Tehetségét apai nagyszüleitől és édesapjától örökölte Ördög Noémi, művésznevén Naomi Devil. Édesanyja matematikus, aki azt szerette volna, ha lánya az ő tudományában is jártas. „A sok matematika szakkör fárasztott, de hasznos volt. Ráadásul nem szerettem a hagyományos iskolát, ezért magántanulóként, 17 évesen érettségiztem” – idézi fel a gyerekkori útkeresést. Fordulatot a salzburgi nyári művészeti akadémia hozott az életébe. „Nagyon inspiráló művészi közeg vett körül, utána tudatosan kezdtem keresni a saját kifejezési formámat” – mondja. Londonba utazott, ahol a kortárs galériákat végigjárva ráeszmélt arra, milyen óriási lehetőségek vannak a kortárs művészetben. Juno Doran hiperrealista punk portréja mélyen megmaradt benne.

Hazatérve elkészíti az első, alternatív fiatalokat ábrázoló portréit. Festeni édesapja tanította, aki budapesti Iparművészeti Főiskola formatervező szakán végzett. „Mindig dicsért, és új lépcsőfokokat jelölt ki a számomra. Úgy, hogy soha nem erőltette rám az elképzeléseit.” Egy nyáron át készítette el azt az ötven műből álló portfoliót, amellyel jelentkezett a Bécsi Művészeti Akadémiára. Bár reménytelennek gondolta, mégis azonnal fölveszik. Közben az építészkarra is jár négy évig, az ott tanultaknak a térábrázolásban veszi hasznát. Majd elvégzi a grafika szakot, ahol a számítógépes grafikai programok megismerése nagyban segítette egyedi stílusának megtalálását.

Szívesen használja a digitális technikákat. Festményeit számítógépen aprólékosan megtervezi, a részleteket pedig három dimenzióban modellezi. Folyamatosan keresi az új technikákat, technológiákat. Máris vannak kétkedők, akik azt kérdezik, vajon mi értelme van festeni a digitalizált korban. Ördög Noémi gyorsan válaszol: „A vászon és az ecset örök. A technika haladása miatt a fényművészeti alkotásaimat nem biztos, hogy évek múltán meg tudom javítani” – magyarázza. A digitális technikák használatával pedig az a gond, hogy gyorsan elavul a formátum. Ezzel szemben a festészet örök.

Kétlaki életet él, Bécs és Budapest között ingázik. Arra a kérdésre, hogy hol érzi jobban magát, gyorsan válaszol: Budapesten. „Bécsben nagyobb az érdeklődés a képzőművészet iránt. A galériák és művészeti intézmények hálózata kiterjedtebb. Itthon igyekszünk összetartani, eljárunk egymás kiállításaira” – mutat rá a különbségekre.

Mintegy 300 képet festett eddig. Nagyon szívesen emlékszik a két évvel ezelőtti bécsi kiállítására: „Varázslatos élmény volt egy nagy térben együtt látni az összes addigi festményemet. Ezt a pillanatot Budapesten is szeretném átélni.”