Egy elsőre viccesnek tetsző Buzzfeed-összeállításban a klasszikus Disney-hercegnőkön apró változtatást végeztek: a hatalmas, bűbájos, pillarebegtetésre és könnycsordításra alkalmas szemeket élethűvé kicsinyítették. A változás szinte kiábrándító, de mindenképpen elgondolkodtató: ha már kislányként ilyen példákat állítanak egy nő elé, hogyan tudná felnőttként figyelmen kívül hagyni a divatlapokban látott modelleket és stílusikonokat?
Ugyanezt a problémakört érintik a Barbie babákkal foglalkozó elemzések, melyek a bulvárújságokban szereplő élő, hús-vér Barbie-król, vagy akár művészeti projektként létrehozott, életszerűvé alakított babákról szólnak. Aki azt hiszi, hogy kinőtt a játékokból és a mesékből, téved: kamaszként és felnőttként a babákat élő személyekkel helyettesíti, a róluk szóló meséket a hírességek köré szőtt történetekkel pótolja. Így közelebb kerülhetünk egy tőlünk csillagmesszeségben élő személyhez, történetét a sajátunknak érezhetjük, azonosulhatunk örömével-bánatával – és ezáltal akarva-akaratlanul is ugyanazokhoz az elvárásokhoz igazodunk, amelyekhez nekik kellett.
Az elmúlt években szinte nincs nap, hogy az internetet böngészve ne futnánk bele Audrey Hepburn-, Marilyn Monroe- vagy Twiggy-képbe, alatta egy nekik tulajdonított, magvasnak szánt gondolattal. Ezek a képek megjelentek pólókon, táskákon, kitűzőkön, hogy az egyéni kifejeződés jegyében büszkén hirdethessük, kinek, minek a hívei vagyunk. Egy nő mitől válik képpé egy pólón, és mi késztet arra egy másikat, hogy hordja?
Marilyn Monroe nevével (és képével) az is találkozott, aki nem hallotta a Santa babyt, vagy fogalma sincs, miért mondják pajkosan a levesre, hogy „van, aki forrón szereti”. A „girl next door” abszolút szívtépő kitörése, tündöklése és tragikus vége egyszerre kelt reményt, állít példát, gondolkodtat el az élet nagy kérdéseiről, és figyelmeztet arra, milyen rövid az élet, és mennyire kell vigyázni az altatóval. Marilyn legnagyobb sikere azonban az volt, hogyan határozta meg magát a férfiakhoz képest. Akár úgy, mint ellenállhatatlanul szexi, mégis önálló és céltudatos formás szőkeség, akinek akkor sem kell más a boldogsághoz, csak önmaga, ha egész Amerika a lábai előtt hever. Vagy akár a megtört, és ezt be is ismerő, törékeny nő, akinek akkor is csak egy szerető férfira lenne szüksége, ha egész Amerika a lábai előtt hever. Mert Amerika, a világ az övé volt, elnököstül-öccsöstül, és a világ ma újra az övé.
Akinek azonban nem tetszik a híres-hírhedt Marilyn kissé harsány modora, másolhatja a már említett Audry Hepburn törékeny stílusát, példaképnek tekintheti Veruschka „csakazértis” attitűdjét vagy korának szintén lázadó egyéniségét, Linda Evangelistát. Ezek a nők különböző területeken és különböző okok miatt váltak ikonikussá, közös azonban bennük a nagybetűs NEM, amit a saját korukban felállított társadalmi elvárásokra mondtak. Legyen szó testsúlyról, frizuráról vagy attitűdről, kockázatot vállalva változtattak, és emiatt még ma is legendának számítanak. Pontosan az a társadalom és normarendszer emelte ki őket a tömegből, amellyel szemben álltak, és amelynek végül mégis ikonjai lettek.
