A ristretto, ez a gyorsan, nagy nyomással a csészébe préselt nedű, amely egyszerre mély és tartalmas, ugyanakkor simogató és lágy, számomra egyet jelent az olasz életérzéssel, az élet itteni ráérős és mégis mindig rohanó megélésével.
Szeretem az eleganciát, számomra egy attitűd, az élet egyik művészete. Vonzódom a kifinomult tárgyakhoz, kedvelem a finom megmunkálást, a különlegeset, az egyedit, a hétköznapitól elválót. És boldog vagyok, ha az életet olyan apró örömök körül élhetem meg, amelyek szebbé, tartalmasabbá és színesebbé teszik a napjaimat.
Számomra az élet élvezetének egyik legegyszerűbb és leghétköznapibb megélése egy forró, az érzékeket gazdag aromával elárasztó ristretto, amit sehol a világon nem fogyasztanak olyan természetességgel, de eközben könnyed eleganciával és stílussal, mint Olaszországban. Az autópályák menti autógrill megállóktól, a kisvárosok zajos talponálló kávézóin át Milánó, Róma, Firenze és Genova kávéházaiig, a ristretto fogyasztásában van egy állandóan jelenlévő, örök elegancia. Egyfajta lenge, szélfútta sprezzatura, azaz kitalált könnyedség.
Trieszttől Nápolyig az olasz emberek boldogan, önfeledten és naponta többször hódolnak ennek a rövid, de annál intenzívebb élvezetnek. Ez a gyorsan, nagy nyomással a csészébe préselt nedű, amely egyszerre mély és tartalmas, ugyanakkor simogató és lágy, számomra egyet jelent az olasz életérzéssel, az élet itteni ráérős és mégis mindig rohanó megélésével. A ristretto lényege éppen ebben áll, egy eszencia, amely gyorsan illan el, ízvilága, emléke, mégis hosszú ideig velünk marad.
Az olasz városok zajos bárjainak selyemruhás és blézeres asszonyai, a szürke és kék öltönyös, szorosra csomózott nyakkendőt viselő férfiak, a farmeres, vászoncipős fiatalok, a rakodómunkás és a pizzafutár vagy a divatos dandy utánozhatatlan, emlékezetes és könnyed eleganciával emeli szájához és hörpinti le a gyűszűnyi ristrettót.
Itáliában örökre belém vésődött a gyors és határozott mozdulat eleganciája, a porcelán csörrenése, a kávé mindent elárasztó illata. Ez az, ami rabul ejtett, a tradíció tisztelete, a klasszikus dolgok szeretete, a hagyományok állandó jelenléte.
A Nespresso Dharkan intenzív, ízekben gazdag új keveréke felidézett bennem egy genovai napot, amikor a kikötőváros megismerése közben, három nagyon különböző helyen fogyasztottam el kedves ristrettóimat. Genova, az a város, ahol a XVI és XVII században épült lenyűgöző paloták egyszerű szomszédságban élnek a középkori sikátorok sötétségével és kendőzetlen szegénységével, hogy aztán egyfajta újvilági szimbiózisra találjanak a szikrázó és pálmákkal teli tűzdelt gigantikus kikötő nagyvonalúságában.
A délelőtti genovai ristrettómat egy egyetemisták által látogatott egyszerű bárban, az egyetemnek helyt adó, kissé megkopott egykori főúri palota sarkán, a másodikat az elegáns, árkádos házakkal keretezett városrész mozaikpadlós, mahagóni faberakású polgári kávézójában, a délutánit pedig a kikötő feletti óváros egyik apró, és eléggé leszakadt kis bárjában fogyasztottam el. Három egymástól nagyon különböző helyszín, különböző élmények, amelyeket a ristretto köt össze bennem.
A Nespresso Dharkan fogyasztása közben az ízeknek és hangulatoknak ez a genovai élményét élhettem újra, eközben élvezhettem az összetevők kifinomultságát, ahogy a gazdag nagyvonalúság finoman simul a könnyed mindennapiságba. A Dharkan kortyolgatása közben selymesen futottak szét nyelvemen az ízek, végül mégis egy kemény és határozott emléket hagytak maguk után, a valóság éles árnyékaként.
Az új Nespresso ízintenzitása keretes, határozott, utóíze mégis könnyed és lesimult, az élet sokszínűségét a komolyan megélt könnyedség hangulatát adta nekem. A Dharkan fogyasztása közben Fellinis mozifilmként pörögtek elém a bohókásan öltözött egyetemisták, a belváros választékosan öltözött járókelői és a megfáradt kikötői férfiak, akikben egy mindig közös Itáliában, a pompás ízek élvezete, a ristretto szeretete.
