A Royal Ascot a leggyorsabb lovak, a legelegánsabb és a legmeghökkentőbb kalapok parádéja, a királynő legkedvesebb versenye, az angol társasági események etalonja, ahol elég egy rosszul használt szó vagy nem megfelelő kiejtés ahhoz, hogy valakit kinézzenek. Az ötmillió font összdíjazású versenyen, ahol vagyonokat lehet nyerni és veszíteni, az időjárásra, de még a királynő kalapjának színére is lehet fogadni.

 

 

 

„Oh, nem, a hölgy nem a feleségem… Hanem az ott, látja, az az egyik volt feleségem. Amott ő meg a másik...” Az idősebb korosztály tagjai talán még mindig felkapják a fejüket egy-egy hasonló párbeszédfoszlányra június harmadik hetében az Ascoti Díszpáholyban, néhány évtizede ugyanis teljesen elképzelhetetlen lett volna ilyesmit mondani a Royal Ascot ideje alatt a zártkörű, csak meghívottak számára fenntartott lelátón.

 

A közönség

 

De kezdjük az elején. A királyi család érkezése előtt a lóverseny közönsége megebédel, és pezsgővel vagy Pimmsszel minimum jókedvűre issza magát. A Londonból vonattal érkező tömeg és az egyszerű jeggyel érkező vendégek többnyire a parkolóban piknikezve, a díszpáholy

DRESS CODE

A díszpáholyban az uraknak kötelező a zsakett és a cilinder. Hölgyeknek szolid ruha, vagy nadrágkosztüm és az elmaradhatatlan kalap.

vendégei leginkább valamelyik méregdrága étteremben, és vannak olyanok, akik a lelátó egyik magánpáholyában, esetleg egy közeli udvarházban. Míg a parkolókban sokszor dalra is fakadnak az ebédelők, a díszpáholyban az időjárás és az évi favorit esélyeinek latolgatása szűrődik ki a társasági zsibongásból. Na meg annak észrevételezése, hogy ki van ott és ki nincs.

A nyári társadalmi események naptárának koronázatlan, kalapos királya a Royal Ascot. A verseny hetét megelőzően számtalan, az angol társadalmat mélyen foglalkoztató kérdésről írnak a lapok. Találgatják, ki kivel ül majd a kocsiparádén, számba veszik az előző év legelegánsabb és legborzasztóbb kalapjait, és a verseny rendszerint minden évben tartogat egyéb izgalmakat is a nagyközönségnek. Két éve például egy csinos szőkén veszett össze egy baráti társaság, annyira lendületesen, hogy az úri közönség egyszer csak repülő széklábakra és szilánkokra törő Dom Perignonos üvegekre lett figyelmes. (Bármibe lefogadom, hogy pár másodperc múlva már az illedelmesnek egyáltalán nem nevezhető összetűzés kimenetelére is fogadásokat kötöttek...) Pedig az Ascoti pályának szigorú szabályai vannak, különösen az uralkodó jelenlétében.

A fent említett, volt házastársakat emlegető párbeszéd az ötvenes évek elején azért lett volna elképzelhetetlen a díszpáholyban, mert elvált családi állapotúak, lehettek akármilyen vagyonosak vagy magas rangúak, 1955-ig nem léphettek be oda. Ahogy mondogatták, egy elvált párnak nagyobb esélye volt arra, hogy gratuláló levelet kap a Canterbury érsektől, mint hogy beléphessen az Ascoti díszpáholyba. Bár a tiltást feloldották, egészen a közelmúltig ajánlott volt a családi állapotot igazoló dokumentumokat is postázni, ha valaki „Royal Enclosure” belépőért folyamodott a „királynő képviseletében eljáró személyhez”. Csődbe ment személyek továbbra is ki vannak tiltva, egyéb ügyben jogerősen elítéltek jelenléte állítólag a szervezők diszkréciójára van bízva...

 

Belépők

 

És ez még csak a díszpáholy. A Royal Boxba, ahonnan az uralkodó és családja is végigszurkolja a futamokat, kizárólag a királynő meghívójával lehet belépni. Az ember vagy kap a királynőtől meghívót, vagy nem megy - ahogy ezt az ascoti pálya melletti elit bentlakásos fiúiskolában

DRESS CODE

A díszpáholyban az uraknak kötelező a zsakett és a cilinder. Hölgyeknek szolid ruha, vagy nadrágkosztüm és az elmaradhatatlan kalap.

szocializálódott, rendszeres lóverseny-látogató barátom mondta. Ugyanő gyorsan hozzáfűzte, hogy már Ascot sem az igazi, hiszen mindenféle új szabályokkal, illetve a régiek módosításával igyekeznek a pár éve újjáépített nagy lelátó, a Grand Stand költségeit finanszírozni, ami elég sok áldozattal járt. Többek között azzal, hogy a Royal Enclosure-be ma már nemcsak meghívóval lehet bejutni, lehet jegyet vásárolni is. Potom ezer font körüli összegért, céges napijegyet. Ennek következtében barátom szerint a Royal Enclosure-ben megjelent a „new money”, a Cityben pillanatok alatt vagyonokat kereső, sem felöltözni, sem megfelelően viselkedni nem tudók hordája, ahogy ő fogalmazott: „Tudod, úgy néznek ki mint Eliza Doolittle apja esküvőre menet… És általában nagyon fiatal a barátnőjük...”

 

Bennfentes barátom nem véletlenül emlegette a Pygmalion és a később abból írt darab, a My Fair Lady Elizáját. A történetben ugyanis Higgins professzor ugyancsak az ascoti derby díszpáholyába viszi a kis virágáruslányt, hogy vizsgáztassa, tud-e megfelelő akcentussal és gesztusokkal teázni és társalogni. És Eliza tud, Higgins eléri célját, bebizonyítja az angol társadalmi kasztrendszer képmutató és fonák voltát, minden remekül megy, amíg a drukkolás hevében Eliza arra nem bíztatja a megfogadott lovat, hogy vonszolja már gyorsabban a seggét… De odajárók szerint hasonló biztatásra ma már nemcsak a lovak, hanem a jelenlévők sem mozdítanák a fülük botját sem. Az emberek nagy része azért megy Ascotba, hogy jól érezze magát. Lóversenyezni, kiöltözve berúgni, kapcsolatokat építeni vagy egyszerűen nézelődni. Mindenki tudja, nagyjából melyik törzsbe tartozik, és ma már az is nyilvánvaló, hogy a törzsek között van átjárhatóság. Még Ascotban is.

 

 

 

A díszpáholyon kívüli területekre viszonylag megfizethető jegyekkel bárki bejuthat, ha öltönyt húz, és nőként kalapot vagy valami arra emlékeztetőt rögzít a fejére. A díszpáholyba egészen a közelmúltig az angolok sajátos „osztálytársadalmát” leképezően csak a kiválasztottak nyerhettek belépést. Kizárólag Ascot-tagok és az ő meghívottaik. Hogy a száz font körüli „vendég belépőt” valaki megvásárolhassa, ahhoz korábban két olyan tag ajánlása kellett, aki legalább hétszer a díszpáholy vendége volt már. Ma már egyetlen, mindössze négyéves ascoti tagságot felmutatni tudó illető ajánlása is elegendő, ráadásul elég sok pénzzel bárki vehet már napijegyet, hogy arisztokratákkal, iparmágnásokkal, lótulajdonosokkal együtt, a tömegtől elkülönülve kortyolhassa a behűtött francia pezsgőt.

 

Dress code

 

A díszpáholyban, a kivételezettek között az elvárt öltözék szabályai is szigorúbbak. Míg másutt a pályán elegendő az uraknak öltönyben és nyakkendőben megjelenni, itt kötelező a fekete vagy szürke zsakett mellénnyel és nyakkendővel (nem a zsaketthez amúgy többnyire hordott

DRESS CODE

A díszpáholyban az uraknak kötelező a zsakett és a cilinder. Hölgyeknek szolid ruha, vagy nadrágkosztüm és az elmaradhatatlan kalap.

kravátlival), a fekete cipő és a szintén fekete vagy szürke cilinder. Hölgyek csak térdig vagy térd alá érő szoknyában, ruhában vagy színben és anyagban összeillő, a cipőt jobbára eltakaró nadrágkosztümben, kalappal (fejdísz nem megfelelő) léphetnek be, a ruhák nem lehetnek mélyen kivágottak, pánt nélküliek, túl sokat mutatók (a ruha pántja legalább két és fél centi széles). És bár állítólag tényleg nagyon szigorúak a megfelelő öltözék ellenőrzésében, olyannyira, hogy pár éve Rod Stewart, hiába érkezett megfelelő meghívóval, és hiába bizonygatta rock-sztár mivoltát, fehér öltönyben nem léphetett be a díszpáholyba, a fotósoknak évről évre mégis sikerül lefényképezniük egy-egy túl rövid vagy túl kivágott ruhát, angolosan mondva „szokatlan” kalapot.

A megfelelő dress code-ról mindenestre cikkeznek a lapok, a verseny weboldalán részletes oktatófilmecske nézhető meg az öltözékekről, és a jeggyel is érkezik egy figyelmeztetés. Főleg azóta, hogy tavaly szigorítottak a dress code-on, az előző évek túlkapásait megfékezendő. Mert tömegrendezvény ide, majálishangulat oda, Ascot mégiscsak királyi föld, a korona birtoka.

 

A teljes cikk a La femme 2013. nyári számában olvasható.