Elektromos székkel közlekedik. Néhány lépést meg tudna ugyan tenni: ahol biztonságban tudhatja a magára hagyott széket, ahol belekarolhat valakibe, ahol ismerik. Csakhogy „Magyarországon mindenütt magas a padka” - mosolyog.

Tanul, de vizsgáznia nem könnyű. Nem tud írásbelizni, ezért, ahol lehet, dupla szóbelit kell kiharcolnia. Már az érettségiről le akarták beszélni, aztán mégis 94 százalékos eredményt ért el… És következtek az egyetemek, közben pedig a tánc: az Artustól a Trafóig sok helyütt lépett már föl. Dolgozott neves koreográfusokkal. „Bozsik Yvette-nek egy táncosa megsérült, szólt, na, Karcsi, ugorj be. Három próba után jöhetett az előadás.”

A szakdolgozatát arról írja, hogyan táncolhatnak együtt egészségesek és mozgássérültek. „Ha a nézők mozgássérültet látnak színpadon táncolni, az felesztétizálódik, és aztán nem lepődnek meg annyira!”

Próbál tehát a színház közelébe férkőzni, mert azt gondolja, a mozgáskorlátozottak színháza integrálódhat a színházi diskurzusba, s ez által a mai magyar kultúrában is helyet találhat magának. Ez garantálná, hogy a társadalom is nyisson a sérültek világára.

A tánc érdekli. „Nem találtam eddig más utat, hogy adjak az embereknek valami kincset” - mondja. És hogy mit tart kincsnek? A másokra figyelést. „Ha éppen tanulok, és valaki beszélgetni hív, nem tudok nemet mondani.”

Budapesten él. A Mozgássérültek Állami Intézetéből indulva a saját lábára állt. „Már leéltem negyed századot az életemből” - nevet, és hozzáfűzi, hogy reméli, jó dolgok várnak még rá. Jó ember szeretne lenni, aki másokon segít. Szörnyű is látnia, ha valakiben nincs kitartás. És bár szegedi szülei féltik a fővárostól, ő maradna: itt nincs a négy fal közé zárva, és nem akar senkihez hozzáláncolva élni. Szeretne független lenni.El akarja érni, hogy a sérült emberektől ne ijedjenek meg. Nem az embereket hibáztatja ezért, hanem a tudatlanságot.

Esténként a számítógéphez ül, és megnézi a postáját. Egyszer kattintgatott ide-oda, amikor meglátta a La femme fölhívását. Az egyetemen bátorították, adja be a pályázatát, bár ő azt gondolta, olyan fiatalokat választanak, akiket könnyebben támogathatnak. Éppen őt? Amióta tudja, hogy a kiválasztottak közé került, azt reméli, olyan mentort kap, aki komolyan veszi.

Ír verset és drámát. Sportol. Félig táncos, félig szöveges szólókat, esetleg duetteket akar kreálni, hogy a társadalom láthassa: a korlátozott ember is érhet annyit, mint egy egészséges.

Rendkívüli akaratereje van.