Az írókon és költőkön kívül a mindennapok emberei is „rabjaivá” váltak ennek a nem mindennapi szenvedélynek, s ennek köszönhető, hogy a kávé mára az egyik legismertebb és legnépszerűbb ital lett. Néhány évszázada kezdődő diadalútjának nem tudott gátat vetni sem vallási tilalom, sem uralkodói rendelkezések, melyek a kávé fogyasztását igyekeztek korlátozni.
Utat tört a nagyvárostól a kis falvakig, északtól délig, kelettől nyugatig. Nemes íze, bódító illata, frissítő hatása belopódzott az élet minden színterére, társunk a munkahelytől az otthonunkig éppúgy, mint utazásainkkor, vagy amikor vendégeket fogadunk. Szervesen hozzátartozik mindennapi életünkhöz, akár csak felhörpintjük, akár szertartásosan lefőzzük, és időt hagyunk az elfogyasztásának.
A sötét csábítás története
Minden nép szeretné a magáénak tudni, de a legenda alapja mégiscsak Etiópiában kereshető, ahol a teremtés egyik utolsó pillanatában Isten a Földre dobott egy magot, amelyből kis idővel később cserje nőtt, feltűnően szép, piros bogyókkal. Ez a folyamat néhány millió évig senkit sem érdekelt, míg egyszer egy pásztor fel nem figyelt rá, hogy a birkái szorgosan legelgetnek egy ismeretlen piros bogyót. Ahogy telt az idő, az élénk kis állatok nem fáradtak, s ezzel komoly problémát okoztak nem túl energikus őrzőjüknek. Így hát a pásztor a közeli monostor álmatag csuhásaitól kért segítséget, akik meglátva a történetben a hosszas imák lehetőségét, az esti áhítathoz főzetet készítettek az élénkítő kis bogyókból.
A bogyók híre gyorsan eljutott Arábiába, ahol az élvezeten kívül az üzleti lehetőségek széles tárháza is megnyílt a szerencsések előtt. Mivel Mohamedet nem látta el Allah mindenre kiterjedő tudással, és a Koránba csak az alkoholtilalmat vésték bele, a kávé útját nem szabályozta semmi. Így hát az „iszlám bora” gyorsan utat tört magának az arab kávéházakon keresztül, ahonnan távozásuk után a zarándokok, hívők és hitetlenek ódákat zengtek a fekete nedűről, amely csodát művel az ember testével és elméjével.
„A csábítás” Velencén keresztül érkezett az öreg kontinensre. Ahogy a török utazók ellepték Európát, úgy szaporodtak gomba módra a kávézók szerte a kontinensen. Így jutott el a kávé többek között Magyarországra is. A hívők igyekeztek a Sátán sötét arcát felismerni a csészékben, de mivel a szenvedély erősebbnek bizonyult, hangjukat elfojtotta a kávéscsészék csörömpölése. III. Celesztin pápa, meghallva Isten buzgó gyermekeinek jajkiáltását, próbára tette a fekete nedűt. Mivel megkedvelte, maga sem tudott dönteni a tekintetben, jó-e vagy rossz a fogyasztása, így arra a megállapításra jutott, ezen ne múljon a már előre jól látható szentté avatása. Kihirdette, ez a kis élvezet megengedhető földi porhüvelyünknek, így hát ez az akadály is elhárult a kávé hódító útja elől. Ahogy teletek az évek, több uralkodó, pápa akarta betiltani, sikertelenül, s mivel ez a próbálkozásuk dugába dőlt, legalább jól megadóztatatták a rakományokat. Az első kávéház Isztambulban, a középkori világ egyik legnagyobb és legfontosabb városában nyitotta meg kapuit 1555-ben.
Üzlet és cselvetés
Aztán persze, ahogy az lenni szokott, a szenvedéllyel párhuzamosan az üzlet is erőre kapott. Ez is az irigy araboktól indult, akik csakis pörkölve árulták a kávészemeket, nehogy valakinek kedve támadjon elültetni, és saját kávécserjét nevelgetni. Pedig kedv az akkorra már nagyon is volt a világban. Az első győztesként a hollandok kerültek ki a kávéért folytatott viaskodásból, akiknek sikerült 1696-ban néhány cserjét ellopni az araboktól. S miután az igényes cserjék épségben megérkeztek holland földre, gyorsan rá kellett jönniük: ezek a növények nem annyira kedvelik a hideget, ezért Ceylon és Jáva szigetén rendeztek be terebélyes ültetvényeket. Innentől
Franciaország és Spanyolország sem tétlenkedhetett, hiszen mindenkori nagyhatalmakként nem engedhették meg, hogy másé legyen a kávémonopólium. De ahogy megszokhattuk, mindig követ el hibát valaki, ahogy a hollandok is tették. 1714-ben XIV. Lajosnak, a közismert kávérajongónak ajándékoztak két cserjét, aki szépen nevelgette is őket az erre a célra épített pálmaházban. Martinique szigetére De Clieu kapitánynak köszönhetően kerültek a cserjécskék, aki nem volt rest meglopni urát és királyát önnön dicsőségére. A cserjék még alig kezdtek el gyarapodni, újból „útnak indultak”, hiszen a spanyolok sem ültek tétlenül, sőt ha kellett, igazi macsóként szálltak be a ringbe. Francisco de Mello Palheta kapitány például Francia-Guinea földjén a francia kormányzó hitvesi ágyán keresztül jutott az áhított cserjék birtokába. Búcsúzásul az ajándékba kapott csokrában ott virított egy-két kis cserje, melyek magjából néhány év alatt kisarjadt a brazil kávébirodalom. Ebből a néhány palántából származik ma a kávétermesztés több mint 90 százaléka.
A kávé ízéhez az arányokon és a pörkölésen át vezet az út
Az igazi kávéfogyasztók szerint majdnem minden az arabica és a robusta kávészemek elegyén múlik. Mivel az arabica kávészemek a nemesebbek, belőlük van kevesebb, így természetes, hogy arabicából kell több a mixbe. Általában a legelfogadottabb a 80 százalékos arabica és a 20 százalékos robusta, de ha valaki 100 százalékos arabicához nyúl, sosem fogja elfelejteni. A két kávéfajtának különböző a koffeintartalma, ami bármilyen meglepő is, a robustában jelentősebb, ezért a robusta íze erősebb, robosztusabb, míg az arabica íze lágyabb, krémesebb.
A helyes arányok beállítása után a pörkölés következik. Három különböző pörkölési forma terjedt el: az első a bécsi, vagy más néven a kontinentális pörkölés. Ilyenkor a kávészemek szép, egyenletes, kellemes barna színt öltenek. Ezen a szinten válik el a legkevésbé a kávébab eredeti íze az enyhén pörkölt ízvilágtól.
Ezt követi a francia pörkölési forma, ahol a szemek közepesen barna színűvé válnak, tetejüket olajos réteg fedi be, melyhez enyhén savas, kellemes aroma társul.
S végül, a legismertebb, az olasz pörkölés, melyhez mély sötétbarna, olajosan csillogó kávészemek társulnak, amelyekből édes, enyhén füstös aromájú, keserű csokoládés felhangokkal rendelkező, testes kávé készíthető.
