Július 4-én mutatják be a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon a világ egyik legismertebb operájának számító Carment Oberfrank Pál rendezésében, a Magyar Állami Operaház 2014/2015-ös évadának előbemutatójaként. A júliusi előadásokon az izraeli származású sztárénekes, Rinat Shaham énekli a címszerepet. Az izraeli származású mezzoszoprán a legrangosabb operaházakban énekelte már a szerepet, közel negyven különböző előadásban.
A dohánygyári munkáslány, a spanyol hadsereg katonája és a nép körében közkedvelt bikaviadalok ünnepelt hőse szerelmi háromszögéről szóló tragikus történetet Bizet érzelemgazdag zenéje teszi felejthetetlenné. Oberfrank Pál rendezése a jól ismert történetet mai környezetbe helyezi. „A Carmen új előadásával szeretnénk megszólítani a fiatalokat, és az operakedvelők számára is szeretnénk újat nyújtani. Nagy tereket álmodtunk a színpadra, amit öt hatalmas tükör tagol. A jelmezek egyrészt ismerősek, másrészt segítenek abban, hogy úgy érezzük, az opera műfaja ma is itt él velünk. Olyan karaktereket akartunk megmutatni, amelyek bennünk is felfedezhetők” – nyilatkozta a rendező.
A darab mostanra számos radikális és újító feldolgozást megért már, beleértve a Carmen Jonest és a The Car Mant, de Bizet eredeti klasszikusa változatlanul a legszebb közülük. A darab ősbemutatóját 1875-ben tartották Párizsban, és a kortársak – bármilyen furcsának tűnhet ma – obszcénnak és erőszakosnak találták: a francia zeneszerző abban a hitben hunyt el, hogy operája csúfosan megbukott. A 19. század végi Franciaországban a Carmen képviselte mindazt, ami felrúgta az illendőség szabályait. A tiszteletre méltó párizsiak nem akarták, hogy befolyásolható lányaik és fiaik ilyen szintű romlottsággal találkozzanak a színpadon. Egyesek azonban kezdettől látták a darab zsenialitását, például Csajkovszkij, aki így írt a Carmenről: „Ez egy remekmű, a legnépszerűbb opera lesz a világon.” A híres zeneszerzőnek igaza lett, a Carmen az operavilág leghíresebb műve, zenéjét még azok is ismerik, akik sosem tették be a lábukat az operaházba.
A francia zseni
Georges Bizet 1838-ban született egy zenekedvelő fodrász és egy zongoratanárnő fiaként. Előbb tanult meg kottát olvasni, mint a betűket, 9 éves korára pedig már konzervatóriumi tanuló volt. 17 évesen írta első szimfóniáját. Bár zenekari darabjait örömmel fogadták, operái sokáig nem nyerték el a közönség tetszését. Utolsó éveit szakmai és magánéleti kudarcok tarkították, a bajt pedig csak tetézte hanyatló egészsége. A Carmen bemutatóját még megérte, de a botrányos figurák megjelenítését még az énekesek is helytelenítették. A zeneszerző kékvérű nemesek helyett cigányokat, laza erkölcsű közembereket és közkatonákat állított színpadra. Bár Párizsban az opera egy év után lekerült a műsorról, Bécsben hihetetlenül népszerű lett, és végül 1883-ban ismét visszatért a párizsi színpadra.
Carmen titkai
A Carmen egyike azon mesterműveknek, amelyek számos rendezőt és írót megihlettek. Voltak, akik darabjaira bontották, mások modern elemekkel bővítették. De felmerül a kérdés, vajon mi a titka a Carmen sikerének? Bizet zsenialitása abban állt, hogy Carment szexuális ikonná formálta, habár a szenvedélyes címszereplő már jóval előtte megszületett, meséje pedig igaz történeten alapul. 1830-ban a francia író, Prosper Mérimée spanyolországi utazása alatt rövid látogatást tett Montijo grófnőnél. A grófnő egy bírósági ügyről kezdett el mesélni Mérimée-nek. Egy katonáról, aki dezertált a hadseregből, mert beleszeretett egy erkölcstelen cigánylányba, majd később féltékenységében meggyilkolta. A történet szolgált végül Mérimée 1845-ös regényének alapjául. A realista regény később igazi mérföldkőnek számított a francia irodalomban, az utókor szerint ez volt a naturalista mozgalom előfutára a 19. század végén.
A Carmen című opera sikere annak is köszönhető, hogy Bizet egyike volt a legnagyobb zeneszerzőknek. Az általa kreált dallamok pontosan követik, mi zajlik a szereplők fejében. Carmen és Escamillo toreádor dalai tökéletesen kifejezik a magabiztos női szexualitást és a macsó figurát. De van más érdekesség is a Carmenben: Bizet közel visz minket a főszereplők gondolataihoz és érzelmeihez, mégsem ítélkezik karakterei felett, helyette hagyja, hogy mi, a közönség alkossuk meg saját véleményünket. Mindenkinek van mondanivalója, és bárki felfedezheti magát a darabban, legyen szó bármilyen korról is. A viktoriánusok úgy tekintettek az operára, mint az erkölcsileg feddhetetlen férfi történetéről szóló mesére, akit tönkretett a nő iránti szenvedély. A modern korban Carmenben sokan egy magabiztos nőt látnak, aki képes arra, hogy maga határozzon sorsáról a patriarchális társadalomban. Legyen szó bármelyik értelmezésről is, mindkettő összhangban van az operával. Bármelyik Carmen-feldolgozást nézzük is meg, előbb-utóbb saját magunkkal fogunk szembetalálkozni a színpadon. Mert mindegyikünkben ott rejtőzik Don José, Micaëla, vagy akár Carmen.
Próbafotók: Kaiser Ottó
