Komor akcióhős szerepeivel vált világhírűvé, pedig valójában egy velejéig érzelmes pasas.

A mimózalelkű, majdnem kétméteres óriás ma sem érti, hogy lehetetlen sasorrával, dülledt szemével, ijesztő külsejével mit keres a hírességek arcképcsarnokában. A márkás autók, órák, szemüvegkeretek megszállottja, a zene és a száguldás iránti szerelme megelőzte színészi ambícióit. Előbb képzelte magát autóversenyzőnek vagy dühöngő rockernek, mint színésznek. „Még csak azt sem mondhatom, hogy gyerekfejjel rajongtam az akcióhősökért. Valamiféle defekt lehet az oka annak, hogy színész lettem” – mondja a rá jellemző szerénységgel. Ma már többre becsüli a terített asztalokat, az olajfaligetek csendjét, a provence-i illatokat, mint a balhés életet vagy a „pénzkaszálást”, ahogy a mozigépezetet nevezi. Jelenleg egy zenés színpadi one-man show-ra készül, amelyben az utazásait, élményeit, érzéseit eleveníti fel Casablancától Hollywoodig. Szerzője nem más, mint az a gyerekkori jó barátja, aki szintén az andalúziai Cadíz városából származik.

Juan Moreno y Herrera-Jiménez Casablanca multikulturális közegében nevelkedett, ahová a szülei Spanyolországból, a Franco-rezsim elől menekültek. Tizenkét éves volt, amikor Franciaországba költözött a család. A középiskolában már a Jean Reno névre hallgatott. A németországi katonai szolgálat közben érte édesanyja halálhíre, ez komoly törést okozott benne. Leszerelése után Párizs felé vette az útját egyik katonatársával, és biztatására beiratkozott René Simon híres színitanodájába.

„Ilyen pofával magából soha nem lesz színész!” – tanára lesújtó véleménye azonban inkább felbátorította, mintsem eltántorította volna a folytatástól. Alkalmi munkákból kereste meg a tandíjat, dolgozott mint kifutó, lemezbolti eladó, egy amatőr rockbanda gitárosa vagy éppen a híres komikus, Michel Galabru sofőrje. Barátságba került Didier Flamand színésszel, akivel létrehoztak egy utazó színtársulatot. A színházi turnék mellett castingokra járt, kisebb epizódszerepekhez jutott Raoul Ruíz és Costa Gavras filmjeiben.

Sorsdöntő találkozás

A nagy manőver című vígjátéknak egy bizonyos Luc Besson volt a rendezőasszisztense, aki figyelmét valójában a barátnője hívta fel a hórihorgas, mély orgánumú színészre. Így amikor Besson első rövidfilmjére készült, nem véletlenül ugrott be neki Reno, ez a furcsa fazon. „A versenyautók, a száguldás, no meg a rulettasztalok iránti szenvedély is közrejátszott abban, hogy egymásra találtunk Luckel” – emlékszik vissza Reno barátságuk kezdetére. Aztán egy Miami Beachben forgatott reklámfilm hosszú távra megpecsételte szövetségüket. „Sikerittasak voltunk, mindketten vad álmokat szőttünk a mozi Mekkájáról, az amerikai berobbanásról.”

Az Élethalálharc című fekete-fehér sci-fivel startoltak a játékfilm műfajában.

A teljes cikk a La femme 2014. tavaszi számában olvasható.