Magasságában, kiterjedésében, stílusában, újszerűségében, technológiájában, történetében vagy egészen másban kell keresnünk egy-egy emblematikus épület titkát?

Bilbaót az 1980-as években az útikönyvek szinte kihagyták Spanyolország nevezetességei közül. A baszkok sem voltak büszkék legnagyobb városukra, szürke, füstös, szomorú iparvárosként gondoltak rá, ahol egyre több a tönkrement gyár, a rozsdásodó kikötő. Úgy tűnt, az észak-ibériai metropolis előtt bezárult a jövő, a súlyos megélhetési gondokkal küzdő bilbaóiakon csak a csoda segíthet. A városvezetés egyszer aztán mégiscsak gondolt egyet. José María Gorordo polgármester vezetésével – az ország friss EU-tagságát kihasználva – meghirdették a város revitalizációjának programját, melynek lényege az volt, hogy teljes arculatváltást megvalósítva Bilbao váljon globális kulturális és szolgáltató várossá. A széles nemzetközi kutatásokon alapuló városfejlesztési koncepció kiterjedt az élet minden területére, sőt arra is hangsúlyt helyezett, hogy összefogja és meggyőzze az eleinte szkeptikus lakosságot. A szolgáltató funkciók kiépítése mellett nemzetközi kulturális centrumot álmodtak Bilbaóba, amelynek alapja Európa első Guggenheim-múzeumának felépítése volt. A városvezetés úgy vélte, a projekt sikere leginkább azon múlik, képesek-e világviszonylatban is szenzációs, emblematikus épületet emelni.

A lehetőséget Frank Gehry kanadai−amerikai építész kapta meg, aki olyan önálló műalkotásként is felfogható épületet tervezett, amelynek hatalmas kiállítóterei, csarnokai, konferenciatermei ma évente akár egymillió látogatót is fogadnak. A titánlapokkal borított épület a Nervión folyóban tükröződik − egyaránt emlékeztetve az ott élő halak pikkelyére vagy a környező kikötők hajóira, rakodódaruira. A palota kiszámíthatatlanul örvénylő kontúrjai mágnesként vonzzák a szemet.

A dekonstruktivizmus egyik – szó szerint is – legragyogóbb alkotása az építészet történetében épp annyira meghatározó, mint a városéban. A hátrányos helyzetű Bilbao sikere felülmúlhatatlan: a tizenegy projektet összefűző beruházásnak köszönhetően megváltozott a városhoz, a múzeumhoz való viszony, átalakultak a város viszonyulási pontjai. Bilbao felkerült a turistatérképekre és a bakancslistákra, így az 1997-es megnyitó után megsokszorozódott a térség idegenforgalma és bevétele. Az épület azoknak is élményt nyújt, akik elkerülik a kiállítótereket, más városoknak pedig inspirációt, hogyan hívhatják fel magukra a figyelmet.

A teljes cikk a La femme 2016. tavaszi számában olvasható.