Egyszer volt, hol nem volt… „A szüleim Kolozsváron jártak egyetemre, ott ismerkedtek meg, s teljesen természetes módon kerültek kapcsolatba az akkor kibontakozó táncház mozgalommal, bár egyikük sem zenész vagy táncos” – meséli Enyedi Ágnes. Hároméves korában települt Magyarországra a család, s attól fogva Székesfehérváron éltek, de nyaranta soha nem hagyta ki Kallós Zoltán népzenei táborait, ahol hagyományőrző táncosokkal és zenészekkel is találkozhatott.
A székesfehérvári zeneiskolában ugyan hegedülni is tanult, ám amikor Vakler Anna növendéke lett, ahogy telt-múlt az idő, egyre világosabbá vált számára, hogy a népdaléneklés lesz a hivatása. Tíz évig irányította a felkészülését Vakler tanárnő, s máig ellátja tanácsokkal. Hasonlóan Kallós Zoltánhoz, aki nemcsak arra kérte fel, hogy lemezeken énekeljen, de több alkalommal elhívta fellépésekre is.
Az erdélyi gyökerek abban is megmutatkoznak, hogy Enyedi Ágnes nem egyszerűen csak előadója a népdaloknak, hanem a népdalgyűjtés is nagy szerepet játszik életében, jelentős részben persze éppen Kallós Zoltán hatására. Nem véletlenül iratkozott be érettségi után az Eötvös Lóránd Tudományegyetem néprajz szakára. 2008 óta rendszeresen járja az erdélyi falvakat, s felkeresi a még énekelni tudó idős asszonyokat és férfiakat. Amikor csak teheti, visszajár a népzene forrásvidékeire. A gyűjtőutak tapasztalatait részint a színpadon hasznosítja, részint pedig – a népi ének tanáraként – a tanítványainak próbálja átadni az autentikus előadásmód titkait.
Az elmúlt években szólóban és a Magos vagy a Tázló együttesek énekeseként, illetve a Magyar Állami Népi Együttessel és a Duna Művészegyüttessel több kontinens számos országában, valamint itthon, Magyarországon is megszámlálhatatlan helyen lépett fel. Aa mentorprogramtól ezért, amellett, hogy inspiratív és tehetséges fiatalokkal szeretne megismerkedni, elsősorban a menedzserszemlélet elsajátítását reméli. A maga előadói pályájának menedzselése mellett igen fontosnak tartaná, hogy a műfaj is, amit tiszta szívéből szeret és képvisel, minél nagyobb társadalmi elismerést és megbecsülést kapjon. Mély meggyőződéssel vallja, hogy a népzene és a néptánc azok számára is élvezhető, szórakoztató, esztétikai értéket átadó és lélekemelő műfaj, akik nem professzionális művelői ezeknek. Az előadók és velük együtt a népzene egyre jobb menedzselése abban is segíthet, így reméli, hogy egy szélesebb kör is megismerje a művészeket és együtteseiket.
