"Sean Baker tabudöntögető függetlenfilmes rendező megint kényes témát vállalt."

lorem iposum dolor

Praesent suscipit aliquam urna. Praesent et velit lorem. Fusce id ligula odio. Aenean feugiat ante ut sapien fermentum mollis.
rendben
 
 

Lesütött szemmel

Sean Baker tabudöntögető függetlenfilmes rendező megint kényes témát vállalt.

Nem volt könnyű kijönni a moziból a Tangerine első magyarországi vetítése végén. Figyeltem a közönséget; csöndben, lopva egymásra sandítva hagyta el mindenki a termet, mintha egy kukkoldából kerülnénk hirtelen a forgalmas körútra. És tényleg, a film alatt végig voyeurnek éreztem magam, aki ráadásul egy olyan közegben leselkedik, amellyel igazán, testközelben nem szívesen szembesülne.

 

A Tangerine transznemű utcalányok életéről tudósít, kínosan pontos leltárba véve mindent, az apróbb részletekig. Meg is hozta több nemzetközi fesztivál elismerését, és a független film legnagyobb díjára, a 2016-os Independent Spirit Awardsra négy jelöléssel is indul. A filmnek nem csupán a témája feszegeti a filmművészet tűrőképességét, hanem az is, hogy Radium Cheung operatőr az egészet iPhone 5S telefonnal forgatta, amitől a jórészt amatőr szereplőgárda, a statisztáknak használt utcai járókelők sokkal lazábban adták egy-egy jelenethez természetes gesztusaikat, mintha komoly technikai apparátus dolgozott volna körülöttük.  Így a mozi majdhogynem rejtett kamerás felvételek sorából áll össze. Erre szükség is volt, hiszen az a közeg, amelyet Baker a klasszikus dramaturgia szabályait követve egyetlen napon, egy helyszínen – karácsony napján, Los Angeles külvárosában – ábrázol, rendkívül zárt szubkultúra. Pornó, drog és prostituáltak világa, a szexipar gyakorlati oldalával és íratlan szabályaival.

 

 

A sztori nagyon egyszerű, városi utcákra helyezett, gyalogos road-movie, de ahogyan az Odüsszeia vagy Kerouac Útonja is egyetlen útban foglalja össze a mindenkori emberi vágyakat és hiteket, úgy a Tangerine is egy grandiózus belső utazás: mélyrepülés a méltóság, az őszinteség és az egyéniség vállalása terepén. Két férfiból lett félvér utcalány bolyong Hollywood peremén, a transznemű prostituáltak törzshelyein, lerobbant kávézók és fánkboltok, parkolók, autómosók környékén. Egyikük, Sin-Dee azt a lányt keresi, akivel a prostituáltakat futtató  férfi megcsalta – ráadásul egy igazi, született lánnyal –, a másik, Alexandra a barátnőjét követi, hogy megóvja a katasztrófától. A nap története semmiben nem hasonlít a szubkultúrán kívül világ eseményeihez, noha ugyanúgy munkál benne a féltékenység, a barátság, az önzés és a szeretet, a nagylelkűség és a bosszú. De itt a törvények átlépik a többségi társadalom bevett szokásait. Sin-Dee a hajánál rángatja végig a városon a pornópartin megtalált „harmadikat”, de közben elviszi magával a barátnője fellépésére, sőt együtt be is lövik magukat. Alexandra, a barátnő, miután kiderül, hogy ő maga is viszonyt folytatott Sin-Dee hűtlen fiújával, egy mosodában saját parókáját adja a női hajától megfosztott Sin-Dee fejére.

 

A kaotikus történet külső szála Ramzik, az örmény taxis szerepével szövődik a filmbe. Ő a példás családapa, aki Amerikában is megőrzi az örmény hagyományokat, hülyére dolgozza magát L. A. utcáin, és erkölcsre oktatja az utasait, de képtelen ellenállni a transzneműek iránti vágyainak: ő Alexandra első számú vendége és barátja, ő keresi Sin-Deet egész szenteste egy jó numera reményében, miközben felesége, kislánya és anyósa degeszre eszik magukat az örmény ünnepi asztal finomságaival. Szinte magától értetődő, hogy le is bukik, a vérmes anyós taxin vágtat utána az éjszakában – újabb szál az egymást kajtatók tömegében, már-már Shakespeare elvarázsolt Szent Iván-éji erdejében érezzük magunkat, ahol mindenki lohol valaki után –, s mire a fánkboltban végül minden szereplő összetalálkozik, már komédiává dagadt a tragédiák sora.

 

Zseniális dramaturgiai érzékkel, szinte szimfonikus szerkesztésmóddal pörgeti csúcsra Baker ezt a kulcsjelenetet, majd viszi innen tovább egy újabb vallomás, egy újabb árulás lelepleződésén át a túlélés hétköznapi gesztusai felé. A zene egyébként is kitüntetett szerepet vállal a filmben, van, ahol átveszi a cselekmény helyét, és zenei – ráadásul egymásra úsztatott techno- és klasszikus – betétekkel viszi tovább a szálat.

 

 

Baker szereplőgárdája nem mindennapi. A két autentikus főszereplő, Mya Taylor és Kitana Kiki Rodriguez saját élményeiket viszik a vászonra, csodálatosan gazdag kifejezéskészlettel. Az örmény taxisofőr szerepében Karren Karagulian briliánsan hozza az elfojtásokban élő, örökös kívülálló emigráns figuráját, a Hollywoodban már befutott színészként számon tartott James Ransome alakította kerítő maga az ügyeskedő, gátlás nélküli átlagember, aki mindenkit elkap egy fordulóra, még a csúf Dinah-t is (Mickey O'Hagan színpompásan játssza a csúnya fehér utcalány szerepét).

 

A keményebb jeleneteknél alaposa megizzad a néző – pedig csupán átrándult egy addig nem látogatott területre, ami olyannyira közel van a maga kis jól berendezett életéhez, hogy azt nem is gondolná. A nagyjelenet forgatása estéjén például, a helyszíntől ötsaroknyira, éppen a Golden Globe-díj átadása zajlott... Nem állítom, hogy a magyar közönség soha nem látott nézőszámmal indul rá a Tangerine-re; még azt sem, hogy könnyű dolga van annak, aki beül a filmre. Az azonban biztos, hogy Sean Baker fölfedezett a film számára egy olyan világot, amely eddig láthatatlan volt, és hiteles eszközökkel, a filmtörténet klasszikus hagyományaival, látványosan hódította meg.

Götz Eszter Götz Eszter cikke 2015. december
címkék:
Film
Lepje meg üzleti partnereit, családtagjait egy különleges, személyre szóló ajándékkal.