Állt a szüleim könyvespolcán egy vastag, kétkötetes könyv, egy filmlexikon, nagy előszeretettel lapozgattam gyerekkoromban. Utólag viszagondolva elég mókás, hogy hat-hétévesen ennyire lekötött ez az olvasmány, hiszen akkoriban a benne szereplők többségének nemhogy a filmjeit nem láttam, de még a nevét sem hallottam soha. Azt hiszem, leginkább a képek nyűgöztek le, a régi filmjelenetek és műtermi portrék, rajtuk néha olyan gyönyörű nőkkel, hogy tátva maradt a szám.

 

Máig emlékszem, az egyik ilyen fotó Greta Garbót ábrázolta Krisztina királynőként, és finom, szabályos, bár kissé hideg vonásai láttán úgy éreztem, élő ember nem is lehet ennyire szép. A másik kedvenc fényképemen egy jól megtermett skót juhászkutya nyakát átölelve hosszú, sötét hajú kislány mosolygott a világba olyan kék szemmel, hogy az még a fekete-fehér felvételen is világított. Olvasni már tudtam, de angolul még nem, így némi nehézségek árán betűztem ki a képaláírást: Elisabeth Taylor.

 

A lány, akinek mindene megvolt

 

Amikor nemrégiben 79 éves korában elhunyt az ametisztszeműek királynőjeként emlegetett Taylor, öt földrész mozinézői gyászolták. Miután hosszabb ideje visszavonultan élt, a halála arra is alkalmat kínált, hogy az újságok felelevenítsék, híres filmjein, legendás külsején és viharos kapcsolatain túl mi minden jellemezte a maga idejében a világ legszebb asszonyának tartott sztárt.
Teljes joggal kaphatta meg A lány, akinek mindene megvolt című film főszerepét, hiszen neki osztályrészéül jutott minden, amire épeszű nő csak vágyhat: szépség és hírnév, szerelem és csodálat, siker és gazdagság. Több mint ötven filmben játszott, köztük olyan klasszikusokban, mint a védjegyévé vált Kleopátra. Nyolcszor ment férjhez, ebből kétszer ugyanahhoz a férfihoz, élete nagy szerelméhez, Richard Burtonhöz.
Halálakor egymilliárd dollárost vagyont hagyott hátra, amit ráadásul a saját erejéből gyűjtött, hiszen egyedül a Kleopátráért mai árfolyamon számítva 47 millió dollárt kapott, később pedig az üzleti életben aratott sikereket a nevét viselő parfümökkel és ékszerekkel. Ez utóbbiakat magánemberként is kedvelte, gyűjteményében olyan különlegességek szerepeltek, mint a 33,19 karátos Krupp-gyémánt, amely ugyanúgy Richard Burton ajándéka volt, mint a világhírű Burton-Taylor-gyémánt: a körte alakú, 69,42 karátos ritkaság 1969-ben egymillió dollárt ért.

ELIZABETH TAYLOR, AKINEK MINDENE MEGVOLT: SZÉPSÉG, HÍRNÉV, CSODÁLAT, SIKER, GAZDAGSÁG.

A körte alakú Burton-Taylor 69,42 karátos gyémánt 1969-ben egymillió dollárt ért.

A színésznőnek tehát minden oka megvolt rá, hogy boldogan éljen, amíg meg nem hal. Bizonyára így is tett, mégis hozott olyan döntéseket, amelyekért semmiképpen nem irigyelhetjük. Példának okáért hiába szerepelt férjei listáján a kor körülrajongott filmsztárja, Richard Burton, kapcsolatuk pokoli mélységeiről nemcsak az árulkodik, hogy mindkét házasságuk válással végződött.
Taylor pályafutása egyik csúcsának az alkohol rabjává vált, párját szeretve gyűlölő Martha szerepét tartják a Nem félünk a farkastól című Albee-darabban; a filmben állítólag a saját házasságukat játszották el a férjet alakító Burtonnel. Emellett sok szenvedést hoztak neki szenvedélybetegségei is, gyógyszer-, drog- és akoholfüggősége, amelyektől változó sikerrel próbált megszabadulni.

 

Az evolúció öröksége

 

A tudósok szerint, bár az udvarias ember tudatosan igyekszik a belső értékeket előnyben részesíteni, a vizsgálatok azt mutatják, hogy a vonzó külsejű emberek az élet minden területén jobban érvényesülnek. Pszichológiai kísérletekben például a résztvevőkkel hibás dolgozatokat értékeltettek úgy, hogy csatolták hozzájuk különböző gyerekek mint lehetséges szerzők fotóját. A szebb gyerekek sorra jobb jegyet kaptak. Egy másik vizsgálat is azt az eredményt hozta, hogy a jobb külsejű vádlottakra kedvezőbb ítéletet szabnak ki a bírók.
A szépséget ugyanis gyerekkorunktól ösztönösen a jósággal azonosítjuk, és felnőttként is intelligensebbnek tartjuk az általános szépségideálnak megfelelő, szimmetrikus, harmonikus arcokat. Mindez evolúciós örökségünk, a túlélést szolgálja, hiszen a két nem kölcsönösen azokat a vonásokat találja szépnek és vonzónak a másikban, amelyek a termékenységről árulkodnak.

MINDEN EGYÜTT?

A szép emberek állítólag az élet minden területén jobban érvényesülnek. A szépséget ugyanis ösztönösen a jósággal azonosítjuk.

Ilyen körülmények között érthető, ha ösztönösen úgy véljük, hogy egy szép ember élete csakis megszakítás nélküli diadalmenet lehet. Holott Elisabeth Taylor mellett számos ünnepelt és körülrajongott kolléganője lép bele kívülálló számára elkerülhetőnek tűnő csapdákba.
Közülük Michelle Pfeiffer sokszor mondta már el azt, hogy nem tartja magát szépnek, bájos, széles mosolyú száját például szívesen hasonlítja egy kacsa csőréhez. Ilyenkor soha nem tudom eldönteni: vajon csak szerénykedik, vagy valóban csúnyának érzi magát? Lehetséges, hogy ő is a leginkább az anorexiásokra jellemző szelektív vakságban szenved, akik akkor is ronda kövérnek látják magukat a tükörben, ha a mérleg nyelve már alig mozdul odébb, amikor ráállnak? Mert ugyan ki lehetne szebb, mint ő volt a Veszedelmes viszonyok Madame de Tourveljeként, amint zafírkék szemével szerelmesen rámosolygott az ármánykodó Valmont márkira?

 

Az egyiknek baklövés, a másiknak siker

 

Akármilyennek találja is magát a színésznő (szerintem ugyan most, 53 éves korában még sokkal szebb, mint volt húszévesen), privilegizált helyzete nem akadályozta meg abban, hogy elkövessen néhány szakmai baklövést. Ami az ő szempontjából később szarvashibának bizonyult, az a szerepet végül megcsípő kolléganőknek világhírt, Oscar-díjat vagy rengeteg pénzt hozott – esetleg mindhármat egyszerre.

 

 

Jó példa lehet erre a Szerelmes Shakespeare bájos Lady Violája, akinek jóvoltából Gwyneth Paltrow rebeghetett meghatottan köszönetet az aranyszobrocskáért papának, mamának és összes filmes barátaiknak. A Macskanő, akinek szexis bőrébe a kamerák előtt már Halle Berry bújhatott bele. Vagy az Elemi ösztön főszerepe, amely a csúcsra juttatta Sharon Stone-t a fimvilágban, a férfi nézőket pedig a vászon előtt. Ki tudja, mi tántorította el Michelle Pfeiffert a titokzatos és gátlástalan írónő, Catherine szerepétől? Talán éppen a leghírhedtebb jelenet, amely betekintést engedett az alsóneműt fölösleges luxusnak tartó szőke szépség szoknyája alá?

Michelle mindenesetre ugyanúgy visszautasította a felkérést, mint tette néhány évvel korábban a Kék lagúna esetében. Ez utóbbinál a meghallgatáson még részt vett, utána viszont úgy nyilatkozott, kellemetlenül érezné magát a paradicsomi ártatlanságból szexuális hatalma tudatára ébredő Emmeline bőrében. Így aztán Brooke Shields-nek jutott a lehetőség, hogy pusztán saját hosszú hajába burkolózva lubickolhasson iránta élénken érdeklődő párja mellett az édenkerti lagúna kék vizében, alakításával hosszú évekre bebetonozva magát a kamaszfiúk életre kelt álmának szerepkörébe.

 

Pfeiffer szemmel láthatólag azok közé a művészek közé tartozik, akiket a várható szakmai és anyagi nyereségen túl egyéb, mondhatni, érzelmi megfontolások is irányítanak egy-egy ajánlat mérlegelésekor. Mással aligha lehet magyarázni, hogy visszautasította például az öt Oscart nyert és kultuszdarabbá vált, de hihetetlenül kegyetlen és véres thriller, A bárányok hallgatnak női főszerepét. A végül Jodie Fosterrel leforgatott horror még az egyébként lelkileg strapabírónak tűnő Anthony Hopkinst is annyira megviselte, hogy – mint nemrégiben egy interjúban bevallotta – csak azért vállalta el, mert az érte kapott gázsiból finanszírozni tudta édesanyja költséges gyógykezelését.
Eredetileg Michelle-nek szánták az 1992-es Tom Cruise film, az Egy becsületbeli ügy nőalakját is, ő viszont kifogásolta, hogy a stúdió túlságosan hangsúlyozni akarta a két főszerepő közötti szerelmi szálat. A gyilkossági ügyben nyomozó elszánt ügyvédnőt így egy keményebb fából faragott színésznőre, Demi Moore-ra bízták. A Pretty Womant pedig – amelynek jóvoltából Julia Roberts széles mosollyal az arcán örökre ott sétál képzeletünkben a Rodeo Drive-on – Pfeiffer azzal utasította vissza, hogy nem tetszik neki a forgatókönyv hangneme.

 

Kim jó denevérre tett

 

A Michelle Pfeiffer által visszautasított szerepek listáján található még a Batman Vicky Vale-je is. Az Oscarral jutamazott filmben a szemfüles és makacs újságírónőt végül Kim Basinger játszotta el, és ezzel olyannyira felszökött az ázsiója, hogy később több szerepet csak azért nem kapott meg, mert a produkció költségvetéséből nem tudták kigazdálkodni a gázsiját.

 

 

Kim, a modellből lett szőke filmsztár tehát a Batmannel jó lóra (vagyis ez esetben denevérre) tett, néhány döntése azonban kevésbé szerencsésnek bizonyult. Például őt is aggaszthatta az Elemi ösztön burkolatlan erotikája, mert Pfeifferhez hasonlóan kedvesen nemet mondott a felkérésre, ahogyan (Glen Close-zal ellentétben) Michael Douglast sem óhajtotta szerelmével üldözni a Végzetes vonzerőben – holott, mint tudjuk, mindkét filmből óriási siker és máig tartó beszédtéma lett. Kimaradt a két Oscart nyert romantikus krimiből, a Ghostból, amelyben Demi Moore játszhatta el a síron túlról is visszatérő Sam (Patrich Swayze) bájos szerelmét. Hasonlóképpen elpasszolta az esélyt, hogy Keanu Reeves oldalán száguldozhasson Féktelenül, előzékenyen átengedve a lehetőséget Sandra Bullocknak.

MULASZTÁS

Kim Basinger lehetséges Oscar-díjak és világsikerek hosszú sorát hagyta ki azzal, hogy rossz döntéseket hozott.

Kim Basinger pályafutása azonban annak a mondásnak az igazságát is bizonyítja, hogy ha egy ajtó bezárul, kinyílik egy másik. A szőke szépség csak gratulálhatott magának, amiért udvariasan azt is visszautasította, akit kevesen szoktak: magát Woody Allent. Az író-rendező ugyanis eredetileg Basingert kérte fel arra a szerepre, amelyet azután Mia Farrow kapott meg, mert Kim inkább a 9 és fél hét addiktív szadomazo-kapcsolatba keveredő Elisabeth-jére mondott igent. Jól tette, az erotikus dráma a tengerentúlon ugyan csak mérsékelt sikert aratott, nemzetközi színtéren viszont népes rajongótábort hozott a bizarr (és később gyakran parodizált) szexjeleneteket meggyőzően alakító színésznőnek.

 

Ha létezik olyan feladat, amelynek elmulasztását Basinger valószínűleg szintén nem bánta meg, az a Tágra zárt szemek lehet. Tom Cruise és Nicole Kidman utolsó közös filmje köztudomásúlag a végső szöget verte bele a sztárpár házasságának koporsójába, és Kim akkoriban még aligha kívánt hasonló sorsot saját házasságának. Férjével, Alec Baldwinnel a Fogd a nőt, és fuss forgatásán találkoztak, ahol stílusosan szeremespárt alakítottak. Egy darabig minden valóra vált tündérmesének látszott: összeházasodtak, megszületett a kisányuk, Ireland, de mire megünnepelhették volna kapcsolatuk tizedik évfordulóját, már a válóperes bíróság előtt álltak.
Baldwin szerint volt felesége ettől kezdve minden lehető és lehetetlen módon igyekezett megakadályozni őt abban, hogy továbbra is tarthassa a kapcsolatot a lányával.

 

 

A helyzet olyannyira elmérgesedett, hogy Baldwin állítólag még az öngyilkosság gondolatával is foglalkozott, majd könyvben írta meg a gyerekért folytatott küzdelme krónikáját. Ahogyan bölcs kolléganőm szokta mondani, a másik érintett bizonyára teljesen más történetet mesélne el, de Basinger és Baldwin kapcsolata a Tágra zárt szemek nélkül is katasztrofális véget ért. Kim azóta bizonyára százszor is meggondolja, beenged-e valakit az életébe, volt férje pedig örökre megtanulta, hogy a legszebb nő is képes randa boszorkánnyá változni, ha felingerlik.