Színésznő, rendező, színházigazgató. Három évtizede van a pályán, energikus, sugárzó jelenség, gazdag munkássága egyaránt befolyással van a színházcsinálókra és a színházlátogatókra, de a filmkedvelőkre is.

Igazgatóként és rendezőként meghatározó a munkája és a felelőssége is: a 115 éves Vígszínház tradícióit folytatva keres új művészi utakat. Hatással van mások életére, a magyar színházi életre is: évente háromszázötvenezren keresik fel a Víg két játszóhelyét, a Vígszínházat és a Pesti Színházat. Igazgatása alatt a színház nézőszáma emelkedett. Fontos számára a társadalmi felelősségvállalás, felkarol karitatív kezdeményezéseket, és különös figyelemmel fordul a fiatalok felé. Az elmúlt évadban több mint százszor lépett színpadra.

Életének kisebb-nagyobb állomásai, pályafutása valamennyi szerepe, rendezése apró építőkövei voltak annak, hogy őt ma a magyar kulturális, művészeti élet befolyásos alakjának tekintsék. Egy kis faluban, Csengerben született. Könyvek között nőtt fel, falta az irodalmat. Debrecenben gimnazistaként fogadták be az egyetemi színjátszó körbe, később a színház stúdiójában tanult, első felvételijével beröppent a Színház- és Filmművészeti Főiskolára, Horvai István, a Víg akkori igazgatója és Kapás Dezső rendező osztályába. Fábri Zoltán a filmezés rejtelmeibe vezette be. Nagy hatással voltak rá osztálytársai és a Vígszínház legendás színészei. Már a főiskolai évek alatt statisztált ott, ahová egyenes út vitte a diplomát követően. Közösen kezdték színházi karrierjüket Kaszás Attilával, akivel tizennyolc évet élt házasságban, és pályájuk szorosan összefonódott.

Az első évtized a továbbfejlődés időszaka volt. A minimális fizetés mellett szükség volt kitartásra, lemondásra és egy szűkös albérletre is, mivel mindketten gyökerek nélkül éltek Budapesten. Sokat köszönhet Marton László rendező bizalmának, sorra jöttek a szerepek Ionesco és Shakespeare darabjaitól Mrožekéig. A Tangóban Ruttkai Évával játszott együtt, aki megosztotta vele öltözőjét. Nagyon sokat tanult tőle szakmáról, emberségről. Igazgatói szobája faláról az ő fényképe néz le rá.

Színésznőként úttörőnek számított, amikor elkészítette első színházi rendezését, a Leonce és Lénát Kaszás Attilával a főszerepben. Marton László igazgató 1991-ben megbízta: rendezze meg Bernstein West Side Storyját a Víg nagyszínpadán. A szakmai és közönségsiker ugyanolyan elsöprő volt. Bevallása szerint megváltoztatta életét, hogy addigi imádott műveit ezután már nemcsak eljátszhatta, hanem saját felfogásban, újszerű módon színpadra is állíthatta.

Rendezőként mindig fontos társadalmi vagy morális kérdéseket feszegető műveket választ. Munkája az élete, élete a munkája. Fantasztikus tehetsége, tudása mellett alapos, elszánt, határozott, kitartó, célratörő. Energikus, olykor lobbanékony is, de legfőképp kreatív. Ezt a kreativitást és odaadást kéri kollégáitól is. Teherbírása legendás: színházi munkái mellett rengeteg tévéjátékban és filmben játszott.

Nagy tehetséggel, ehhez párosuló szorgalommal, kitartással és alázattal jutott el szakmája csúcsaira. Külföldön is értő nézőkre találtak újszerű rendezései Prágától Washingtonig, munkásságát megannyi elismerés kíséri. Munkája során gyakran olyan útra téved, ahol addig csak férfiak jártak, és rendületlenül küzd az előítéletek ellen. „Szeretnék befolyásos nő lenni, de nem gondolom, hogy klasszikus értelemben véve az vagyok” – mondja. Egy szempontból azért mégis befolyásos nőnek tekinti magát. „Úgy érzem, eddigi pályám befolyással lehet azokra a fiatalokra, akiknek határozott céljaik vannak: láthatják, hogy milyen messzire el lehet jutni egy határ menti kis faluból.”