Benkő László vallomása a zenéről és a téli koncertturnéjukról:

"Négy-ötéves koromtól meghatározó számomra a zene, mely életem során a legváratlanabb helyzeteket hozta számomra. Mindegyik stílust szeretem, szinte mindegyikhez volt is közöm. Sokat köszönhetek első, általános iskolai énektanárnőmnek, Sebestyén Jánosnénak – Sebestyén János orgonaművész édesanyjának –, aki megtanított szolmizálni, énekelni. Szeretettel gondolok vissza a Petőfi Gimnáziumból Abszinger Gyula karvezető tanár úrra, aki alapítója volt a Haydn Szimfonikus Zenekarnak, ahol én már zongorista voltam. A zenekar szinte valamennyi tagját szólamonként kellett korrepetálnom, a csellótól a fúvósokig, olykor timpanonon is játszottam.

Aztán megfertőzött a jazz, a dixieland, majd végérvényesen a beat és a rock and roll. A hatvanas évek elején beszippantott a beat, ebbe a zenébe nem belekényszerített minket az élet, hanem mi választottuk tudatosan, és ez egyben a szabadságvágy kifejeződését is jelentette számunkra. A hajdani Várklubban az Omegával már nem úgy léptünk fel, hogy megmondták, mit játsszunk, hanem olyan zenéket kezdtünk el játszani, amelyeket mi a dobogón ugyanúgy élveztünk, mint a dobogó előtt táncolók. Onnan indult el számomra egy végül is életre szóló pálya.

Benkő László 

A családom elfogadta, hogy beategyüttesben zenélek, de apám kijelentette, hogy mellette biztos egzisztenciát is kell teremtenem. Faterom szintén zenélt, dacára annak, hogy tanár volt a Műszaki Egyetemen. Így aztán jelentkeztem a műegyetemre, amit el is végeztem. Ám végül soha nem kellett mérnökként dolgoznom, mert a zenei pálya bejött. Igaz, sok megpróbáltatással járt, nagyon göröngyös volt az út. De azt mondhatom: mindez megérte, elégedettséggel tölt el, és még egzisztenciális biztonságot is teremtett.

Idén már ötvenöt éves az Omega, ezt ünnepeljük meg jubileumi koncertsorozattal Németországban, Svájcban, Csehországban, Szlovákiában, Romániában, Magyarországon. December 28-án a Papp László Budapest Sportarénában lesz a turné végállomása. Az előző rendszerben sokáig nem értettem, mi szükség a cenzúrára, amit a hatalom nem is mert nyíltan vállalni, ezért találták ki a sanzon- és táncdalbizottságot, mely elbírálta a szövegeket, zenéket. A korabeli zenekarok, velünk együtt, új világnézetet, gondolkodásmódot, filozófiát hoztak, amely hatással volt a közönségre.

A koncerteken az emberek megfogták egymás kezét, a zene egyfajta menekülés is volt a megpróbáltatások elől. A helyzet annyiban ma is változatlan, hogy mindegy, milyen az ember világnézete, a zene emelkedettsége eléri, hogy képesek legyünk egymás nyakába borulni. Bárhogyan gondolkodjunk is a világról, egy koncert összehozza a különböző szemléletű embereket, akik el tudják felejteni a mindennapokat. Azt remélem, hogy a közönség soraiban a zenénk változatlanul kiváltja az összetartozás érzését."