Elkezdődött a szezon. Már több bálra kaptam meghívót. Nem nyomtatottat, még csak nem is e-mailben. Egy közösségi portálon. Mert manapság már minden valamire való bálnak van Facebook oldala is.

 

 

"...az égbe bál van, minden este bál van..." És Vízkereszttől Hamvazószerdáig itt lent is elég gyakran. Most már Magyarországon is egyre több, de nem messze tőlünk, a szomszédban farsang ideje alatt tényleg zsúfolt a báli kalendár. Bécs ilyenkor mulat. Bálozik. Estéről estére. A bécsiek ebben nemcsak rutinosak, hanem tehetségesek is. Bálozni bécsi műfaj. Mert vannak ugyan nagy hagyományú bálok máshol is Európától Amerikáig, de igazán bálozni mégis csak a bécsiek tudnak. Holott a bál valójában francia találmány. A hagyomány szerint ugyanis az első formális táncos mulatságot VI. Károly francia király menyegzőjén tartották, és a bálozás elterjedése is a franciáknak köszönhető, Párizsban rendezték például az első operabált is, még a XVIII. század elején. És alig egy szűk évszázaddal később már egész Európa bálozott.

 

BÉCS

Igazán bálozni csak a bécsiek tudnak. Ők ebben nemcsak rutinosak, hanem tehetségesek is. Bálozni bécsi műfaj.

Nagyanyám idejében még csokrot küldtek az udvarlók pár nappal a bál előtt… Nem reklamálok, nem nosztalgiázom. A barátaimmal szervezett kis jótékonysági bálra az utolsó évben már mi sem nyomtattunk meghívót. A nyomdaköltséget és a postázási költséget megspóroltuk - több jutott az alapítványnak, amelyet támogattunk.

 

Ahány bál, annyi szokás. Nem volt ez másként Jókai idejében sem:

„…a nyilvános bálok is többnyire valamely jótékony céllal vannak összekötve. Legnépesebb szokott közöttük lenni a jogászok bálja, azután az orvosoké, a technikusoké, az építészeké; de legfényesebb az athléta bál. Ezekben azonban csak külön meghívókkal megtisztelt közönség vehet részt. Vannak azután jótékony egyletek által rendezett calicot-bálok (ahol senki sem visel calicot-t) és álarcos bálok (ahol senki sem visel álarcot). Ezekben mindenki megjelenhet, aki elegánsul van öltözve. Vannak aztán végre a nagyközönség számára rendezett álarcos bálok, ahol nincs föltételezve a viselet díszessége; ezekben aztán egész fesztelenül megy a mulatság. E bálok majdnem mind a nagy Vigadó termeiben tartatnak. A magas aristocratia pedig a saját palotáiban, vagy a nemzeti kaszinó termeiben szokott rendezni zártkörű táncvigalmakat, melyek csak a társadalom legfelső tízezrének a legfelső száza részére vannak nyitva.”

Mindenestre azt nem lenne jó elfelejteni, hogy a bál is ünnep. Egymásé, a közösségé, az életé, önmagunké. A forma pedig jelzi az ünnepet. Az, hogy hogyan adjuk meg a módját, ízlés kérdése, de az ünnepet valahogyan a külsőségekben is jó lenne elválasztani a hétköznapjainktól.

 

Ha az ember ránéz a meghívóra, már tudja, milyen bállal van dolga. Akár elektronikusan, akár postán érkezik. A meghívó a bál névjegykártyája. A papír, a betűtípus, a színek - a formák árulkodnak. Sokszor árulkodóbbak, mint a tartalom. Mint minden meghívónak, a bálinak is közölnie kell, hogy kit, hová, mikor, milyen alkalomból invitál. A báli meghívó kötelező eleme az elvárt viselet megjelölése is. A többi elem szabadon választott, mint például a bál védnökének, a bálanyának, a szervezőbizottságnak, az alapítóknak a feltüntetése, esetleg a bál támogatóinak, barátainak listája. És persze - ha van - a jegy ára és a jótékonysági cél megjelölése.

 

NÉVJEGY

Ha az ember ránéz a meghívóra, már tudja, milyen bállal van dolga. A meghívó a bál névjegykártyája.

Erősen ajánlott elem a visszaigazolási időpont és cím feltüntetése. A meghívásra illik válaszolni, időben köszönettel elfogadni vagy lemondani. A báli vacsora és a bál kezdete általában nem esik egybe. A meghívóban legtöbbször szerepel mindkét időpont. Ültetett vacsoránál lekésni a levest vagy az előételt nemcsak neveletlenség, kellemetlen is az asztalszomszédoknak. Megnyitó beszédről, nyitótáncról - ha az a vacsora előtt van - bocsánatos bűn lemaradni. Bár lehet, hogy ezzel sok protokollszakértő vitatkozna.

 

A meghívóban szereplő elvárt viselet, „dress code” azért van, hogy betartsuk. Ha „white tie” akkor frakk, jöhetnek az érdemrendek, kitüntetések, hölgyeknek szigorúan földig érő nagyestélyi, zárt cipő, kivágott ruha, stóla, kepp. A „balck tie” több mozgásteret enged, a baráti körömben sok férfi például erős színű zoknit visel a szmokinghoz, sokan színes szmokingövet. Ha bálba megyünk a „balck tie” a nőknek hosszú estélyi ruhaként dekódolható - más esetben lehet rövid is, de bálba bokát takaró ruhában megyünk. Kivéve az álarcosbált, bolondozós bált, tollasbált. Ha maszkabál, akkor jelmezben. Ha Alíz csoadországban a bál mottója, akkor szívkirálynőnek öltözzünk, vagy bárminek, ami a meséből szimpatikus, de tartsuk tiszteletben a szervezők kérését.

 

Elsősorban azért, mert jobban fogjuk magunkat érezni, ha az eseményhez és a társasághoz öltözünk, és persze azért is, mert – hölgyeim, lássuk be - a „mit vegyek fel?” és a „láttad miben jelent meg?” azért elég szórakozató része a bálozásnak.

 

Kreatív és lázadó szellemek pedig gondolják meg, mennyivel nagyobb kihívás a szabályok betartásával különbözni, megmutatni sziporkázó személyiségüket.

Sok bálra be sem engedik azt, aki nem a megfelelő öltözékben érkezik, ilyen például a Bécsben a Filharmónikusok bálja vagy a csak TC - ként emlegetett Ball der Industrie und Technik, ezek talán a legszebbek. Hölgyek figyelmébe még egy apróság ajánlható: fehérben általában az első bálozók érkeznek, bizonyos kor után fehér nagyestélyiben megjelenni meghökkenést kelt. Bár e szabály viszonylagosságáról sokat mondhatnának a Bal des Débutantes szervezői: két évtizede hagyományteremtő szándékkal próbálják évről évre összegyűjteni Párizsban, a Hotel Crillonban hollywoodi színészek és orosz oligarchák lányait, akik aztán haute couturben elsőbáloznak - és nem feltétlen fehérben.

 

A teljes cikk a La femme 2011. téli számában olvasható.