"Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas billentyűs, az Omega együttes tagja. 55 évvel ezelőtt alakult meg a zenekar, amit jubileumi koncertsorozattal ünnepel."

lorem iposum dolor

Praesent suscipit aliquam urna. Praesent et velit lorem. Fusce id ligula odio. Aenean feugiat ante ut sapien fermentum mollis.
rendben
 
 

Jubileumi koncertsorozat az Omegával

Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas billentyűs, az Omega együttes tagja. 55 évvel ezelőtt alakult meg a zenekar, amit jubileumi koncertsorozattal ünnepel.

Benkő László vallomása a zenéről és a téli koncertturnéjukról:

"Négy-ötéves koromtól meghatározó számomra a zene, mely életem során a legváratlanabb helyzeteket hozta számomra. Mindegyik stílust szeretem, szinte mindegyikhez volt is közöm. Sokat köszönhetek első, általános iskolai énektanárnőmnek, Sebestyén Jánosnénak – Sebestyén János orgonaművész édesanyjának –, aki megtanított szolmizálni, énekelni. Szeretettel gondolok vissza a Petőfi Gimnáziumból Abszinger Gyula karvezető tanár úrra, aki alapítója volt a Haydn Szimfonikus Zenekarnak, ahol én már zongorista voltam. A zenekar szinte valamennyi tagját szólamonként kellett korrepetálnom, a csellótól a fúvósokig, olykor timpanonon is játszottam.

 

Aztán megfertőzött a jazz, a dixieland, majd végérvényesen a beat és a rock and roll. A hatvanas évek elején beszippantott a beat, ebbe a zenébe nem belekényszerített minket az élet, hanem mi választottuk tudatosan, és ez egyben a szabadságvágy kifejeződését is jelentette számunkra. A hajdani Várklubban az Omegával már nem úgy léptünk fel, hogy megmondták, mit játsszunk, hanem olyan zenéket kezdtünk el játszani, amelyeket mi a dobogón ugyanúgy élveztünk, mint a dobogó előtt táncolók. Onnan indult el számomra egy végül is életre szóló pálya.

 

Benkő László 

 

A családom elfogadta, hogy beategyüttesben zenélek, de apám kijelentette, hogy mellette biztos egzisztenciát is kell teremtenem. Faterom szintén zenélt, dacára annak, hogy tanár volt a Műszaki Egyetemen. Így aztán jelentkeztem a műegyetemre, amit el is végeztem. Ám végül soha nem kellett mérnökként dolgoznom, mert a zenei pálya bejött. Igaz, sok megpróbáltatással járt, nagyon göröngyös volt az út. De azt mondhatom: mindez megérte, elégedettséggel tölt el, és még egzisztenciális biztonságot is teremtett.

 

Idén már ötvenöt éves az Omega, ezt ünnepeljük meg jubileumi koncertsorozattal Németországban, Svájcban, Csehországban, Szlovákiában, Romániában, Magyarországon. December 28-án a Papp László Budapest Sportarénában lesz a turné végállomása. Az előző rendszerben sokáig nem értettem, mi szükség a cenzúrára, amit a hatalom nem is mert nyíltan vállalni, ezért találták ki a sanzon- és táncdalbizottságot, mely elbírálta a szövegeket, zenéket. A korabeli zenekarok, velünk együtt, új világnézetet, gondolkodásmódot, filozófiát hoztak, amely hatással volt a közönségre.

 

A koncerteken az emberek megfogták egymás kezét, a zene egyfajta menekülés is volt a megpróbáltatások elől. A helyzet annyiban ma is változatlan, hogy mindegy, milyen az ember világnézete, a zene emelkedettsége eléri, hogy képesek legyünk egymás nyakába borulni. Bárhogyan gondolkodjunk is a világról, egy koncert összehozza a különböző szemléletű embereket, akik el tudják felejteni a mindennapokat. Azt remélem, hogy a közönség soraiban a zenénk változatlanul kiváltja az összetartozás érzését."

La femme La femme cikke 2017. november
címkék:
Zene
Lepje meg üzleti partnereit, családtagjait egy különleges, személyre szóló ajándékkal.