Két mondat után ellenkező irányba folytatják az útjukat – vagy együtt indulnak közös siker felé. A fiatal feltaláló, Fröhlich Balázs az alternatív energia kutatásával foglalkozik, és egyéni vállalkozóként saját 3D-nyomtatós tervezésből, prototípusgyártásból él. Jelenleg pedig legfontosabb projektje egy 100 százalékosan elektromos meghajtású motor, amelyből a második prototípust nyárra tervezi elkészíteni, majd értékesíteni. Dr. Molnár Imre sikeres, vállalkozásvezetésben és tanácsadásban 25 éves tapasztalatot szerzett coach, közgazdász és építészmérnök, aki jelenleg a Magyar Villamos Művek portfólióigazgatója. A kérdés: hogyan fognak együtt működni?

Dr. Molnár Imre számára nem volt új keletű a „mentor” szerepe, egy másik programban már korábban is részt vett, illetve tanácsadóként, coachként is dolgozik. Viszont ennyire fiatal, az üzleti életbe való berobbanás előtt álló ötlettel még nem találkozott. Megtapasztalhatta Fröchlich Balázs révén azt a végtelen lelkesedést és energiát, amely egy régóta működő vállalkozás esetében már kevésbé jellemző. „Nagyon érdekes, de az tulajdonképpen indifferens, hogy te hiszel-e az adott projektben, konkrétan nekem nem kell beleszeretnem. Az én megítélésem szerint nem ettől a projekttől lesz gazdag és sikeres Balázs, de nagyon jó iskola, az biztos. Én nem az ötletre, hanem Balázsra fókuszáltam végig” – mondja.

Ismerkedés

Imre azzal kezdte az ismerkedést, hogy elutazott Pécsre Balázshoz, lássák, „működik-e a kémia” közöttük. És működött. Lefektették a játékszabályokat, miszerint ha bármilyen témában – legyen szó beszállítói gyakorlatról, technikai, műszaki, gazdasági kommunikációról, kapcsolatfelvételről – kérdések fogalmazódnak meg Balázsban, írja össze őket, és Skype-on vagy személyesen tegye fel bármikor, de este hét előtt, mert utána Imre már a családé.

Egyébként Imrében azóta megfogalmazódott egy kis önkritika az első alkalommal kapcsolatban. „Hazafelé úgy éreztem, kicsit túltoltam az apaszerepemet azzal kapcsolatban, miért is lenne fontos számodra az egyetem gyors befejezése” – mondja Balázsnak, majd magyarázólag nekünk: „Nem győztem hangsúlyozni, hogy legyen egy diploma a kezében. Ezt azóta nem is beszéltük ki.” Balázs azt mondja, sokan intették már, hogy fejezze be a villamosmérnöki szakot, de őt bosszantja a rendszer, hogy megmondják, akkor tud valamit, ha papírja van róla: „Már az előző kutatásaim is bőven túlmutatnak az egyetem határain. Azért járok egyetemre, hogy tudást kapjak, és én már kiszedtem a villamosmérnöki szakból azt, ami nekem kell.”

„Irreális elvárásaid vannak az egyetemmel szemben – feleli mentora –, mert nem azt tanítják, hogy működik a világ. Nem alkalmas arra, hogy naprakész tudást adjon. Viszont nem mennék el ahhoz a fogorvoshoz sem, akiről tudom, hogy nem végezte el az egyetemet, érted? Nem neked lesz fontos, hogy legyen diplomád, hanem az ügyfeleidnek. Persze ebben benne van a generációk közti különbség meg az is, hogy én ilyen diplomahalmozó őrült vagyok. Négy diploma és doktori után sem tudok leállni.”

Határon túli siker

Abban egyetértenek, hogy nehéz megtalálni az egyensúlyt a mentor és a mentorált szerepkörben, mert olyan nagy a tettvágy az emberben, hogy néha nehezére esik visszafognia magát. Balázsék kapcsolatát rögtön a kezdeteknél próbára is tette a sors, ugyanis meghívták őket az egyik legrangosabb startup fesztiválra Berlinbe, a TechCrunch Disruptra. Kategóriánként csak három csapatot invitáltak meg – ingyen lehetővé téve ezzel nekik a bemutatkozást.

Óriási lehetőség volt számukra, de egy dolog hiányzott: a molinó a kiállításhoz, anélkül pedig nem is lett volna érdemes kimenniük. Balázs őrlődött magában, hogy megkérje-e Imrét, Imre pedig amiatt, mert az anyagi finanszírozás már túlmutatna a mentoráláson. Végül a mentor úgy döntött, hogy nem tudna nyugodtan aludni, ha rajta múlna a bemutatkozás, így segített nekik. És azóta érdeklődnek Németországból, Japánból, Indiából is Balázs elektromos meghajtású motorja iránt, és közelebb került ahhoz, hogy idén nyárra elkészüljön a már eladásra szánt prototípus, a CafeBrake.

Van kihez fordulni

Balázs havonta legalább egyszer felhívta Imrét, hogy elmesélje, mik az új történések, és kikérte a véleményét, szakértelmét bizonyos kérdésekben. A mentor végig egyfajta racionálisan gondolkodó vezető volt, aki, ha kellett, józanságra és türelemre intette mentoráltját, kicsit kompenzálva azt, amit ő sosem kapott meg. „Nekem rosszabbnál rosszabb főnökeim voltak, és az egyetemi évek sem hagytak mély nyomot bennem. Balázshoz hasonlóan én is belülről motivált ember vagyok, magamat kell újra és újra felépítenem, nem kívülről várom a megerősítést. De azért biztosan jó lett volna olykor, ha van kihez fordulni segítségért.”

Balázs jó úton halad a történelembe való bevonulás felé. Kétévnyi kemény munkája kezd most beérni, de sokáig nem gondolta volna, hogy egyáltalán eljön ez a pillanat. Hiszen anno egy hónap alatt tervezte meg az első prototípust, majd két évig csak egy 3D-s modellt nézegetett, úgy érezte, egy helyben toporog, ráadásul, mivel minden pénzét feltette a projektre, előfordult, hogy azt kellett mondania a barátnőjének, hogy adott hónapban nem mennek se étterembe, se moziba…

„Kivételes ez a fajta elköteleződés, amilyen Balázsé – mondja lelkesen Imre. – Szeretnék olyan világban élni, ahol a Balázshoz hasonló kaliberű emberek uralják a közéletet.”