Erre a megtisztelő címre persze nem én tarthatok számot, hanem azok a legújabb Mercedes-Benz modellek, amelyeket kipróbálhattam. Jóvoltukból azonban átmenetileg én is királynőnek érezhettem magam.

Imádok nagy, sötét autó lenni. Általában ugyanis kis, enciánkék autó vagyok, akit kedves közlekedőtársai nagy előszeretettel néznek levegőnek, vesznek semmibe, próbálnak meg leszorítani az útról. Ha viszont átülök egy kellően tekintélyt parancsoló járműbe – mint nemrégiben a Mercedes-Benz legújabb modelljeibe –, akkor ugyanezek a kedves autóstársak mindjárt nagyobb respektussal viszonyulnak hozzám. Szóba sem jöhet például, hogy elémkanyarodjanak a mellékutcából, dühösen villogtassák rám a fényszórójukat, vagy kiszemtelenkedjenek elém, ha tempósan közeledem az autópályán. Éppen ellenkezőleg, amint feltűnök a visszapillantó tükrükben, ész nélkül iszkolnak vissza a külső sávba. És én ezt nagyon élvezem.

A történelem első autótesztje

Azt hihetnénk, ebben az élvezetben egy találékony férfiú, tudniillik Carl Benz jóvoltából lehet részünk, hiszen pontosan 125 évvel ezelőtt, 1886-ban ő szabadalmaztatta a világ első gázmotor-üzemű járművét. Valójában a dicsőség csak részben illeti őt. Ha Carl Benz történetesen nem házasember, akkor talán még ma is gyalog járnánk, legföljebb ha omnibuszon. Herr Benz azonban előrelátóan feleségül vette Bertha Ringer kisasszonyt, és ez a szép, okos, valamint kiváló pénzügyi és műszaki érzékkel megáldott nő a férjénél sokkal jobban felismerte az autózásban rejlő praktikus lehetőségeket. Miközben a férfi naphosszat a műhelyében matatott újabb és újabb modelljein, az asszony titokban kikölcsönözte az egyik háromkerekűt, hagyott egy cédulát a férjének a konyhaasztalon, maga mögé ültette a két fiát, Eugent és Richardot, majd mannheimi otthonukból elindult a 106 kilométerre lévő Pforzheim felé, hogy meglátogassa az édesanyját.

Elvégre mi másra való az autó, mint arra, hogy gyorsan eljussunk vele oda, ahová akarunk?

Az 1888-as, autóstörténelmet író utazás nagy ugrást jelentett az emberiség, de Bertha Benz számára is. Olyan útvonalat kellett választania, ahol patikákat talált, és alkoholt vehetett üzemanyagnak. Útközben egyszer eldugult a benzinvezeték, ezt a hibát az egyik kiegyenesített hajtűjével hárította el, a gyújtókábel levált szigetelését a harisnyakötőjével pótolta, a hűtővíztartályt útszéli kutakból és patakokból töltötte fel, míg az elszenesedett fékbetét újrabőrözésére egy falusi kovácsot vett rá. Ha olyan emelkedőhöz értek, amelyre a két és fél lóerős motorral nem tudtak felkapaszkodni, a fiúk tolták az autót (ebből Bertha azt a következtetést vonta le, hogy hegymenethez szükség van egy alacsonyabb sebességfokozatra, és a férje a későbbi modellekbe ezt be is építette). Kora hajnalban indultak, és késő este meglehetősen megviselt állapotban érkeztek meg a nagymamához, ahonnan az asszony táviratban értesítette a sikerről a férjét. Ezzel megszületett a mai értelemben vett autó: a szabadság és a határtalan mobilitás szimbóluma.

Tökéletes biztonságban

Ebből is látszik, a Mercedes-Benznél nagy hagyományai vannak az autótesztelésnek, és annak, hogy a legújabb modelleket egy nő vesse alá próbának. Így válhattam néhány napra én is Bertha Benz utódjává. Nem a két német város között gyakoroltam ugyan, ahol ma is végigautózhatunk az ő nevét viselő emlékútvonalon, hanem Ausztria és Olaszország hegyes vidékein, de ez is legalább olyan kalandosnak bizonyult. Szerencsére nem kellett gyújtókábelt szigetelnünk, fékbetétet cserélnünk és benzinkábelt kidugítanunk, mert én sem harisnyatartót, sem hajtűt nem hordok, de hát ilyesmire manapság már egyetlen, magára valamit adó autónál sincs szükség, hát még egy Marcedesnél.

Az út során néha az a benyomásom támadt, hogy tulajdonképpen rám sincs különösebben nagy szükség. Ezek a modellek mind automata váltóval üzemelnek, vagyis a nem létező kuplunggal eleve nem kell foglalkozni. Autópályán, egyenletes sebességgel haladva beállíthatjuk a tempomatot, és akkor a gázpedált sem kell nyomni. Egyik nagy kedvencem, az elegáns C-osztály autóinál már az alapmodell is tartalmaz olyan biztonsági berendezéseket, mint a sávtartó automatika, a holttér-figyelő rendszer és a sofőr éberségét figyelő elektronika, magyarán ha neadjisten meggondolatlan manőverre ragadtatnám magam, abban a kocsi azonnal megakadályoz.

És akkor még nem beszéltem az olyan szolgáltatásokról, mint a távolságszabályozó vagy a tolatóradar, amelyek azt gátolják meg, hogy előttem vagy mögöttem okozzak valami kalamajkát. Egy másik modell, az új CLS szervókormánya akár helyettem is gondolkodik (ha mondjuk óvatlanul akarnék sávot váltani), emellett pedig folyamatosan 12 elektronikus asszisztens gondoskodik arról, hogy elkerüljem a veszélyeket. Innen már tényleg csak egyetlen lépés az a jármű, amelyikbe beülök, bemondom, hová szeretnék menni, majd kényelmesen hátradőlök, behunyom a szemem, és a többiről az autó nevéhez illően automatikusan gondoskodik.

Ez egyfelől hallatlanul kényelmes lenne, másfelől nagy kár, mert Mercedest vezetni kimondottan élvezetes. És most nem arra a kellemes borzongásra gondolok, amit akkor élhetünk át, ha az autópálya-parkolóban kipattanva az ezüstszínű, kabrióvá alakítható SLK roadsterből mindenki minket bámul. Vagy ha az összes járókelő utánunk fordul, miközben lehúzott tetővel, királynői modorban hajtunk végig a Garda-tó napfényes partján. Ez sem rossz, de nekem fontosabb, hogy azt érezzem, az autó könnyedén engedelmeskedik nekem. Reagál a legfinomabb mozdulataimra, szinte kitalálja a gondolataimat, ha pedig odalépek a gázra, akkor senki nem veheti fel velem a versenyt.

A CLS-t vezetve néha az az érzésem támadt, az autó mindjárt kitárja a szárnyait és hipp-hopp, a magasba emelkedik. Mindemellett egy-egy új Mercedes-Benz modell keveset fogyaszt, kicsi az ökológiai lábnyoma, és amit mindenki tud róla, nagyon szép. Egyszóval: tökéletes.