férjhezmenetelről ábrándozott, a következőképpen: „Jövendőbeli mátkám legyen csak makacs úr;/ Mert én úgy akarom, hogy szeressen: makacsúl.” (Németh István Péter fordítása)

Gabriella Bécsben ismerkedett meg Batsányival, és elemi erővel hatottak rá a magyar költő eszméi, hiszen már korábban is a felvilágosodás eszméi hatottak életére, szellemére. 1801-ben fél éven belül előbb édesapja, majd édesanyja hunyt el. Bár bécsi társasága próbálta lebeszélni a forradalmár költő iránti szerelméről, ő hajthatatlan maradt. Feleségül ment a nagy jakobinus költőhöz, 1805-től Batsányi János felesége. Még ugyanabban az évben Batsányi kötetbe szerkesztve megjelenteti felesége költeményeit.

Levelezésük jelentős irodalmi értékű kortörténeti dokumentum, de egyben az is kiderül belőlük, hogy Gabriellának voltak drámapróbálkozásai is. Az emigránsok, Március 24-ike, Elválás és Viszontlátás. A címekből agy biztonsággal lehet következtetni arra, hogy saját élettörténetét írta meg ezekben a művekben. 1811-ben férje után Párizsba ment, és csak 1814-ben tért vissza Bécsbe. Linzi száműzetésben Batsányi karjaiban halt meg 1839-ben. Hamvaik 1934-ben együtt kerültek a tapolcai temetőbe.