Másfél évtized után úgy érezte, váltania kell, és amíg a gyerekeivel otthon volt, „mellékesen” elvégzett egy coach-iskolát. Mindez a tapasztalat együtt indította arra, hogy önkéntes mentorként segítsen a fiatal tehetségeknek.
− Szerencsére egyre több cég ismeri fel a mentorálás, a tehetséggondozás jelentőségét. Miért van szükség emellett még civil kezdeményezésre is?
− A Tehetséghidak projekt keretében megvalósuló Tehetség Piactér program az egész országot lefedi, és mentoraink az élet nagyon sokféle területéről érkeznek. Valóban sok vállalati mentorprogram fut az országban, de ha a fiatalok felkarolását, tehetségük kibontakoztatását egy erre szakosodott, nonprofit civil szervezet keretében szervezzük, akkor sokkal többet tudunk elérni: a sokszínűségtől formálódik a diák, teljesebb lesz a pályaképe. Van olyan mentoráltunk, akit tavaly egy kutatóbiológus vett a szárnyai alá, idén pedig – mert újra jelentkezett – egy pénzügyi vezetőtől kap tanácsokat. Így tud tovább épülni.
− Pontosan mi az önkéntes mentorság lényege?
− Én nagyon szerencsésnek tartom magam ebből a szempontból. Kiváló szakemberektől, mentoroktól tanulhattam a televíziózást – Vitray Tamástól, Horváth Ádámtól –, és a jogi karon, valamint később a baráti, ismeretségi körömben is nagyszerű emberekkel hozott össze a sors. És ennek a másik oldala is igaz: az RTL Klubnál főszerkesztőként mindig is örömet szerzett, ha segíteni tudtam a kollégáimnak. Lehet, hogy ez csak egy néhány mondatos visszajelzés volt vagy egy „kézen fogás” addig, amíg a másik megtalálta a maga útját. Amikor elindult a Tehetség Piactér program, és lehetőségem nyílt arra, hogy mentorként kapcsolódjak be a munkájukba, tudtam, hogy ez nem véletlen: nekem itt a helyem. Segített a coaching során megszerzett tudás és az a személyes tapasztalat, amelyet én kaptam korábban. Azt éreztem, hogy ha tehetem, ebből vissza kell adnom. A mentorprogram lényege – és egyben legfőbb ereje –, hogy egymástól távol álló embereket köt össze, ezáltal sokkal szélesebb világképet, tapasztalatot kaphat a fiatal. Egy olyan segítő kerül mellé, akitől lehet kérdezni. Olyan területek kapcsolódnak, amelyek egyébként nem biztos, hogy találkoznának: a kiváló zongoristatehetség egy, a pénzügyi világban ismert mentor kezébe kerül, az ő látókörét, gondolkodását és kapcsolatrendszerét ismerheti meg.
− És ez miért jó? Mit mond a tőzsdeguru a művészpalántának?
− Ezek a fiatalok sokféle segítséget kapnak a tanáraiktól, szüleiktől, de ezek jellemzően mind egy területre koncentrálódnak. Ma viszont a világ ennél összetettebb ismeretet igényel. A Tehetség Piactér abban segíti őket, hogy a tehetségüket hogyan lehet tőkévé kovácsolni, a lehető legjobban kibontakoztatni. Ma már korántsem biztos, hogy egy kiváló matematikus egy kutatóintézet keretei között tud majd dolgozni; boldogulnia kell másutt, más körülmények között is, hiszen lehet, hogy pár év múlva egy világcég vezetője lesz. Amikor jelentkezik egy diák, akkor azt is megvizsgáljuk, hogy milyen mentor passzol hozzá. Nem a szakterület, hanem inkább a személyiség, az életút alapján. Azt látom, hogy a mentoroknak is érdekesek ezek a találkozások, ők is rengeteget kapnak a fiataloktól.
− Ön kit választott?
− Az én legutóbbi mentoráltam az újságírás iránt érdeklődött, de nem kommunikáció vagy újságírás szakon tanul. A mi találkozásaink nem is a szakmáról szóltak: színházba mentünk, leveleztünk, kvízjátékot állítottunk össze közösen, és úgy érzem, sikerült neki segítenem– akár egy telefonnal vagy kávéval – akkor, amikor erre szüksége volt.
− A többi mentorra is érvényes ez a fajta kölcsönösség?
− Havonta van mentortalálkozó, formálódik egyfajta közösség diákok, mentorok között. Ezért a többiek nevében is merem mondani, hogy függetlenül attól, hogy kinek milyen a háttere, a fiatalok olyan világot hoznak közel hozzánk, amiből mi is tanulhatunk. Megismerni a mostani húszévesek kíváncsiságát, érdeklődését ugyanakkora érték a mentoroknak, mint segíteni őket. Az, hogy ez mennyire így van, jól jelzi, hogy sokan a La femme által kezdeményezett 50 tehetséges magyar fiatal programban is örömmel vállalták a mentorságot, miközben tavaly volt már egy diákjuk. Ha a mentorság nem lenne számukra is örömteli, aligha folytatnák ezt a munkát.
− Hány fiatalnak tudtak eddig így segíteni?
− A Tehetség Piactér program az 50 tehetséges magyar fiatal kezdeményezés „hétköznapi” változata. Két év alatt 200 diáknak segítettünk a legkülönbözőbb módon kitöltött mentori keretprogrammal. Büszkék vagyunk rá, hogy nagyon sok remek szakember, kutatók, művészek, üzletemberek áldoztak az életükből arra, hogy segítsék a fiatalok előrejutását.
− Erre sokan legyinthetnek, hogy persze, elég csak tehetségesnek lenni, és bekerülni a programba…
− Azt kell mondanom, ez így még kevés. Ha találunk a diáknak egy mentort, aki az anyaga átolvasása után lát fantáziát a fiatalban, akkor mi összekötjük őket, majd tudatosan hátralépünk egy kicsit. Nem tehetünk a sikerért helyettük. Én rendre arra biztatom a diákokat, hogy telefonáljanak, írjanak, legyenek bátrak és kíváncsiak, akarjanak minél többet megtudni az adott szakembertől. Mi megmutatjuk az ajtót, de a küszöböt nekik kell átlépniük. A mi célunk az, hogy nekik is fontos legyen a mentori segítség, hiszen csak ekkor tudnak igazán sokat profitálni belőle.
