Csütörtök este landolt a repülőgép a Liszt Ferenc reptéren. Rómából érkezett, melynek neve visszafelé olvasva – sokak számára talán nem is meglepően – annyit tesz, „amor”, azaz szeretet. A szeretet városából a zene fogadócsarnokába mintegy 2 és fél óra az út. Ennyi idő kellett ahhoz, hogy a zeneszerzés olasz varázslómestere egy másik varázsló neve által „fény-jelzett” reptérre kilépve fizikailag is megkezdje útját, melynek célja évtizedes legendák életre keltése Európa szerte. Piros bőrtáskájában magával hozta azokat a dallamokat, karmesteri kottákat, amelyek bejárták a világot, s ahogy évtizedekkel ezelőtt, ma is emléket és élményt ébresztenek az emberek szívében, generációkon átívelően.
Liszt Ferenc emléke üdvözli Ennio Morricone zeneszerzőt Budapesten. Egy szakmabelinek különösen jó előjel lehet ez. De hogy is járhatna máshogy egy élő legenda, mint a zene nyomában! Piros táskájának guruló hangja megelőzi őt, s tudni lehet, lassan kilép a csarnokba. Várjuk. Megtörténik. Semmi tűzijáték, semmi felesleges flancolás. Egyszerűen, és szép kora, 85 éve mellett is fiatalos tartással ott terem, teljes valójában és jelenlétével. Háta mögött egy Életmű-Oscar, 5 Oscar-díj-jelölés, jó néhány Grammy és Golden Globe, majd 500 filmzene, 4 gyermek és egy míves élet. Jobbján Maria, a felesége, aki minden turnéjára elkíséri, vele utazik, mellette van, és támogatja. Előtte pedig egy hosszú, 2 hetes turné áll, Európa különböző országaiban és városaiban már teltházzal várják őt zenéjének szeretői. Mindazok, akiknek az ő ihlete ihletet adott, kiknek életéhez zenéje színeket hozott, kiknek képeit, filmélményeit, estéit vagy nappalait dallamai élménnyel gazdagították.
Budapesten hideg van. A Maestro óvón megigazítja felesége kendőjét, és felhúzza fejére a kapucnit. Most már indulhatunk. Irány a szálloda. Ez más terep, itt inkább Maria vigyáz a férjére. Ennek megfelelően a szálloda előre megkapta az iránymutatást, hogy milyen ételeket szeretnének látni az étlapon. Könnyű és tápláló mediterrán étrend, koffeinmentes kávé, buborékmentes víz. Semmi túlzás, csak egészségesen. A finom női törődés értékelése mellett a művész maga is figyelemre méltó fókuszáltsággal törődik egészségével. Reggelente 4 órakor kel, tornával és nyújtással kezdi a napot. Ki korán kel, aranyat lel. Esetében egy életpálya a záloga a mondás igazának.
A piros táska útja másnap a Műpa-próbateremben folytatódik. Szerencsére nem esett a hó, és süt a nap. Ez ismét jó jel. Nem árt erre figyelni. A színház és a zene világa tele van babonával, csodákkal és misztikummal. A napfény jó jel, a lila szín kevésbé. A Modern Art Orchestra egyes zenészei már a teremben hangolnak, mások még most szállingóznak, érkeznek. Mire a Maestro megérkezik, a zenekar készen áll. A piros táska feltárja rejtekét, s féltve őrzött kincsei lassanként előkerülnek, méltó helyükre, a kottaállványra kerülnek. Kezdődhet a próba.
Aki nem járt még hasonló helyen, jöjjön most velem. Tolmácsként én is csak kalauz vagyok ebben a világban, a zene birodalmában. A terem fénnyel teli, kellemesen betölti a különböző hangszerek és kottaállványok látványa. Első hegedűk, második hegedűk, brácsák, bőgők, csellók, fuvolák, fagottok, kürtök, pikoló, harsonák, oboák, zongora, marimba, hárfa, fadob, üstdob, tikfa, harangok, basszusgitár, s így tovább. A hozzám hasonlóan naiv műkedvelő számára biztosan meglepő látvány egy 85 fős zenekar közelről. Ki gondolta volna, hogy ennyi első hegedű van egy zenekarban!
A partitúrákat ki kell osztani, sorban és rendezetten, hiszen ez a zene lelke. Évtizedek kelnek lassan életre a húrokon, dobokon, s gondosan formált fúvós hangokon. Cinema paradiso, A profi, A Jó, a Rossz és a Csúf, A misszió, a Volt egyszer egy Vadnyugat, Az óceánjáró zongorista legendája… Mesék, képek, álmok, energia és dallamok. Minden hangnak személyisége van, ahogy minden zenésznek – a zenészek elmondása szerint a hangszer maga a zenész személyiségtípusát is jelzi, „tyúk vagy tojás alapon”, egy általánosan megfigyelhető közös többszörös az egy „követ” fújó zenészek között. Hang, hangszer, zenekar és a zeneszerző, mindez együttesen egy formálódó mű, mely a próbák alatt lassan testet ölt és életre kel.
A karmester szerepe talán a legtalányosabb minden zenében kevésbé jártas amatőr számára. Mi, „műkedvelők” csak élvezzük a zenekar és a karmester egybeforrásának, összehangolódásának eredményét, de nem is sejtjük, hogy a karvezető milyen akkurátusan fonja össze a dallamszövet minden egyes kis mintáját, aprólékosan, precízen, fáradhatatlanul és türelemmel. Türelemmel és tisztelettel főként, amikor olyan művelt zenekar kerül a „formába”, kiöntésre készen, mint a Modern Art Orchestra. Ennio Morricone dolgozik, felesége pedig egy kis széken hallgatja a próbát. Maga is dúdol, fülel, énekel, és véleményt mond – nem tolakszik –, válaszol, ha erről kérdezik. Egy világhírű zeneszerző társa. Friss, üde és szép, bár már ő maga is a nyolcadik X-en túl. Véleménye érték, s benne évtizedek alatt megérlelt zenei érzék.
A harmadik nap a zenekar úgy muzsikál, mint egy nagy hajó. Az ember felül a hang hullámaira, és utazik, röpül, hullámzik, réved. Átütő ereje van. Ennyi hangszer, ennyi csokorba szedett szándék, ennyi szív és lélek. Mind egy irányba mutat. A karmester Ennio Morricone az, aki felfűzi az egyéni gyöngyszemeket – zenészeket, hangszereket, és a zeneszerző Ennio Morricone által megálmodott dallamokat –, és megköti belőle a csokrot.
A karmesteri mozdulatok a tájcsi bűvös mozdulataira emlékeztetnek. Parányi mikrobarázdák, mikor-interakciók ezrei zajlanak. Kérdés–felet, kérés–válasz. A zeneszerző karmesteri mozdulatával megkéri, felkéri a zenészt, „játssz a szívedből, ahogy csak te tudsz”, a hangszer s az ember felel. A mozdulat apró, beágyazott, mintegy észrevétlen, mégis mélyen megható. Inkább érezni, mint látni lehet. Saint-Exupéry értené. Csak a szívével látja az ember. Belebizsereg, akinek füle van hozzá. Egy „legenda” hálával kér, a zenekar felel, és a terem megtelik töltéssel. Zen.
Energia a köbön, megfoghatatlan, mégis majdnem kézzel tapintható. Sűrű, felemelő, magasztos, öröm- és szeretetteli, harmonikus. Egy csodálatos hajó a tiszta hullámok óceánján. Ilyen Ennio Morricone zenéje a Modern Art Orchestra előadásában.
Orosz Anna Linda írása
