Szamos Gabriellával az egyik legszebb Szamos cukrászdában, a budapesti Kossuth téren, a Parlamenttel szemben találkoztunk. „A belső dekorációhoz ugyanazt a süttői mészkövet használtuk fel, mint amit az Országház építéséhez használtak anno. Modern belsőt hoztunk létre kovácsoltvassal, finom részletekkel, kortárs képzőművészeti alkotással. Amit a betérő vendég lát, több mint egy üzlethelyiség – jöjjön akár egy könnyű nyári ebédre, sütizni vagy az emeleti csokoládémúzeumba.” – meséli a Szamos dinasztia feje, de mindezt könnyedén, természetes stílusban, mintha csak magától értetődő lenne, hogy ha az ember egyszer cukrászdát nyit, akkor az legyen a legjobb.

A ma már 22 cukrászdából álló láncot a folyamatosan fejlesztett pilisvörösvári üzemből látják el termékkel, félkész tortákkal: korpusznak nevezett „tortatest” érkezik pl. a Kossuth térre, ahol aztán ügyes kezek adják meg neki azt a formát, amire kevesen tudnak nemet mondani. Gabriella szerint a marcipánok és bonbonok mellett a krémes is örök sláger, keresik a klasszikus zserbó szeletet, az Eszterházy tortát, a hihetetlenül népszerű, meghökkentő ízvilágú Őrség Zöld Aranyát – ez volt 2016-ban az év tortája –, de gyakorlatilag mindent.

 

Végignézve az üzletek listáját, feltűnő, hogy Esztergomnál, Szentendrénél messzebbre nem merészkednek: „Ez egy családi vállalkozás, nem engedjük ki a kezünkből az irányítást, és csak így tudjuk biztosítani, hogy pontosan annyi dió vagy éppen vanília legyen a süteményekben, ahogyan azt a recept diktálja. Aki betér hozzánk, annak pontosan ugyanazt kell kapni mindenhol. Hogy mást ne mondjak, vajjal dolgozunk, nem margarinnal.” – figyelmeztet és magyaráz egyben Gabriella, az alapító lánya, hogy miért csak Budapesten és környékén vannak Szamos cukrászdák.

Szamos Gabriella

 

Stábunkat személyesen vezette körbe a cukrászdában, de nem haladtunk túl gyorsan. A Dunán horgonyzó kirándulóhajóról érkező amerikai turisták, amikor megtudták, hogy a Szamos tulajdonosnője személyesen van jelen, gyakorlatilag elragadták tőlünk: sorba állva szelfiztek vendéglátónkkal, nem véletlenül. Határozott kisugárzása van, és valahogy azonnal közel tud kerülni az emberekhez. Érti és szereti a szűkebb környezetét és a tágabb világot, és láthatóan tudja élvezni a munkája gyümölcsét. „Igen, kaptunk több milliárdos felvásárlási ajánlatot a cég tulajdonjogára, jutott volna belőle mindenkinek a családban, de én a saját cukrászdámban

SZAMOS GABRIELLA

"A kisebb fiam egy családi pohárköszöntőn azt mondta: a szüleim úgy neveltek bennünket, hogy az ehet a húslevesből, aki részt vett a főzésben is…"

szeretek kávézni. Gabriella hasonlít a 97 évesen elhunyt édesanyjára (ő volt Szamos Mátyásné, Hajdú Margit), aki a haláláig a szenvedélyének tekintette az általuk alapított vállalkozás sikerét: 96 évesen még beült a cukrászdákba, és este elmesélte, hogy mit evett, milyen volt a kiszolgálás, és mit lehetne még javítani. Margit férje, Gabriella édesapja tehetséges, ügyes ember volt, igazi bohém, aki szerette a vidámságot, de nagyon tudott dolgozni is. „Kellett mellé anyám, aki vigyázott rá, terelte, ha kellett, életben tartotta az ambícióját. Mindkettőjüknek nagyon sokan segítettek, és ezt a hagyományt nekünk, leszármazottaknak is tovább kell vinnünk.”

 

Minden a marcipánrózsával kezdődött

 

A Szamos története az 1930-as évek elején kezdődött: Szamos Mátyás egy neves dán mestertől leste el a marcipánrózsa készítésének fortélyait. Az ifjú Mátyás a sok gyakorlásnak, rátermettségének és jó kézügyességének köszönhetően hamar megtanulta, hogyan készítsen csodás rózsaszirmokat marcipánból. Innen kezdtek el építkezni generációról generációra, túlélve világháborút, forradalmat, válságokat és minden mást, amit ez a közel 100 év jelentett.

Az alapító, Szamos Mátyás

 

„Tudja, a 2008-as válságból is jól jöttünk ki. Lehet, hogy az emberek nem vettek új télikabátot vagy színes tévét, de a kedvenc tortájukról nem mondtak le akkor sem. Ezen felül, ha valaki betér egy Szamosba, az nem csak egy szelet tortáról vagy egy doboz marcipánról szól. Élményt adunk, egy órás kirándulójegyet egy békésebb, nyugodtabb világba.” – válaszolja arra a kérdésre, hogy miként reagáltak a vásárlók az energia- és alapanyagköltségek miatt óhatatlanul is növekvő árakra.

 

„Igazából a férjem, Kelényi Gyula volt az igazi Szamos…” – tesz meghökkentő, elsőre nehezen érthető kijelentést Gabriella. A gépészmérnök végzettségű Kelényi 52 évig volt a Szamos lány férje. Amikor megismerkedtek, a cég egy jól menő kisipar volt, amit szívós munkával, számtalan innovatív ötlettel, pályázatokkal fejlesztettek oda, ahol most tartanak.

A rendszerváltás után felismerték a vállalkozásfejlesztésre kiírt Széchenyi-tervben rejlő lehetőségeket, ekkor kapott nagyobb lendületet az üzletek fejlesztése, persze közben jelentős saját tőkét is befektettek. „Betartottuk az állammal kötött megállapodást.” – teszi hozzá érezhető büszkeséggel a hangjában. Kelényi Gyula 2019-ben hunyt el, és a szellemi öröksége része egy ötéves terv is, amit Gabriella időről időre átfut: olyan fókuszpontok vannak benne, mint a mennyiségi termelés minőségének szinten tartása, a márkanév fényének növelése, üzletek nyitása. „A fiam fogalmazta meg jól: apánk azért élt és dolgozott, hogy anyánk álmát valóra váltsa.” Gabriella azt mondja, hogy az, hogy ismerik és szeretik őket, kis kockákból áll össze. Ez is a cég imidzsének része, másrészt ő ebben hisz. Az, hogy tavaly például 170 tonna (!) szaloncukrot adtak el, amögött ott van az is, hogy a Szamosról a legtöbb embernek a minőség, a család és persze a marcipán jut eszébe.

 

A következő generáció

 

„A férjem hagyta a gyerekeket menni a maguk útján, én viszont úgy neveltem őket, hogy egy szép napon át kell majd venniük a céget. Ehhez persze elvártam az egyetemi végzettséget. Nagyon büszke voltam, amikor Ádám, a kisebb fiam egy családi pohárköszöntőn azt mondta: a szüleim úgy neveltek bennünket, hogy az ehet a húslevesből, aki részt vett a főzésben is…

Hátul: Kelényi Ádám, Kelényi Kovács Zsuzsanna, Kelényi Gyula, Kelényi Kolos

Elöl: Kelényi Gyula, Szamos Gabriella, Hajdú Margit, Kelényi Kamilla

 

Sok olyan családi történetet látok, amikor a jólétben felnőtt gyerekek szétszóródtak a világban, és eszük ágában sincs átvenni a kőkemény munkával létrehozott családi céget.” Gabriella mindkét, negyvenes éveikben járó gyereke a Szamosnál találta meg a maga szakmai kihívását: a fiatalabbik fiú, Ádám irányítja a termelőüzemet és a cukrászdákat. A felesége, Dóri nyolc éve dolgozik a cégnél – itt ismerkedtek meg –, ő kapta meg a termékfejlesztés feladatát. „Sokat dolgozunk együtt, vannak ízlésbeli különbségek közöttünk. Vitázunk, ütközünk. Dóri ötlete volt, hogy kezdjük el gyártani azt az eredeti, igazi Szamos marcipán rózsát, ami annak idején kiemelte a kis családi manufaktúrát a sok hasonló kisüzem közül. Megcsinálta. Működik, a vevők szeretik és keresik. Erre is, és persze a többi termékünkre is érvényes: figyeljük a visszajelzéseket, és ha kell, változtatunk.

 

Cukrászda Bécsben

 

Magyarország EU-csatlakozása kapcsán híresült el a szimbolikusnak szánt szlogen: „…és nyithatok cukrászdát Bécsben?” Gabriella és férje nem csupán álmodoztak, de meg is valósították a dolgot. „Magyarországról vittük ki az alapanyagokat, személyesen jártunk ki Bécsbe, de nem tudtuk kitermelni a költségeket, nehéz volt munkatársakat találni, így egy idő után beláttuk, hogy nem megy. Eladtuk.” Jó alkalmazottat itthon is nehéz találni, cukrász például alig van. Büszke vagyok a Szamosra. Hozzuk azt a szintet, amit elvárnak tőlünk, és ebből nem engedek. Ismernek és szeretnek bennünket. Tudja, hogy mit szoktam csinálni, ha a reptéri üzletünkbe megyek ki? Felmegyek a duty free feletti galériára, és figyelem az embereket. Nézem, hogy ki vett Szamos bonbont, marcipánt. Amikor látom a zacskóban, hogy ő is vett, meg ő is, örül a szívem. Aztán megnézem a járatindulásokat jelző táblát, és játszom egy kicsit: lehet, hogy az a bajszos úr éppen Isztambulba repül, és az egyik ajándék, amit Budapestről magával visz, a mi csokoládénk lesz. A férj este átadja az izgatottan toporgó feleségének, aki persze rögtön kibontja, megkóstolják és mindketten boldogan mosolyognak. És ez olyan jó érzés…”

Szamos üzlet a budapesti Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren 

A csokoládémúzeum

 

Térjünk még vissza a Kossuth téri Szamos cukrászdába: Sokan, akik csak egy kávéra és egy barackos túrótortára ugranak be, meglepődve konstatálják, hogy az emelet micsoda kincseket rejt: egyedülálló csokoládé múzeum, tele kuriózummal. Nem túl nagy, de egy óránál gyorsabban nem lehet megnézni. Például van itt egy olyan, a kakaó őshazájából származó ősi kakaótárolóedény, amit az ekvádori nagykövet személyesen adományozott. „Hogy miért nekünk adta? Én is megkérdeztem, azt mondta azért, mert maguk világhírűek.” Számtalan csokoládés doboz, porcelán tramblőz – kifejezetten erre a célra gyártott kiöntő edény – a forró csokoládéhoz, életnagyságú marcipánlány, a Parlament marcipánból – több száz munkaóra van benne – bakelit öntőformák a múlt század elejéről, a pápai nuncius köszönőlevele és nagyon sok más relikvia, átívelve a magyar és nemzetközi csokoládé kultúra elmúlt 150 évét.

Gabriella szeretettel, simogatva beszél a tárgyakról, mindegyikről van egy története, érezni, hogy minden a helyén van. A csokoládémúzeum tárgyai és Gabriella is.

 

Mit csinálna másképpen?

 

„Erre válaszul hadd meséljek el egy történetet. Egyik este ültem otthon és szomorkodtam. Mi a baj, kérdezte a férjem. Lehangolt voltam, mert nem tetszett az új doboz, pedig már csak legyártani kellett volna, és több százezer forint volt idáig eljutni. Gyula azt mondta: kezd újra! Játszottunk, vesztettünk, kezd újra!”– meséli Gabriella, aki ma sem ad ki a kezéből semmit, amíg az nem tökéletes, legyen szó egy szlogenről, egy ízről vagy egy dobozról. „Kollégám mesélte, hogy ha egy órát beszélhetett Gyulával, egy hónapra feltöltődött. Én 52 csodálatos közös évet kaptam vele az élettől, végig nagyon boldog voltam. Jó életem van. Mindig azzal foglalkoztam, amit szeretek, és amikor az ünnepi asztalnál összegyűlik a család, tudom, érzem, hogy a fiaim, a menyeim méltó örökösei lesznek a Szamosnak.”