Egy nappal azelőtt, hogy Richard Nixon bejelentette lemondását, 1974. augusztus 7-én egy francia légtornász, bizonyos Philippe Petit rendkívüli mutatvánnyal kápráztatta el New York lakóit: kezében vékony rúddal egyensúlyozva végigsétált az akkor még befejezetlen Világkereskedelmi Központ ikertornyai között kifeszített drótkötélen. Az utcákon megállt a forgalom, és mindenki lélegzetvisszafojtva bámult felfelé, ahol egy apró emberke táncolt száztíz emeletnyi roppant magasságban. Lentről a sodrony szinte nem is látszott, és úgy tűnt, hogy a vakmerő akrobata a levegőben lépdel.

Az évszázad művészi bűntette. Így emlegetik a mai napig a mutatványt, amelyet még most, negyven évvel később is érdeklődés övez. A Kötéltánc című film alig hihető, ám igaz története emléket állít egy különleges embernek, és tiszteleg a hetvenes évek Párizsa, illetve New Yorkja, valamint a World Trade Center néhai épülete előtt.

Egy kötéltáncos élete  

A francia származású Philippe Petit-t már kisgyermek korától lenyűgözte a bűvészmutatványok világa. Hatévesen kezdte el tanulmányozni a különböző trükköket és performanszokat. Kezdetben zsonglőrködéssel foglalkozott, tehetségével az utca emberét szórakoztatta. Mindössze 16 éves volt, amikor felfedezte, mennyi szépség rejlik a kötéltánc művészetében. Ezután egy éven keresztül kitartóan gyakorolt, majd hamarosan nyilvános előadások keretében mutatta be tudását a közönségnek. Művészetét azonban több kritika is érte, és úgy tűnt, a tudományos élet képtelen elfogadni az esztelennek tetsző előadásokat. Emiatt Philippe-t 18 éves korára már az ötödik iskolából bocsátották el.

Az artista-kötéltáncos végül egy fogorvosi váróban, egy magazin címlapján látta meg először a New York-i Világkereskedelmi Központ ikertornyait, és akkor rögtön elhatározta: végigsétál egy kötélen a két felhőkarcoló között. Alaposan felkészült. A hetvenes évek elején a párizsi Notre-Dame két tornya között, majd Sydney-ben, a hatalmas kikötői híd két tartópillére között mutatta be lélegzetelállító mutatványát. 1974-ben úgy érezte, elérkezett az idő, és sor került a legcsodálatosabb, legveszélyesebb mutatványra.

Persze nem Petit az egyetlen, aki előszeretettel kockáztatja életét több emelet magasan. Nik Wallenda például arról vált ismertté, hogy kötéltáncosként a Niagara-vízesés és a Grand Canyon fölött is átkelt már. A legnyilvánvalóbb kérdés persze, ami ilyenkor az emberben felmerül, az, hogy: „miért?” Erre azonban gyakran maguk a kötéltáncosok sem tudják igazából a választ. Petit például általában mindössze csak ennyit mond: „Mert gyönyörű és lehetetlen.”

A kötéltánc egyrészt a képességek és a dráma tökéletes kombinációjáról, másrészt arról szól, hogy látjuk, hogyan változnak a világ legmeghatározóbb pontjai veszélyes játszótérré. Az említett művészeti formának komoly hagyománya van Kínában és Koreában, emellett több európai országban is a cirkuszi mutatványok között.

A film

Negyven évvel Petit nagy mutatványa után a filmszakma egyik legelismertebb hollywoodi rendezője, Robert Zemeckis úgy döntött, „megismétli” a mutatványt, ám jobb helyet biztosít a nézőknek: nem az utcáról nézve, hanem Petit szemszögéből láttatja az attrakciót. A rendező szerint a kötéltánc mutatvány, amelyet többnyire kaszkadőrök végeznek, hiszen igen veszélyes, kivált, ha valaki 3-400 méter magasban csinálja. Ugyanakkor tánc is. Balett, amely rendkívül nagy összpontosítást, a test és elme összehangolt harmonikus, esztétikus munkáját igényli.

A Kötéltánc című film azokba az időkbe röpíti el a nézőt, amikor az ikertornyokkal kapcsolatos kezdeti ellenszenv átfordult. Átadásuk idején az emberek nem szerették a tornyokat. Mindenki azt mondta, óriás iratszekrényekre emlékeztetnek. Philippe Petit attrakciója után azonban a New York-iak megkedvelték őket. Valahogy átalakultak: személyesebbé, barátságosabbá váltak.

Philippe Petit szerepét Joseph Gordon-Levitt alakítja a filmben, méghozzá olyan emlékezetes és hiteles módon, hogy az embernek az az érzése támad, senki más nem játszhatta volna el a legendás kötéltáncos figuráját. A Kötéltánc egy karakterközpontú, szívszorító és elgondolkodtató történet, ugyanakkor van benne valami valószínűtlen, valami meseszerű.

A filmben nemcsak azt láthatjuk, hogyan nőtt fel, milyen ember volt Petit, és miképp hajtotta végre hajmeresztő akcióját, hanem magát a kötéltáncot is végignézhetjük az ő szemszögéből. Ez a film azon művek közé tartozik, amelyeknél valóban van értelme a 3D-nek. Együtt izgulhatunk a szereplőkkel, miközben mi, nézők is átéljük a szédítő magasságot, és ízelítőt kaphatunk abból a rengeteg munkából, előkészületből, matematikai és tudományos számításból, amely egy ilyen lenyűgöző mutatvány mögött megbúvik.

A rendező szerint Philippe tette épp azért csodálatos, mert kitűnően szimbolizálja a legnagyobb művészek motivációit. Ha megkérdezünk egy művészt, miért festette meg a képét, miért írta meg a zeneművét, vagy miért készítette el a filmjét, nem fogunk választ kapni tőle. Egyszerűen meg kellett csinálniuk. Bármi áron.