A színésznő az igazi intrikus Janka bőrébe bújhatott az HBO új sorozatában, az Aranyéletben, amelyet november 8-tól láthatunk nyolc héten keresztül. Szintén ezen a héten mutatják be a viharos 20. századot elejétől végéig felölelő Anyám és más futóbolondok a családból című filmet. Mégis azt mondja, akadnak olyan helyzetek, amikor visszautasít egy-egy felkérést, és nagyon örül annak, hogy egyre több apukává vált kollégája tesz hasonlóan, hogy a csöppség felnevelésében otthon segíthessen.

Mátyássy Áron, az Aranyélet társrendezője korábban úgy fogalmazott, az ő dolga, hogy a színész biztonságban érezze magát, még akkor is, ha nem az előnyös oldalát kell megmutatnia. „Mint Ónodi Eszternek az Aranyéletben, amelyben le kellett csupaszítania magát, és kevésbé szimpatikus jellemvonásait megmutatnia.” Milyen érzés volt Jankát megformálni, aki nem éppen szerető családanya a sorozatban?

Éppen a karaktere miatt élveztem annyira a forgatást, hiszen minden színész álma az, hogy sokszínűségét a mozivásznon is megmutassa, és Janka ezt megadta nekem. A színházban sokkal több lehetőségünk van a különböző szerepek, különböző jellemvonások felvillantására, a filmes világban viszont hamarabb beskatulyáznak annál, mint hogy kipróbálhatnánk magunkat a különböző karakterekben. Szerencsére eddigi pályám során sokféle szerepet eljátszhattam már, bár való igaz, hogy ilyet még nem, és éppen ez jelentette a borzasztóan nagy kihívást. Janka nem egy szerethető figura. Lehet azonban drukkolni a karakterének, mert ha sikerült megvalósítanunk azt, amit szerettünk volna, Janka motivációit is megértjük. A cselekmény egy adott pontján éppen ő lesz az, aki kirángatja a totálisan szétesett családot a kátyúból. Színészként egy ilyen nagyon hálásan megírt, igazi intrikusszerep eljátszásakor az a dolgom, hogy megtaláljam és megmutassam az adott szereplő igazságát. Mindig nagyon izgalmas egyébként, amikor egy kevésbé rokonszenves karakter bőrébe bújhatunk, nézzük csak meg a drámairodalom nagy szerepeit, Shakespeare III. Richárdját, vagy éppen Jago karaktere egyáltalán nem utolsó, és szándékosan csak férfiakat említettem.

A hírek szerint igen profi háttércsapat jött össze az Aranyélet forgatásán.

A stáb profizmusa nem ért meglepetésként, az azonban egészen fantasztikus volt, hogy olyan társaság gyűlt össze, ahol valóban mindenki szereti a munkáját, és mindenki hisz is benne. Nem tudom, hogy ez pusztán szerencse volt-e, vagy ennyire okosan válogatták össze a stábot. Egy hangos szóra sem emlékszem, pedig sokszor éjszaka forgattunk, és emberpróbáló volt az is, amikor az éjszakából átmentünk a nappalba, főleg azért, mert én általában a színházból érkeztem meg a forgatásokra, szóval elképesztően fárasztó volt az egész.

A sorozat vasárnaponként jelentkezik majd, a hihetetlenül erős gárda pedig már most garantálja a sikert. Akár a két rendezőt, Mátyássy Áront és Dyga Zsombort, akár a színészeket, mint Anger Zsolt vagy Thuróczy Szabolcs, nézzük. Hogyan telt a forgatás?

Nagyon jó hangulatban, de ezt sejtettük előre. Bár Thuróczy Szabolccsal csak egy kísérleti tévéjátékban dolgoztunk eddig együtt, szorgalmasan nyomon követtük egymás munkáját, én őt a Pintér Béla-társulatban, ő engem a Katona József Színházban. Egy perc alatt megtaláltuk a közös hangot, és kifejezetten inspiráltuk egymást. Nem utolsó szempont, hogy Szabolcs elképesztő humorának köszönhetően a forgatási szünetek is nagyon jól teltek. Akiknek pedig különösen örültem, azok a sorozatbeli gyerekeink. Ugyanis a tini szereplők kiválasztása mindig nagyon rizikós. Persze Döbrösi Laura azért már nem számít ismeretlen arcnak a szakmában, játszott például az HBO egy korábbi sorozatában is, eléggé tetemes tévés és filmes múlt áll mögötte, és semmiképpen nem mondható amatőrnek. Nagyon szerencsés alkat abból a szempontból, hogy bár ő idősebb, teljesen jól hozta a 18 éves fiatal szerepét. Olasz Renátó pedig, aki a fiunkat játssza, a Színművészeti Egyetemen tanul, ő is abszolút ösztönösen érzi a kamerát és azt, hogyan kell játszani ebben a sorozatban. Már akkor jólesően nyugtáztuk Szabolccsal, micsoda alázattal dolgoznak a fiatalok, nem kellett ugyanis színészi segítséget nyújtanunk, annál már mind a ketten előrébb tartanak. Nagyon figyeltek, nemcsak minket, ahogy dolgoztunk, hanem az egész forgatást, annak menetét.

Egy héten belül mutatják be a mozikban az Anyám és más futóbolondok a családból című filmet, és indul el az Aranyélet, ráadásul ez utóbbi az első sorozat, amelyben játszol. Nagyon különbözött egymástól a két forgatás?

Lényegében semmiben nem különbözött a kettő, ami abszolút pozitív értelemben az HBO számlájára írható. Számukra ugyanis egyáltalán nem lenézett műfaj a sorozat, sőt az egész gyártási folyamatot maximális figyelemmel és igényességgel kezelték. A nyolc, 50 perces részből álló Aranyélet forgatása közben úgy éreztem magam, mintha nagyjátékfilmet forgatnánk, én összesen 38 napot forgattam, persze az áprilistól augusztusig tartó hatalmas munka nem minden napján voltam jelen. Hasonlóan forgott az Anyám is, bár ott a két forgatási szakaszt kettéválasztotta egy nagyobb, féléves szünet.

Az Anyám bemutatója után beszélgetünk. Négygenerációs történet, amely az 1900-as évek legelejétől a 2000-es évek elejéig követi végig a szereplők sorsát. A főhősnő, az anya, akit játszol, kilencvennégy évet él és huszonhétszer költözik életében: végigvonszolja a férjét meg a lányát a fél országon, valahányszor veszélyt szimatol. Márpedig veszély az mindig van a 20. században – olvasható a film leírásában. Hogyan fogadta a közönség a mozit?

Nagyon pozitívan, a bemutató után különböző ízlésű, nemű, életkorú emberek jöttek oda hozzám gratulálni. Tehát még csak azt sem lehet mondani, hogy ez tipikus női film, vagy hogy kizárólag az idősebbeknek szól. Persze inkább az érettebb generáció fog tudni azonosulni a történettel, és nem hiszem, hogy ez lesz a 15–25 éves korosztály kedvenc filmje, de nem is az a cél, hogy a James Bond vetélytársa legyen. Azt is jó szívvel hallottam vissza, hogy történelemtanárok szeretnék a tanóráikon levetíteni a filmet, a 14-15 éves sokkal jobban megértheti a korszakot egy ilyen személyes hangvételű filmből, mint ha csak bebiflázná a száraz adatokat. A négy generáción átívelő történet már-már mese, mégis hű marad a történelemhez, amit rengeteg dokumentumfilm-részlettel tűzdelt meg a rendező, Fekete Ibolya. Hiteles és izgalmas lett így a film, hiszen a dokumentum néha átmegy fikcióba és viszont, és ettől igazán közelebb érzi magát az ember a történelem darabkáihoz.

Számos filmszerepedet ki lehetne emelni, legutóbb az Aglaja hozta meg a jól megérdemelt sikert, számos díjat nyert. A mostani bemutatókor felvillan előtted egy újabb filmsiker lehetősége?

Nehéz megítélni, hogy lesz-e ez olyan sikeres. A színházi bemutatóhoz képest ráadásul a filmes mindig zavarba ejtő számomra. Sokszor egy év is eltelik, az Aglaja esetében pedig három, az utolsó forgatási nap és a bemutató között. Persze jó érzés találkozni a kollégákkal, de fogalmam sincs, hogy mi lesz az Anyám fesztiválsorsa. Az Aglaja egy sokkal nemzetközibb történet volt, ez meg egy nagyon magyar valami. Persze lehet, hogy épp ezért figyelnek fel rá.

A filmes szerepeket minden színésznek jól át kell gondolnia, az elhúzódó forgatások sokszor egymástól vehetik el az időt. Volt arra példa, hogy színházi szerepet mondtál le a mozivászon miatt?

Sajnos volt ilyen. Nagyon régen naivan azt hittem, a filmesek szava készpénznek vehető, és amikor egy külföldi produkcióba nagy szerepet ígértek, fél évre kikértem magam a színházból. Végül a produkció egy évet csúszott, és már nem tudtam visszakerülni a lemondott darabokba. Egy év múlva pedig már én nem tartottam etikusnak, hogy ezért a szerepért ismét kiírjam magamat a következő évadból is. Úgyhogy klasszikusan két szék között a pad alá estem. Most már tudom, hogy amíg papír nincs róla, addig nem szabad felülni semminek. De nem csak a filmek miatt kértem ki magam a színházból, hiszen a szülés után is lassan tértem vissza, sokáig évadonként egy új darabot vállaltam, ami, látva a pályatársaimat, kuriózumnak számít.

A színházban nem a filmszerepeim miatt hoztam a legnagyobb lemondásokat. Óriási áldozat volt, amikor éppen megszületett a kisfiam, és a Katona két darabja is hatalmas világ körüli útra indult, az Ivanov például Sydney-től kezdve New Yorkon keresztül egész Európát megjárta akkor, a színésztársaim felléptek Párizsban, Moszkvában, Dublinban, Bogotában, amit viszont én a féléves kisfiam mellett nem tudtam megtenni. Talán soha többé nem fogok eljutni ezekre a helyekre, vagy hát ki tudja.

Most már elég nagy a kilencéves kisfiad ahhoz, hogy minden felkérést, amit szeretnél, elvállalj?

Elég nagy, most már olyan normálisnak tűnik az életünk, bár éppen amikor a tavalyi évadot kiírták, egy gyors számítás után rájöttem, ha mindennek eleget teszek, áprilisban 26-28 előadásban kell színpadra lépnem. Erre már azt mondtam, hogy nem fér bele. Ilyenkor nagy hálával tartozom Máté Gábor igazgatónak, aki megértette ezt, és segített abban is, hogy mindenféle sértődés nélkül adjam át a szerepet az egyik darabban. Még mindig akadnak tehát olyan helyzetek, amikor visszautasítok egy-egy felkérést, mert nem akarom magamat túlvállalni, és eddig úgy tűnik, hogy ez az egyensúly, ha lezajlanak a bemutatók, és lezárjuk Kamondi Zoltán rendezővel a következő játékfilm forgatását, január környékén visszaáll majd a család és a színház között.

Különleges hely ebből a szempontból a Katona?

Egyre többször veszem észre, ami szerintem szuper, hogy már nemcsak a nők, hanem a férfiak is elkérik magukat a színházból. Nagyon kedves számomra, hogy látom, fiús apukákká vált kollégáim is hasonlóan tesznek, és kevesebbet vállalnak azért, hogy a feleségük mellett ki tudják venni a részüket gyermekeik gondozásából. Nem tudom, hogy más színházakban hogy megy ez, bár az igaz, hogy nem mindenkit engedek el ilyen könnyen, vagy éppen nem tudják összeegyeztetni a filmet a színházzal, de általában mindenhol rugalmasan kezelik ezt a helyzetet. Nyilván mivel Máté Gábor színész is egyben, pontosan tudja, hogy mit jelent, ha valaki filmez, a családjával szeretne lenni, vagy egyszerűen csak feltöltődésre vágyik.

A számtalan felkérés mellett az Új Európa Alapítvány jószolgálati nagykövete vagy. Mit jelent ez pontosan?

Kettős profilú alapítvány ez, támogatja a tehetséges fiatalokat a kultúra, az oktatás és a sport területén, miközben a hátrányos helyzetű, rászoruló embereknek is segít. Barlangásztam már sérült gyermekekkel, voltam lovas terápián, amely nagyon hasznos és hatékony fejlesztési módszernek bizonyult, és osztottunk ételt is Szilágyi Áron olimpiai bajnok kardvívóval rászorulóknak. Ha segítségemmel a sajtón keresztül még több emberhez jut el az alapítvány munkája, annak csak örülni tudok.

Fotók forrása: facebook.com