"A huszonegy éves Bálint Karoláról már biztosan lehet tudni, hogy az ő élettere az informatika valamelyik megújuló ágában lelhető fel. "

lorem iposum dolor

Praesent suscipit aliquam urna. Praesent et velit lorem. Fusce id ligula odio. Aenean feugiat ante ut sapien fermentum mollis.
rendben
 
 

Merre vezet a siker útja?

A huszonegy éves Bálint Karoláról már biztosan lehet tudni, hogy az ő élettere az informatika valamelyik megújuló ágában lelhető fel.

Gyerekként még orvos szerettem volna lenni, de a gimnázium alatt megtetszett az informatikában rejlő rengeteg lehetőség, és rájöttem, hogy ennek segítségével szintén sokat tehetnék az emberekért – mondja Bálint Karola, aki a La femme 50 tehetséges magyar fiatal program harmadik évadjába került be. Középiskolai tanárai biztatására egyre többet foglalkozott az informatikával. Kezdetben robotok programozásával gyakorolt, majd szakkörökön vett részt, különböző versenyeken, nemzetközi megméretéseken indult.

 

„A szegedi egyetemen találkoztam az egészségügyi informatikai kutatásokkal, a második félévben, tavasszal egy kurzus keretében igyekeztem elmélyedni ebben a témában… Mindig is érdekelt ez a terület: arról van szó, hogy az ember az informatikai megoldások révén többet tudhat meg az egészségügy állapotáról. Szerintem ez jó dolog, mert az egészségügyet és az informatikát így össze lehet kötni. Azonnal megfogott a téma, az informatikán keresztül a gyerekkori álmomhoz is közelebb kerülhettem egy kicsit” – mondta Karola, hozzátéve: ma már a digitális egészségügynek is számos területe van.

„Maga a telemedicina távgyógyászatot jelent – emeli ki. – Ide tartoznak az e-health-alkalmazások, a távfelügyelet, valamint a különböző okoseszközök, amelyek előnye, hogy a rendelkezésre álló szenzorok segítségével megmérhetjük fiziológiai adatainkat, majd ezeket automatikusan továbbíthatjuk az orvoshoz. A fogalom a beteg–orvos-, a beteg–beteg- és az orvos–orvos-kommunikációra egyaránt kiterjed, magában foglalja a távkonzultációt, valamint a digitális képalkotó vizsgálatok eredményeinek továbbítását.”

 

 

Két szegedi egyetemista


Karolának volt már alkalma némi kitekintésre is a világban. Az elmúlt időszak legfontosabb eredményének tartja, hogy tavaly elnyerte a Google 2017-es EMEA Women Techmakers Scholars Program ösztöndíját, így részt vehetett egy négynapos programon a Google londoni irodájában. A rendezvény célja, hogy támogassa az informatikuslányokat, inspirációt nyújtson az ezen a területen tevékenykedő pályakezdőknek, és arra ösztönözze a diákokat, hogy ők maguk is népszerűsítő programokat szervezzenek fiatalabb társaiknak. A kiválasztást komoly és hosszadalmas pályáztatás előzte meg, amely során az Európából, Közel-Keletről és Afrikából jelentkező legjobb 20 pályázó közé Karolát is beválogatták.

A kávéház zümmögő légterébe meg a beszélgetésünkbe ebben a pillanatban toppan be Karola tehetségprogrami mentora, Beck György, a Vodafone elnöke. Tudható róluk, hogy mentor és mentoráltja gyorsan megtalálta a közös hangot. Jó kapcsolatukat erősítette, hogy Karolához hasonlóan Beck György is a Szegedi Tudományegyetemen végezte felsőfokú tanulmányait. „Karola nagyon tehetséges, széles látókörű, vibráló egyéniség, aki számos lehetőség közül válogathat – mondja a mentor. – Ebből kiindulva az első számú célkitűzésünk az volt, hogy leszűkítsük az őt érdeklő területek körét, és megtaláljuk azt a két-három dolgot, amelyekben a jövőben komolyabban is elmélyedhet. Mert őt sok minden érdekli, de az volt a célunk, hogy koncentráljon arra, amivel kezdetben érdemes foglalkoznia.”

BÁLINT KAROLA
„Első számú célkitűzésünk az volt, hogy leszűkítsük az őt érdeklő területek körét, és megtaláljuk azt a két-három dolgot, amelyekben a jövőben komolyabban is elmélyedhet.”

 

Példaként hozza fel Karola első nagy sikerű, saját fejlesztésű applikációját, a ShopMap bevásárlószoftvert, amellyel komoly elismeréseket is szerzett. Kijutott vele Phoenixbe, az Intel International Science and Engineering Fair (ISEF) világversenyére is, ahol innovatív ötletét és munkáját az 5000 dolláros Oracle Academy különdíjjal jutalmazták „A ShopMap egy Android-alkalmazás, amely a bevásárlásban segít. Megírhatjuk benne a bevásárlólistánkat, majd miután megérkeztünk egy boltba, a térképen megjelenik a listán szereplő termékek helye, egymás után, az optimális sorrendben. Ezáltal vásárlásunk gyorsabb és hatékonyabb lehet.”

 

Miben segít a mentor?


Dr. Beck György maga választotta ki mentoráltját. Saját bevallása szerint azonnal megragadták a figyelmét a fiatal informatikuslány addig elért eredményei, kreativitása és sokszínű érdeklődési köre. A matematikus végzettségű üzletember figyelemre méltó pályafutása alatt a Digital Equipment Corporation, a Compaq, majd a HP és a Vodafone hazai leányvállalatát is vezette. 2011 óta pedig a Vodafone Magyarország Zrt. elnöke. Munkája mellett nagy hangsúlyt fektet a tehetséggondozásra. Az 50 tehetséges magyar fiatal mentorprogramnak már több éve lelkes támogatója…

 

Bálint Karola

III. évad

Mentor: Dr. Beck György

Tizenkét évesen kezdett a programozásba, csapattal többször indult különböző robotikaversenyeken, 2016-ban az Intel International Science and Engineering Fair (ISEF) világversenyéréről elhozta az Oracle Academy 5000 dolláros különdíját. 2015-ben kezdte meg tanulmányait a Szegedi Tudományegyetem programtervező informatikus szakán. Felvételt nyert az Eötvös Loránd-szakkollégiumba is, ahol csatlakozott az informatikai műhelyhez. Jelenleg a digitális egészségügy, a telemedicina foglalkoztatja leginkább.

 

„Úgy gondolom, Karolának sok koncentrációra lesz szüksége, nehogy elvesszen az információk rengetegében – mondja –, tudjuk, hogy a digitális technika megváltoztatja a világot, a betegségek hatékony felismerésében és gyógyításában is nyilván így lesz, és Karola most az ehhez szükséges alaptudást szedi össze, amely segíti hosszú távú céljai és a siker elérésében!” Itt mindjárt megtudjuk mentori hitvallását is: „Úgy vélem, a mentor az útkeresést segíti: 1. mert akik a programban megjelennek, fantasztikusan nyitottak, a széles sztrádán meg kell találniuk a saját ösvényüket… 2. A mentornak kell segítenie a legjobbat meglelni. 3. Majd a kihívásokban meg kell mutatni az előnyöket, az alternatívákat!”

Karola egyetértően bólint mentora szavaira: „Szeretek sok mindennel foglalkozni, széles az érdeklődési köröm, viszont emiatt gyakran túlvállalom magam. Megértettem, hogy választani kell 1-2 dolgot, fontossági sorrendet kell felállítani… Hogy ne szóródjon szét az érdeklődésem…”

 

 

Nyolcmilliárd mobil


Az egész mentorprogramnak amúgy a fő tanulsága, hogy a legszélesebb érdeklődésű fiatalok tárhatják a világ elé képességeiket, és tudásvágyuk előtt a mentorok révén szélesre nyílik az ismeretek sztrádája. Csakhogy a program maga egy féléves konzultációs időszakkal számol, amennyi nyilván kevés, csak egy csepp a tudás tengerében… Szerencsére nem ritka, hogy mentor és mentoráltja hosszú távra szóló „véd- és dacszövetséget” köt!

 

„A megszerzett alaptudás segíti majd Karolát, hogy az informatika számára érdekes területén jobban elmélyüljön akkor is, ha az egészségügy területét választja hosszú távon, de akkor is, ha végül más mellett dönt” – mondja határozottan Beck György. „Semmi sincs még kizárva – folytatja. – A lehetőség nyitott, nyolcmilliárd mobil van az embereknél, ezt ne felejtsük el.”

 

„Az egyetem mellett – úgy gondolom – az androidos alkalmazásfejlesztésben nagy potenciál van még, ami az egészségügyhöz csatlakozhat… Ez arra motiválná az embereket, hogy egészségesebben éljenek, jobban figyeljenek a kockázatokra…” – mondja Karola. „Amikor a programra jelentkeztem, nem volt még semmi konkrét bennem, hanem arra koncentráltam, hogy új lehetőségeket találjak. Azért jöttem, tanulni!”

Nincs ennél jobb végszó!

Rege Sándor Rege Sándor cikke 2018. március
címkék:
Tehetség
Lepje meg üzleti partnereit, családtagjait egy különleges, személyre szóló ajándékkal.