Itt születtem, ebben a városban töltöttem életem legnagyobb részét, szívesen élem itt a mindennapjaimat, és bárhol is legyek a nagyvilágban, mindig örömmel térek ide vissza. Budapest nekem folyamatos vonzás, őszinte, örök és viharos szerelem. Kamaszkorom óta különös viszonyom van ezzel a várossal, szerelemben vagyok az aszfalttal, az épületekkel, szerelemben vagyok az utcák levegőjével, zajaival, tempójával, embereivel, üzenetével és érzéseivel. És persze örök és szenvedélyes viszonyban az elbűvölő, Pesten élő nőkkel.

Első kávézási élményeim a belvárosi Múzeum körút egyik kávé-tea üzletéhez kötődnek, az őrölt kávé illata, az ócska alumínium alátétek üres kongása, a vastag falú üvegpoharak és hajlottra kopott kanalak koccanása örökre bennem él. Még ma is hallom a kiszolgált őrlőgépek hörgő sípolását, ahogy a friss kávészemek péppé válnak, hogy aztán gőzölgő sistergéssel a pohárba csepeghessen a kis pesti presszó.

Budapest. A város, amely a kiegyezés után szédületes iramban kezdett épülni, ahol megvalósult az ezeréves magyar álom, az összefogás, az egy irányba haladás. A város, amelynek központi, a körutak által körbeölelt részei hirtelen, pár emberöltő alatt születtek meg, szerencsére éppen abban a korban, amikor az eklektika nem volt bűn, sőt erényként tekintettek rá. Ezért firenzei paloták nyugodt szomszédságban élnek itt Párizst idéző bérházakkal, neoklasszicista homlokzatok könnyedén simulnak a szomszédos szecessziós bujasághoz. Budapestet ez az eklektika teszi egyedivé, varázslatossá és nélkülözhetetlenné.

A bérházak, bulvárok és díszes paloták mellett megszámlálhatatlan kávéház hálózta be a város szövetét. A kis utcák zajos, apró, füstös helyeitől a pompásan berendezett divatosakig, mint a New York, a Művész vagy a Centrál, a szellemi élet legjobbjai, írók, költők, gondolkodók és gondolkodtatók, bohém, sokszor meg nem értett művészek találkozhattak, cseveghettek, pletykálkodhattak és alkothattak itt. Egyfajta különös világban a valóság és a fikció között, kávéillattal és szivarfüsttel körülvéve.

Régi pesti fotókat látva nosztalgikus érzés lesz úrrá rajtam, vágyódás egy világ után, amit csak könyvekből, fotók­ról, családi történetekből és recsegő hangú filmkockákról ismerhetek. Egy világ, amikor az Abbázia minden este megtelt estélyi ruhás nőkkel és szmokingos férfiakkal, amikor az Opera a társasági élet központja volt, amikor a kávéházakban a kor legnagyobbjai álmodoztak a havi kétszáz pengő fixről, szerelemről suttogtak a gavallérok, a mágnások pedig palotában éltek, talán éppen a Bajza utca sarkán. Ez volt a kor, amikor a pesti dallamok világot hódítottak, a Párizsi Nagyáruház tetején pedig korcsolyapálya várta a közönséget az Andrássy úton, ahol Európa első földalatti vasútja megépült.

Budapest büszke bástyaként ma is legcsodálatosabb kincsünk, most, amikor egyre több épület szakad ki az évtizedek ragacsos szürkeségből, most ébredhetünk rá mi, az itt élők is, hogy milyen varázslatos, részleteiben finoman kidolgozott, igényes környezetben élhetjük napjainkat. Amikor megkóstoltam a NESPRESSO Cioccorosso új, limitált kávéját, első gondolatom a konyakos meggy volt, az édesség, amelynek kesernyés csokoládéaromája hóbortosan ötvöződik a meggy zamatával és a konyak távoli cseppjeivel. Ez az aroma nekem ezt a békebeli, régi Budapestet idézte fel, azokat a sokat emlegetett évtizedeket, amikor a stílus, a nagyvonalúság tetten érhető volt a mindennapok nehézsé­geinek, nyomorúságának ellenére is. Az Emil Gerbeaud által népszerűvé tett konyakos meggy a kilencszázas évek első évtizedeinek hamisítatlan pesti különlegessége, a város egyik sokan emlegetett specialitása volt.

Most, száz évvel később ez a tradíció köszön vissza rafinált ízharmóniában a NESPRESSO Cioccorosso keverékében, összekötve a múlt nagyvilági, gondtalan Budapestjét korunk nyüzsgő és zakatoló, mindig morajló világvárosával.

Ez az új Variation-íz presszóverzióban így idéz nekünk egy kis múltat a jelenben, csokiízt, piros gyümöl­csök zamatát, különleges összhangban! (x)