A múlt, a jelen és a jövő bizsergető összekapcsolódása már egy átlagos nap alatt is elragadó: egy kultúrkávézóban reggelizni filozófusokkal, kedvenc írónkkal ebédelni egy bisztróban, végül az izgalmas kirakatok sokaságában elveszni, mielőtt lemegy a nap a vibráló sugárutak felett.
A kötelező múzeumok és látnivalók előtti reggelen mindenképpen érdemes egy-egy híresebb kávézóval kezdeni a napot, még akkor is, ha gyakori panaszként hallom, hogy „itt nem tudnak lattét csinálni”. Nem bizony, és nem is foglalkoznak azzal, hogy finom lattét szolgáljanak fel. Inkább rendeljünk egy café serrét (feketét) vagy egy grand crème-et egy szilvupléval a végén, mert errefelé nem a habos-babos kávéköltemények járják. Leülve
|
PÁRIZS
|
|
"A legendás Café de Flore a kultúrkávéházak non plus ultrája a Boulevard Saint-Germainen."
|
nézzünk körül, mert a hely szelleme teszi a kávézást izgalmassá. A kávézók mögöttes tartalma az a hozzáadott érték, amelytől a kávé itt más lesz.
A legendás Café de Flore az ilyen kultúrkávéházak non plus ultrája a Boulevard Saint-Germainen; misztikáját neves írók, költők, filozófusok tartják életben majdnem 130 éve. „Itt kávézni okosabbá tesz” – tartja a városi legenda, talán épp zsongó kulturális életének köszönhetően. Első emeletén gyakran látni filozófustalálkozókat, divattervezők futnak be, filmrendezők csacsognak ifjú színésznőkkel. 1994-től minden évben átadják a Prix de Flore-t, azaz a Flore díjat, amelyet az egykor a reklámiparban dolgozó szépfiú és ünnepelt író, Frédéric Beigbeder alapított. A zsűri tagjai újságírók, s tehetséges fiatal íróknak adják ezt az elismerést. Jutalmuk 6150 euró, egy üveg Pouilly-Fumé, a nevük rágravírozva, továbbá ingyen fogyasztás egy éven át. A dolognak óriási a reklámértéke, ugyanis a könyvesboltok polcán egy széles papírszalaggal árulják majd a díjazott könyvet, amelyen az áll, hogy „Prix de Flore”, és innentől kezdve már biztosan írónak érezheti magát az a szerző. Talán mondanom sem kell, hogy a szomszéd Les Deux Magots kávézóban ugyanez történik, csak ott talán több a hely, elviselhetőbb a hangzavar, és kényelmesebben elférünk…
Eltűnt idők nyomában
Pompás program, ha valaki azért megy Párizsba, hogy kedvenc írójának, festőjének, zeneszerzőjének, színészének nyomába eredjen. Legyen az az elmúlt négy évszázadból szinte bárki, biztosan felfedezhetjük ebben a városban valamelyik bisztróban.
A teljes cikk a La femme 2016. tavaszi számában olvasható.
