"Gyógytornász"

lorem iposum dolor

Praesent suscipit aliquam urna. Praesent et velit lorem. Fusce id ligula odio. Aenean feugiat ante ut sapien fermentum mollis.
rendben
 
 
Dévény Anna

Dévény Anna

A rakott szoknya kijövetele a szekrényből

Gyógytornász

Kislányként rakott szoknyáról ábrándozott. Amikor kilencévesen megkapta, betette

a szekrénybe, és bár naponta megsimogatta, addig nem vette föl, amíg a barátnőjének

nem volt ugyanolyanja.

 

Gyerekkorában művészi tornára járt, ma is hálával emlegeti két mesterét, E. Kovács Évát és Berczik Sárát, akiknek tanítása nyomán találta meg hivatását. Táncosnő szeretett volna lenni, de alkatilag nem volt rá alkalmas. „Így aztán azt gondoltam, ha nem csinálhatom, hát tanítom az esztétikus testképzést” – mondja magáról önkritikusan.

 

Két diplomát szerzett: gyógytornászit, valamint művészitorna-szakedzőit. Húsz évig dolgozott a Neurológiai Klinikán, mellette művészi tornát tanított. Ahogy az egyik munkahelyén végzett, ment a másikra. „Volt olyan nap, amikor harminchat beteget tornáztattam, aztán indultam órát tartani.” Egy budapesti kerületben éppen olyan gyógytornászt kerestek, aki foglalkozna testnevelésből fölmentett fiatalokkal. „Ott kezdett kialakulni a módszerem. Fogalmam sem volt, milyen keservesen gyönyörű utat kell majd megjárnom.”

 

Fűzőt viselő, gerincferdült és letapadt izmú, félig béna gyerekekkel kezdett foglalkozni. Mindenkiből az adott fizikai lehetőségein belül próbálta kihozni a maximumot. Lehetetlent soha nem kívánt, ám kemény, fegyelmezett munkát igen. Év végi vizsgákat tartott, amelyeken a gyerekek mozgásetűdöket mutattak be. „Mindenki azt kérdezte: hogy kerül ide ez a sok, jó mozgású gyerek?” – emlékezik vissza. Közben valaki fölhívta Vitray Tamást, és a tévériporter – meglátva a témát elhivatottságában – interjút készített vele. Onnantól megállíthatatlanná váltak a folyamatok.

 

Özönlöttek a szülők, hozták a gyerekeiket, akikkel már minden ismert módszert kipróbáltak. Rengeteget dolgozott, akkor még egyedül. Az hajtotta, hogy segíteni akart. Ment a maga útján, sokakkal szembekerülve, a szakmájából kiközösítve. Állt támadások kereszttüzében, miközben nap mint nap rengeteg szellemi és fizikai munkát végzett. Pénzt, rangot, dicsőséget sosem akart, csak az igazát. Ezért van harmincöt éve tűzvonalban, holott mindig békességre vágyott.

 

Bármi történt is, sosem adta fel. Mindig tudta, hogy az út, amelyen jár, helyes, mert fontos, amit csinál, ha nehéz is. Amikor pedig nem tudott előbbre lépni, segítségére sietett a véletlen. „Volt egy nagyon súlyos állapotú gyerekünk. Évekig nem jutottunk vele semmire, aztán egyszer az ölembe vettem, és ösztönösen az állához nyúltam. Erre az addig feszes lába ellazult! Kipróbáltam, működik-e ez a távolhatás a többi sérültnél is, és amikor bebizonyosodott, hogy igen, a megdöbbentő tapasztalat beépült a kezelésekbe.” Millió ilyen megfigyelés épült össze rendszerré.

 

Idővel tisztáznia kellett magában, mit tekintsen gyógyításnak, mit fejlesztésnek. „Fejlesztéssel nem lehet gyógyítani, gyógyítással nem lehet fejleszteni” – állítja. Fölismerte, hogy konfliktusai a két irány ellentéteiből adódtak. „Az eddig ismert mozgásrehabilitációs módszereket íróasztal mellett találták ki” – jegyzi meg, miközben ő személyes tapasztalataira alapozott.

 

Eredményei vitathatatlanok, módszere feltartóztathatatlanul terjed. „A szitában csak az marad fenn, ami működik” – mondja.

 

„A kedvenc idézetem Törley Mária szobrászművésztől származik. Így szól: a nagy egyszerűségig kell eljutni.” Ezt kereste egész életében, és módszerével rá is talált: „Azt érzem, közvetítő vagyok, akit odafentről megbíztak, hogy megvívja ezt a csatát.”

 

Örökösen cselekvő ember. Az általa tett alapítvány szakmai vezetője, kollégáival közösen posztgraduális képzést tart gyógytornászoknak, a Magyar Nemzeti Balett együttesének pedig speciális tréninget. Tanítványait ma már „dévényesekként” emlegetik.

 

Jelenleg könyvet is ír. Nyolc esztendő szabadsága ment eddig rá: sosincs ideje befejezni. Mindennap reggeltől késő estig dolgozik.

 

Valaki azt mondta róla, szerencse a szerencsétlenségben, hogy léteznek Dévény Annák.

Gyógytornász, művészitorna-szakedző. 1957-ben diplomázott, harmincöt éve foglalkozik koraszülött és sérült gyerekek mozgásrehabilitációjával és -korrekciójával, valamint mozgássérülésekkel. A nevéhez fűződő módszer megalkotója.

Varga Sándor Márton Varga Sándor Márton cikke